Minek ide kétharmad? Küldje egyenesen a Fidesz az Alkotmánybíróságra, akit akar, és akkor nem kell mindenféle törvényekkel pilinckázni

Minek ide kétharmad? Küldje egyenesen a Fidesz az Alkotmánybíróságra, akit akar, és akkor nem kell mindenféle törvényekkel pilinckázni

Megválasztotta az Országgyűlés, illetve a Fidesz, a KDNP és az LMP képviselői a 4 új alkotmánybírót, így a testület ismét teljes létszámmal működhet. Pici hiba, hogy ez

törvénytelenül történt.ab_1.jpg

Az Alkotmánybíróságról szóló törvény ugyanis előírja, hogy

  • az alkotmánybírókat jelölő bizottságnak legalább kilenc tagból kell állnia,
  • és minden parlamenti képviselőcsoportnak képviseltetnie kell benne magát.

Egyik feltétel sem volt adott a november 18-asi jelöléskor, mivel az MSZP-s frakcióvezető, Tóth Bertalan előző nap lemondott a bizottsági tagságáról, és így már csak nyolcan maradtak, szocialisták nélkül.

Lehet azt mondani, hogy a képviselet lehetősége adott volt, csak nem éltek vele. De azt nem lehet mondani, hogy a bizottság legalább kilenc tagból állt. Mert nem állt. Ezzel a jelölés egyszerűen nem felelt meg a törvényben előírt feltételeknek.

Tehát az alkotmánybírók törvénytelenül, a törvénnyel szövegszerűen ellenkező módon lettek megválasztva.

Lehet azt mondani, hogy ez csak piti jogászkodás. Minek szőrözni az ilyen apróságokon?

De ha nem kell az eljárási előírásokra figyelemmel lenni, ha ezt így megválasztásnak lehet tekinteni, akkor miért kellene figyelembe venni a törvény (a Fidesz-KDNP kétharmados többsége által 2011-ben hozott törvény, nem valami bolsevista csökevény, vagy Brüsszel és amerikaiak által Magyarországra erőltetett szabály) többi előírását? Vagy bármelyik törvény bármelyik előírását?

  • Minek ide akkor kétharmad?
  • Minek kell kötelességszerűen meghallgatni a jelölteket? (Pláne, hogy úgyis biztos a megválasztásuk.)
  • De minek ide akkor egyáltalán Országgyűlés is?

Ha a törvényi előírások semmit nem számítanak, akkor – mivel úgyis a kormánypártok akarata dönt – 

küldje egyenesen a Fidesz-frakcióiroda az Alkotmánybíróságra azokat az embereket, akiket jónak lát! Vagy Miniszterelnökség.

És akkor nem ügyelni a részletekre, meg tekintetbe venni, hogy it írnak elő a francos t9rvények. Egyszerűen felsétál valaki a Várba, bekopog a Donáti utcai épületbe, és azt mondja:

  • Jó napot kívánok, engem Orbán Viktor és Gulyás Gergely küldött, én vagyok az új alkotmánybíró.
  • És megszavazták? Törvényes volt a megválasztása?
  • Ez nem számít. Tessék nézni: Kövér László aláírta, én már alkotmánybíró vagyok.

Amúgy éppen az ilyen helyzetekben való állásfoglalás lenne egy független, pártatlan, tekintélyes Alkotmánybíróság dolga. Ha a 4 új alkotmánybíró (illetve jogilag még csak jelölt, vagy még az sem) elfogadja a törvénynek ellentmondó megválasztását, azzal máris asszisztálnak egy törvénytelenséghez

Ki várná tőlük ezután, hogy megakadályozzák a kizárólagos uralomra törő Orbán-kormány hatalmi visszaéléseit?

Mert tudniillik ezért lettek odaküldve. Nem a Fidesz és a KDNP által, nyilván nem. De az LMP erre hivatkozott, amikor biztosította a megválasztásukhoz szükséges kétharmados többséget.

Bár utólag már jól látszik, hogy az LMP nem szavazza meg, akkor megszavazták volna a kormánypártiak egyszerű többséggel, Kövér meg aláírja, hogy minden a legszabályosabban történt. A valóság nem számít.

Ha nincs senki felettük, azt csinálnak, amit akarnak. És mivel mindent akarnak, mindent meg is csinálnak.

Facebook Comments