A dolog ott kezdődött, hogy Görögország rég nem tud mit kezdeni a menekültinvázóval, ami a török partok felől éri az égei szigetvilágot. Összegyűjtik őket Athénban, majd elszállítják a macedón határra. A macedónok szintén nem tudtak beleavatkozni a dolgok folyásába; eddig a határon vonatra rakták a szerencsétleneket, és eligazították Szerbia irányába.
De a magyar hosszú hétvégén feltorlódtak a dolgok: az áldatlan állapotok miatt a macedón a kormány csütörtökön szükségállapotot hirdetett, hadsereg lezárta a határt. Majd vasárnap már nem bírták el a rohamot (lőni meg nem akartak), és megint fölpakolták a menekülteket a szerb határ felé. Tegnap ötezren léptek be Szerbiába, ma reggelre egy hétezresre becsült tömeg érte el a határt.
Mi lesz akkor, ha ez a több mint 10 ezer ember, plusz a már Szerbiában lévők megjelennek a magyar határon?
Vajon elbírja GYODA többezer ember együttes rohamát? A 18 ezer fős magyar börtönlétszám, amely már így is másfélszeresen túltötött, biztosan nem bírja el a megduplázódást (hiszen ezek mindannyian határzárrongálók lesznek). De a magyarországi menekültellátó-rendszer sem.
Vajon kint vannak még a plakátok a kultúra és a a törvények tiszteletben tartásáról? Meg a munka el nem vételéről? Illetve kikerültek már a Balkánra tervezettek, hogy ide ne gyertek, mert pengésdrót? És érdekelni fogja ez azokat, akit ezer kilométereket tettek már meg gyerekkel a nyakukban?
Hacsak nem adnak tűzparancsot, Magyarország nem bír el a migrációval. (Ha meg adnak, akkor azért.) Ez nyilvánvaló, ezt eddig is lehetett tudni. Csak az Orbán-kormány – és különösen a miniszterelnök – figyelmét kerülte el valahogy.
Ha a helyzet nem fordul komolyra, akkor nincs értelme a nemzeti konzultációnak, a plakátkampánynak, a permanens uszításnak, a GYODÁ-nak és a kerítésnek sem. Ha meg komolyra fordul, mint ahogy az most tűnik, akkor megintcsak nincs értelme. Nincs az a kerítés, amelyik megállítana egy többezres tömeget.
Esetleg tarthatnánk róla egy nemzeti konzultációt.
- Ha a migránsok megállnak Szerbiában, akkor nem kell a kerítés, nincs rá szükség.
- Ha viszont nem állnak meg, akkor Magyarország önmagában nem tud mit tenni.
Ez európai probléma szerencsére, a nálunk nagyobbak és gazdagabbak ügye. Bár az uszítás arról szólt, hogy elveszik a munkánkat, bűncselekményeket követnek el, szemetelnek és az aszfaltra rajzolnak – egyik sem történik. (Na jó, az aszfaltra tényleg rajzoltak.)
Ezek a tömegek Magyarországon csak átvonulnak.
Ez a csak nekünk legyen mondva, mégse jó átjáróházban élni. De másnak ez azért jóval komolyabb probléma. Talán meg kellene kérdezni a célországokat, mit kívánnak kezdeni a helyzettel. És ha már megkérdeztük, talán el kellene fogadni a döntésüket. Orbánnak máig nem sikerült megbirkóznia a méreteivel, pedig
jó lesz, ha tényleg megtanulunk kicsinek lenni.
Talán el kellett volna a fogadni a kvótarendszert, azon Magyarország (meg a többi tiltakozó kisország) semmilyen tekintetben nem tudott volna veszíteni.
Ugyanis akit abban a helyzetben Magyarország befogadna, az eredetileg nem minket választott célországnak. A menekültként kapott magyar útlevéllel pedig ugyan mi akadályozhatná meg benne, hogy oda menjen a schengeni övezeten belül, ahová akar?
Ebből is látszik persze, hogy az ötlet még finomításra szorul. Elég jelentős finomításra. De szerencsés esetben nem nekünk kell határozni róla. Döntsék el a németek, hogy kit akarnak befogadni, és mihez kezdenek a többiekkel. Ahogy most tűnik, a helyzet normalizálásához Szíriában, Líbiában, Irakban és Afganisztánban kell rendet tenni. Ami persze háborút jelent, de csak méretünkhöz mérten a mi háborúnkat;
a nagyhatalmak azért nagyhatalmak, hogy rájuk bízzuk a háborúkat.
Ez eufémisztikusan úgy is lehet nevezni, hogy “európai összefogással kell megoldást találni”.
De az Orbán-féle “majd mi megoldjuk egyedül, mert a szuverenitás mindenekelőtt”, az végképp megbukott. Megbukott akkor, ha ideér a hétvégén fölgyűlt tömeg. És akkor is, ha valahogy rendeződik a helyzetük Szerbiában.