Ennek az öt uralkodónak nem a trónon, hanem diliházban lett volna a helye. Volt köztük olyan, aki fával beszélgetett, egy másik farkasnak képzelte magát, és akadt olyan is, aki szellemekkel beszélgetett.
VI. Henrik, a közömbös kisgyerek
VI. Henrik, Anglia királya 1453-ban teljes idegösszeomlást kapott. Egyfajta bódulatban élt, vagyis csak ült, és nem csinált semmit. 18 hónapon át megszólalni sem volt képes, sőt a végtagjait sem tudta mozgatni. Ezek a tünetek egyaránt jellemzőek a súlyos depresszióra és a katatóniás skizofréniára.
A harmincas éveiben járó uralkodó alig volt értelmesebb, mint amikor egyéves korában trónra került,
olyan volt mint egy közömbös ötéves gyerek. Henriket végül 1461 tavaszán lemondatta és bebörtönöztette unokatestvére, a későbbi IV. Edward. Az elborult elméjű királyt azonban ez sem érdekelte. A sorsáról döntő St. Albans-i csata alatt állítólag végig dudorászott, énekelt és nevetgélt.
III. György, aki elültette a marhahúst
III. György volt Nagy-Britannia leghíresebb őrült uralkodója. Betegsége 1788-ra úgy elhatalmasodott rajta, hogy képtelenné vált feladatai ellátására. A történészek a mai napig vitatkoznak betegsége eredetéről: egyesek szerint bipoláris depresszióban szenvedett, mások szerint a porphyria nevű örökletes anyagcsere-betegsége volt, megint mások pedig azt állítják, hogy arzénnal mérgezték meg az uralkodót. Ez utóbbi ráadásul okozhatta a porphyria kialakulását.
Betegsége előrehaladtával a király egyre végletesebben viselkedett. Néha olyan nyájas volt, hogy a felsőházat úgy nevezte:
Kedves Lordjaim és barackocskáim.
Máskor pedig kényszerzubbonyt kellett ráadni dührohamai miatt. Az lett a kényszerképzete, hogy Londont özönvíz öntötte el, neki pedig vitorlásán kell kimentenie a túlélőket. A legenda szerint
megpróbált kezet fogni egy fával, és hosszasan beszélt hozzá, mert azt hitte, hogy az a porosz király.
Megrögzötten hitte, hogy a királyné egyik udvarhölgye a felesége, máskor pedig egy párnahuzatot dédelgetett, mert azt képzelte, hogy a fia, és elnevezte Octavianus hercegnek. Sőt, állítólag olyan eset is előfordult, hogy elültetett egy szelet marhahúst, mert azt hitte, fán terem.
II. Lajos, a hattyúkirály
A Bajorországot 1864-től irányító II. Lajos már gyermekkorában egyfajta kitalált mesevilág felé fordult. Nem szerette a társaságot, ritkán ment bálokba. Ha mégis, akkor a sárga földig leitta magát, vagy egy virágcserép mögé bújva vészelte át az összejövetelt. Ezzel szemben
szellemekkel előszeretettel beszélgetett.
Gyakran hangoztatta ugyanis, hogy XIV. Lajos szellemével diskurál, szolgái pedig rendszeresen hallottak kacagást szobájából, holott nem volt vele senki.
Lajos egyébként annyira szimpatizált a Napkirállyal (vagy a szellemével), hogy szolgálóinak XIV. Lajos öltözékeit kellett viselniük. A tündérkirálynak is nevezett uralkodó egyik kedvenc időtöltése volt, hogy ezüstvértet öltve, hattyú formájú csónakjában, Lohengrin-ként hajózott – akárcsak Wagner operájának címszereplője. De előfordult az is, hogy a legnagyobb hóesésben kint terített magának asztalt, és hőségre panaszkodott.
VI. Károly, aki farkasnak hitte magát
Az Őrült Károlyként is emlegetett VI. Károly francia király uralkodásának első négy évében még minden rendben volt, 1392-ben azonban rátört az első roham. Az uralkodó seregével éppen a Le Mans-i erdőt járta, amikor egy rongyokba öltözött leprás futott elé, és azt állította, hogy elárulták a királyt. Károly erre kardjával híveinek rontott, és mielőtt sikerült lefogniuk,
négy testőrét le is szúrta.
Ezt követően gyakran elfelejtette a neveket, többek közt a sajátját is, és azt a tényt, hogy ő Franciaország királya. Sőt többször megtörtént az is, hogy farkasnak képzelte magát: fel-alá rohangált a kastélyban, és mindenkire ráüvöltött. Volt, hogy 5 hónapon keresztül nem volt hajlandó tisztálkodni, és ruhát cserélni. Ráadásul a király meg volt győződve arról, hogy a teste üvegből van, ezért nem tűrte el az érintést és a szoros ruhákat, mert attól rettegett, hogy teste darabokra törik.
Abdulaziz szultán, a tyúkok kitüntetője
Az 1856-os krími háború után Abdulaziz szultán került az Oszmán Birodalom élére. Az őrület azonban rajta is egyre inkább elhatalmasodott. Ötezer szolgát tartott arra, hogy esténként felszolgálják a vacsorát vendégseregének. Ugyanakkor Abdulaziz rettegett attól, hogy megmérgezik, ezért csakis az édesanyja által főzött kemény tojást volt hajlandó megenni. Azt is csak akkor, ha anyja egyenként miniatűr fekete szaténbatyuba csomagolta, és saját személyes pecsétjével zárta le.
Mozdonyokat vásárolt Angliából, holott az Oszmán Birodalomban akkor még nem voltak vasúti sínek.
Kijelentette, hogy rajta kívül senki sem viselheti az Aziz nevet. Ráadásul mivel nem tetszettek neki a fekete tintával írt iratok, 500 évnyi oszmán feljegyzést másoltatott át vörös tintával. Esténként pedig szívesen töltötte az időt azzal, hogy csirkéket kergetett a palota folyosóin. Ha pedig sikerült elkapnia egyet-egyet, azt nyomban ki is tüntette az Oszmán Birodalom hősi érdemrendjének legmagasabb fokozatával.