Egy kitűnő kollégám azzal tisztelt meg, hogy normális, értelmes kritikát írt egy itt megjelent cikkemről. (Géppuskázzunk menekültet). Miután véleménye valószínűleg nem egyedi, az engedélyével most nyilvánosan próbálok válaszolni. Előre bocsájtva azt, hogy az ilyen nehéz kérdésekben a vita különösen nagyon fontos – számtalan jogos és egymással akár szembenálló álláspont létezik, érdemes ezekről beszélni. Az Orbán-vircsaftnak az egyik legnagyobb hibája éppen az, hogy
a tisztes vitát akadályozza, a felesleges szenvedélyeket korbácsolja föl, ellenséget gyárt, ahogy azt szokta.
Pedig meg kel próbálni ezekről a dolgokról is épelméjűen beszélni, még akkor is, ha látjuk, sokan, nagyon sokan kéjes örömmel szopják be az orbáni dumákat és a központi utasításnak megfelelően szolgálatkészen gyűlölik az erre a hétre kijelölt ellenséget. (Felkészülnek a biciklisták.)
De akkor most lássuk a levelet.
“Most fejeztem be a Géppuskázzunk menekülteket című anyagot. Van egy-két észrevételem. A legfontosabb, hogy olyan érzésem van, hogy azok, akik nem “menekültbefogadópártiak” mind egy kalap (enyim kulup) alá vannak érzésem szerint véve. Márpedig szerintem attól, hogy valaki nem örül nekik, még nem feltétlen a kis vezér nagy híve.
Nem tagadom: magam is azon vagyok, hogy ne jöjjön ide ennyi ember. Nem hiszem ugyanis, hogy mind menekült, de azt látom, hogy milyen felfordulást tudnak csinálni. Nyilván nem véletlenül nem örülnek a befogadóállomásoknak az ott élők. Nekem az a véleményem, hogy az NEM megoldás, hogy jöjjenek tízezrével, oszt majcsak lesz valami. Mert nagyjából a befogadópártiak eddig jutnak. Elmondják, hogy Orbánék megoldásai szarok. Okés, de akkor mi legyen? Mi a B verzió? Mert azt a lakosság többsége óriásplakátok nélkül sem akarta, hogy ennyi ember egyszer csak megjelenjen itt. Nem mellesleg: amikor Orbánékat szidjuk amiatt, hogy ócska figyelemelterelési szándékkal csócsáltatják velünk ezt a témát, ne feledjük, hogy ki kezdte annak idején a 23 millió román témakörét. Szomorú, de olyanok, akikkel én (és Te is) sokkal jobban szimpatizálunk, mint a kis vezérrel és (pláne) csapatával. Szóval nagy a baj, mert, ami “ott” történik az tényleg katasztrófa. És, ha ne teszünk semmit, akkor az ide begyűzűzik, mint annak idején az olajár robbanás.”
Kezdjük az egyszerűbb végénél a dolgot. A „huszonhárom millió román”-nál. Valóban, hiba volt. Szerintem
akadtunk néhányan, akik ezt akkor is szóvá tettük.
De attól, hogy valaki egysze elkövet egy hibát, más még nem mentegetheti magát azzal, hogy akkor jó, ő is megteheti. Nagyon leegyszerűsítve, ha áthajtok a piroson elég gyenge védekezés az, hogy már más is áthajtott. Ugyanis a keresztbe jövő autó ettől még nagyon nekem fog jönni.
„Ne jöjjön ide ennyi ember”. Oké, mi ketten most ebben megegyezhetünk, hogy ne jöjjön. De ettől még jönnek. Én például gyűlölöm a telet és a havat. Ne legyen többet hideg és havazás! Ha Magyarországra jössz,
tartsd tiszteletben a nyári időjárásunkat!
A folytatást el tudjuk képzelni. Decemberben minusz négy fok lesz egy szép napon, nyakig érő hóval, én meg majd bután nézek. (Mondjuk, kidühöngöm magam és ha egy hóembert látok, nyakonvágom, és letöröm a répaorrát, de ez csak az én lelkemen segít maximum.)
Jobban járok, ha télikabátot veszek, megtanulok síelni, és a többi.
Menekültszállás (Kép: eastafro.com)
Tetszik, nem tetszik, tíz- és százezerével indulnak neki emberek, és ezek egy részének az útja Magyarországon keresztül vezet. Ennek egyáltalán nem kell örülni, sőt. Ez nem jó annak, akinek el kell hagynia a hazáját,a rokonait, a barátait, a vagyonát, és egy kegyetlen hosszú után megpróbálni új világot teremteni valahol a nem is túl barátságos idegenben.
