Sokan kérdezik, miért is írtam meg a „Melyik a Jobbik?” című könyvet, amelyik a napokban jelent meg az Ab ovo könyvkiadónál.
Mert azért azt a legtöbb beszélgetőtársam sejti, reklámot nem akarok csapni ennek a csapatnak.
A Jobbikra ma már mind többen tekintenek úgy, mint arra a pártra, amelyik
megszorongathatja a következő választáson a Fideszt.
Ez a párt a szélsőjobbról indult,
- agresszív romaellenessége,
- nem is olyan nagyon bújtatott antiszemitizmusa,
- a gárdisták egyenruhás felvonulásai,
- tagjainak bősz megjegyzései
meglehetősen szélsőséges képet alakították ki róla.
Viszont az egyre erősödő Jobbik Vona Gábor vezetésével ma már békésebb arcot akar festeni magáról. Beindult a cukiságkampány. A fényképeken a pártelnök szívesebben vakargatja kiskutyák fülét, mint hogy kopasz verőemberekkel pózolna a kamerának, ahogy korábban tette.
Néppártosodás? Középre húzás? Szélsőségektől való megszabadulás?
Bizony, a pártvezetés próbál szalonképesebbnek mutatkozni.
De mennyire hiteles ez a változás? Hiszen a párt vezetői szinte kivétel nélkül azok az emberek, akik a vad korszakban is a hangadók voltak. Ráadásul ma már ismerjük az egyik alelnök véleményét, aki szerint mindez csak kommunikációs trükk, minden marad a régiben. A vad szélsőjobbot kiszervezik például a Betyársereg nevű képződménybe, hogy ne riasszák el a középosztálybeliek tömegeit.
A trükk egyelőre beválni látszik. Miközben sorra kerülnek elő igen szélsőséges megnyilatkozások, a választópolgárok egyre nagyobb része vagy nem tartja szélsőségesnek a Jobbikot, vagy ez egyáltalán nem zavarja. Közben a nagy parlamenti többséggel rendelkező kormányzópárt, a Fidesz jobbról, sőt szélsőjobbról előz. Rendre veszi át a jobbikos javaslatokat, nem egy vezetője használ igazi jobbikosokat megszégyenítő hangot, hátha ezzel visszaszerezhet támogatókat. A halálbüntetésről való vita meglebegtetése, a nemzeti konzultációnak csúfolt aljas propaganda a bevándorlók ellen, vagy éppen mostanában a bevándorlók elleni plakátok –
ez a hangnem a szélsőjobbé mindenhol Európában.
Kemény küzdelemre számíthatunk, különösen, ha a demokrata ellenzék nem tér magához.
Könyvemben több dolgot is állítok, s próbálok bizonyítani.
- Például azt, hogy a Fidesz sorra valósította meg a Jobbik programpontjait. A példákat hosszan sorolhatnánk a „keleti nyitástól”, az államosításokig vagy éppen a szektorális adókig, az iskolák függetlenségének elvételén át.
- Azt is állítom, hogy a Jobbik nem a semmiből lépett elő. Már a rendszerváltás kezdetén megjelentek a legkülönfélébb szélsőjobbos csoportocskák. Igaz, többségük akkor még erőtlen maradt. De azért a szkinhedek már csak masírozgattak. Györkös József vagy Szabó Albert már igen vadakat mondott, míg aztán Csurka István volt az, aki a politikai közbeszédbe behozta a szélsőjobb szövegeket. Igaz, az ő avíttas, lejárt szavatosságú antiszemitizmusa, a budai úriasszonyra szabott nyilaskás dumák nem voltak elég átütők ma már. A Jobbik nagy politikai innovációja, hogy rájött, a cigányellenesség jobban hoz a konyhára. (Amúgy a Jobbik sok-sok vezetője politikai pályáját Csurka MIÉP-jének a környékén kezdte, volt honnan tanulni.)
Csak hogy a hétköznapi, politikai botrányok iránt érdeklődök kedvébe is járjak, felelevenítek pár történetet, amelyben például egy/két/három pornósztár próbál elvegyülni a Jobbikban s politikai szerephez jutni. Vagy azt a tragikus történetet, amikor egy gárdista fiú féltékenységből meggyilkolta a barátnőjét,
levágta a fejét, és a hátába késével egy horogkeresztet vésett.
De valóban ne ezekből vonjunk le messzemenő következtetéseket. Ma már megjelentek a technokrata jobbikosok. Öltönyös urak, kosztümös hölgyek, akik nyelveket beszélnek és jobb egyetemeket végeztek. A bérjobbikosok szorgalmasan működtetik a politikai gépezetet. Ott üldögélnek minden parlamenti bizottságnál, alapos, szakértő anyagokkal, tervekkel rukkolnak elő. Felkészültek és magabiztosak. Ők még munkát fektetnek ebbe az egészbe. Ez már nem a fekete ruhás masírozók csapata, hanem a technokraták, akik munkát, pénzt, karriert remélnek itt. A Magyar Gárda tagjai ma már csak a „hasznos hülyék” feliratú dobozba férnek bele. Ők már útban vannak, megtették a kötelességüket, nem nagyon kellenek.
Persze a konszolidáció alatt a náculás időnként zavartalanul folyik. A helyi erők közül még nem mindenki értesült arról, hogy ő most cuki. Hát néha kibújik a szög a zsákból.
Közben a Jobbik pár önkormányzatot is megkaparintott. Mi több, megtartotta azokat, amelyeket már 2010-ben is megszerzett. Így hát az sem jött be, hogy ha az emberek megtapasztalják, milyen is a Jobbik, akkor elfordulnak tőle.
A „Melyik a Jobbik?” című könyvben arra próbálom felhívni a figyelmet, hogy tessék nagyon, de nagyon óvatosnak lenni.
Én szóltam:
A szélsőjobb szellemét a Fidesz szabadította ki a palackból. Most a demokrata erőknek kellene valahogyan visszatuszkolnia oda. Nem lesz könnyű. Első lépésként talán segít, ha tisztában vagyunk vele, kikkel is állunk szemben.
Mindenről mélyebben és bővebben a könyvemben.
Dési János