Mi lett a keményen a dolgozó kisemberekkel?

Mi lett a keményen a dolgozó kisemberekkel?

conservative-party.jpg

Pedig igazi csodafegyvernek indultak. A 2014-es önkormányzati választás után

a netadó

ötlete küldte lejtőre a Fidesz támogatottságát. Előbb a drogteszt eleve elvetélt tervére akart a Habony-stáb olyan kampányt építeni, amelyet biztosan támogatni tud a drogkérdéstől nem érintett átlagválasztó, az ellenzéki pártok pedig az egyéni szabadságjogok védelme miatt különösebb politikai megfontolások nélkül az ellenkező oldalra kényszerülnek.

De a drogteszt

ötlete nemhogy a politikai életet osztotta volna meg, hanem magát a Fideszt is sikerült. A képviselők iskoláskorú unokái is tiltakoztak nagyapónál, valamint még a miniszterelnök felesége is kikérte magának, hogy a Magyar Konyha szerkesztőbizottsági elnökeként neki is kötelezően pisilnie kelljen.

Jobb híján – a Charlie Hebdo-merénylet ürügyén – ekkor ültek rá terrorizmus-ügyére meg a bevándorlókra. 2015 februárja a gazdasági és a megélhetési bevándorlók hónapja volt.

De akkor még a Habony-stáb se gondolta, hogy

  1. a terrorizmussal állandó félelmet lehetne kelteni Magyarországon,
  2. illetve valószínűsíthetően a Németországba irányuló koszovói bevándorlást se remélték tartósnak (nem is volt az).

Orbán tavalyi értékelője a sikerpropagandáról szólt, illetve a rezsicsökkentés váratlanul elsöprő sikerén felbuzdulva a dolgozó- és alsóközép-osztály egzisztenciális félelmeit kihasználva próbálták a Fideszhez kötni őket. Ehhez kellettek a keményen dolgozó kisemberek.

Az ötletet az angolszász konzervatívoktól vették, illetve

nyúlták.http://www.domusimmo.hu/

A hard-working people, man, families a brit és az ausztrál toryk és az amerikai republikánusok némelyikének hívószava, mint volt a múlt évezredben a Fidesznek a polgár, és leginkább a második kormányzásuk előtti a Zemberek emlékeztet rá Magyarországon.

Ezzel önmagában nem tudtak kezdeni semmit, talán arra készültek, hogy a szlogen alá jóléti intézkedésekkel ágyaznak meg, de egyelőre ad acta került a téma, pedig Rogán például egészen komikusan is exponálta magát benne.

De ennek két dolog is betett.

  • Először is a többi brókerbotrány mellett kipattant a Quaestor-ügy is, amibe ugyan nem bukott bele a kormány, de Tarsoly olyan erősen kötődött a Fideszhez, hogy hiteltelenné tette a Fidesz szociális elkötelezettségét.
  • Valamint a választók se fogadták jól, hogy lekisemberezték őket.

Erre egyfelől egy Kocsis Máté-nyilatkozatból lehet következtetni, másfelől abból, hogy a Fidesz politikai stratégiáját a közvélemény-kutatások alapvetően meghatározzák.

Erre az utóbbi hetekből a vasárnapi boltzár a példa: mindenképpen meg kellett akadályozni egy ebben az ügyben kiírt referendumot. Valamint például az Orbánnak közvetlen felhatalmazást adó alkotmánymódosítás ügye, amit februárban azért vettek le a napirendről, mert egy kiszivárgott felmérés szerint legalábbis megosztotta a közvéleményt.

A keményen dolgozó kisemberek kudarca után tavaly áprilisban

új politikai kezdeményezés

után kellett néznie a Fidesznek. Az április 19-én (egy héttel a tapolcai vereség után), a Földközi-tengeren, Líbia és Olaszország között történt hajókatasztrófa úgy kellett a Habony-stábnak, mint egy falat kenyér.

Akkor szó sem volt kerítésről, a Németországba Magyarországon át áramló szíriai menekültek tömegéről, de már fölvetődött a menekültek európai elosztásának ötlete, ám a magyarok ebből alig valamit érzékeltek.

Egészen addig, amíg a kormánypropaganda ezzel az üggyel ki nem használta az emberek félelmét az ismeretlentől (pláne az ismeretlen emberektől), és az agenda-szettinggel meg nem határozza azóta is a mindennapjainkat.

Akár úgy is láthatjuk, hogy a migránsügy vagy a migránsok megölték a keményen dolgozó kisembereket. De a józan eszüket mindenképp.

Facebook Comments