Természetesen nem jó azoknak sem feltétlenül, ahová ilyen embertömeg beözönlik. (Bár a német gazdaság mondjuk megállna, ha a törökök hirtelen hazamennének, Angliában nem lenne, aki kiszolgálna a MacDonald’s-okban és Párizs belefulladna a szemétbe, de ez most mindegy.)
Nyilván az lenne a legjobb mindenkinek,
ha olyan viszonyok alakulnának ki a menekülők szülőhelyén, hogy inkább ott maradnának.
Ez fontos cél, de nyilvánvalóan évek, évtizedek kellenek ehhez. Értem azt az aggodalmat is, hogy ha itt túl jó a menedékkérőknek, akkor ez mintegy buzdítja az otthon maradókat, hogy vágjanak neki ők is.
Az EU-nak 500 milió állampolgára van. Igen, közülük is sokan szegények és nélkülöznek (lásd Magyarország). Igaz.
Természetesen elvben le lehet zárni a határokat. Katonaság, kerítés, aztán majd aknazár és gépfegyver kérdése az egész. Láttunk már ilyet. Lehet ezt is választani. De ha ez az opció jön be, akkor Európát megette a fene. Valóban, mi szerencsésebb helyre születtünk, mint sokan mások. Mondhatjuk akár azt is,
aki meg Szíriában, hogy “így jártál”. Pech.
De nyilván te sem így gondolod.
(Ráadásul, látjuk hány százezer honfitársunk ment el a jobb élet reményében innen. Nyilván igen sokan nem könnyű körülményeik elől menekültek, de azért ez össze sem hasonlítható egy háborús övezetben vergődő, sokszor az életét menekítő, európai léptékkel elképzelhetetlen színvonalon vegetáló ember életével.)
Megoldás, főleg rövid távon, nincs.Hosszabb távon is csak komoly európai összefogással. Türelemmel. Pénzzel. Emberséggel. De semmiképpen nem az uszítással. (Ó, hányan megírták már, hogy az idegenellenes usztásra fordított kormányzati levelezés árából mi mindent lehetett volna tenni már eddig is.)
Még két dolog. Az egyik, hogy azért az „idegenek” jelenlétét nem kell túlmisztifikálni. Ki az idegen? Nézd meg például a magyarországi kínai vagy vietnami közösséget, milyen jól beilleszkedtek, többségüket elfogadják, semmi baj nincs velük, ahogy a törökökkel vagy a kurdokkal sem. A mostani „menekültek” ráaádásul nem akarnak itt maradni, ők csak átutaznak az országon.
Ha nem uszítana ellene a kormánypropaganda, a legtöbben észre sem vennénk az egészet.
És itt értünk el a másikhoz, ami azért is fontos, hiszen kollegám vagy, beszámolókat, riportokat készítesz és így különösen nagy a felelősséged.
Az elmúlt napokban úgy alakult, hogy főleg nyugat-európai híradókat néztem. Ezekben is igen sokat foglalkoztak a menekültügyekkel. Ráadásul például Olaszországban vagy Görögországban ez tényleg nagyon nagy gond. Hirtelen rengeteg ember ellátásról kell gondoskodni.
Igen, a lakosság egy nem kis részében ott is erős ellenérzés él, vagy csak odáig terjed a probléma megoldó ötlete, hogy „ide ne jöjjenek”. Ennek ellenére a beszámolók mind igazán együttérzőn, emberileg tudósítottak a viszonyokról. Azt próbálták megmutatni, hogy
nehéz, nagyon nehéz helyzetbe került emberekről van szó.
Akiknek egy jelentős része komoly megpróbáltatásokon ment át. Szétszakított családok, gátlástlan embercsempészek áldozatai, menekülés közben meghalt rokonok, majd egy nem túl barátságos menekülttábor. Ezek az emberek áldozatok, akikbe persze lehet még egyet rúgni.
Döbbenten látom, hogy a Napi Gazdaság címen megjelenő Magyar Nemzet például címlapján nagy címbetűkkel azzal riogat, hogy milyen fertőzéseket hozhatnak ide a menekülők. (Aztán a cikkből persze kiderül, hogy mindennek az esélye igen kicsit, de egy kis gyűlöletkeltésre ezt is kiválóan alkalmas.)
Szóval, szembe kell nézni a realitásokkal, és közösen valamiféle emberséges megoldáson érdemes törni a fejünket. Nem egyszerű. De mégiscsak ez lenne az „európai”.
Örülök, hogy írtál – hátha elindulunk arrafele, hogy lehet erről értelmesen is beszélni.
Dési János