Tarlós megsarcolja az autósokat, de dugó nem lesz kevesebb, se az utak, se a levegő nem lesz jobb

Tarlós megsarcolja az autósokat, de dugó nem lesz kevesebb, se az utak, se a levegő nem lesz jobb

szmog_nyiegyhaza.jpg

Autós kollégák mostan a szívükhöz és a szőrös-simizős kormányhoz kapnak, a wunderbaum leesik a tükörről kétségbeesésében. A kalaptartón a bólogatós kutya megáll a bólogatásban, a hifiszett meg elnémul két Rihanna- és három mulatós szám között. 

Mi mégis azt mondjuk ennek az ölelkezős plüssmackónak, Budapest szeretve-szeretett főpolgármesterének, hogy

legyen dugódíj, Pista!

Csak ne így, basszus. Ne csesszük el már ezt is. Annyi mindent elcsesztünk Budapesten, hogy arra nincs szó. 

(Sorolhatnánk a Római-partot, amit most kezdenek majd szétverni, a Ligeten, a Váron keresztül a Gellért-hegyig, de nem tesszük, mert az egy másik cikk lenne.)

Persze, a kicsinyes politikai alkuk, meg a kormány nyomása, meg minden. Tudjuk, meg kell alkudni. De Pista, állj már a sarkadra, ha már nem indulsz a következő választásokon! Akkor már mindegy neked!

A dugódíjnak lenne értelme.

Mi az értelme a dugódíjnak?! – hörög az egyszeri autós, aki csupán át szeretne suhhhhhanni a városon, a tükörsima aszfalton, a göndör levelű fák alatt és közben a rövid szoknyás lányok rövid szoknyáinak fodrait bámulni. És nem üvölteni a dugóban a többiekkel, meg rostokolni, meg zötykölődni a szétrepedt, szétmálló aszfalton. 

Hát ez lenne az értelme.  Hogy neked, kedves autós

  • ne kelljen a dugóban rostokolnod
  • ne kelljen évente felfüggesztést cserélni
  • a göndör fürtű fák és a rövid szoknyás lányok pedig boldogan találjanak egymásra a jó levegőjű Budapesten

A dugódíjat eredetileg azért vállalta be a mocskosliberálislezüllöttteszetosza előző városvezetés, mert meg akarták építeni a 4-es metrót. Több tömegközlekedés, kevesebb autó – ez a trend Európában, sőt, egyre több helyen a világon a városokban. 

(Budapesten nem, de most ne menjünk át Vitézybe. Éppen a tömegközlekedést építik le Budapesten és vezetik be a dugódíjat. Ezt így hogy?)

Ennek így nincs értelme, ez csak sarcolás

Annak alapján, ami most derült ki a napokban a dugódíjról, szó sincs ilyesmiről, hogy jó levegő, kevesebb dugó, vagy jobb utak.

Igazából, valami tipikus magyar verzióval álltunk elő (megint, bmeg, megint): megsarcoljuk az autósokat (megint, bmeg, megint), de a dugó nem lesz kevesebb, sőt: se az utak, se a levegő nem lesz jobb. 

A tervezet szerint ugyanis valamiféle budapesti matricát terveznek bevezetni, amiről mindjárt borítékolhatjuk, hogy valamelyik költségvetési szervhez, majd onnan valamelyik haverhoz vándorol majd, az utak, meg a levegő, meg a göndör fürtű fák le vannak szarva. Elvégre, a stróman csak Budán autókázik, vagy maximum a parlamenti mélygarázsig, ahová már úgyse hatol el a bűz, a dugókat meg egy kék villogóval meg lehet úszni. 

A lényeg lényege:

  • ha garantálnák, hogy a dugódíjból utakat újítanak fel, tömegközlekedést fejlesztenek,
  • ha a pénz átláthatóan áramolna (ilyet leírni a 2016-os Magyarországon, hehe),
  • ha valóban csökkenne a forgalom Budapesten.

Ekkor lenne értelme. Így csak sarc marad. Amit meg majd keserűen lenyelünk, mint annyi minden mást. 

És fuldoklunk tovább, kedves Pistám, ölelgetős mackóm. 

Facebook Comments