Az ukrán háború árnyékában két érdekes nyilatkozatra bukkantunk: az egyikben Putyin közli (persze, Paks 2 kapcsán), hogy ha nem táncolunk úgy, ahogy neki tetszik, akkor nekünk nagyon rossz lesz; a másikban Hende Csaba honvédelmi miniszterünk, két luxusnyaralás és mellsimizés között pironkodva bevallja: Magyarország egy esetleges támadás esetén nem tudja magát megvédeni, de a NATO se nagyon. (Az interjút a Mandineren egyébként érdemes végigolvasni, minden sora arany.)
Ilyenkor beleborzong az ember, hogy ezek a srácok, akik nagyban pörgetik a rulettkereket, nem csak az NBII-ben passzolgatnak, mint a mi Viktorunk, vajon mennyi idő alatt döntik el Magyarország sorsát?
Ki fogja az orosz tankokat visszatartani, ha Putyin keze ökölbe szorul, és lehervad az arcáról a mosoly?
Mert a lengyelek nem bíznak semmit a véletlenre, ezt még a mi kis Svejkünk is bevallja az interjúban: ők bizony beruháztak a Patriot-rakétákba, míg nekünk egy francos helikopter-beszerzés se megy igazán, mert nincs rá pénz.
De nem ez a gond, hiszen lehetnénk mi okos kül- és katonapolitikával kedves, semleges állam, vagy minta-NATO-állam. De nem, nekünk biza, táncolnunk kell. Ide egy lépés az oroszoknak, oda egy a NATO-nak.
Hazaárulásnak minősül vajon ez a Paks2, a nagyon nagy hitellel, az elavult technológiával, a méregdrága árammal, az elhasznált fűtőanyagok temetőjével Pécs mellett? Vajon
mit kapott azért a minielnökünk,
hogy aláírta ezt az egészet és hogy fogja magát az ország kilavírozni ebből a geopolitikai csapdahelyzetből?
Vagy mitől fél?
Mert mire felépül Paks2, addigra mindenkinek otthon a tetőn a napelem termeli majd az áramot potom pénzért, már a technológiainak nem igazán korszerűnek mondható francia háztartásokban is. Kinek kell majd a drága paksi áram…?
A harmadik nyitott kérdés, vajon mi lesz akkor, ha nem sikerül kilavírozni magunkat a csapdahelyzetből? Az oroszok tarantinói értelemben véve is kiváltképpen találékonyak lesznek, hogy megmutassák, ki az úr Kelet-Európában.
Szép világ jön, ha Magyarországon statuálnak példát!