Az EU bekeményített, Orbán most örül csak igazán

Az EU bekeményített, Orbán most örül csak igazán

Ha azt gondolta, hogy ez most egy nagy fenékberúgás a Pártunknak és Kormányunknak, nagyon téved. Most bontják a pezsgőt. 

orban_orul.jpeg

Mindaddig, amíg lesz két-két és fél millió megtévesztett, sötétségben hagyott magyar szavazó, akihez csak a Fidesz propagandája jut el, nem lesz vége az őrületnek és az egész ország veszít. A Fidesznek csodálatosan jól jött most az Európai Parlament határozata, hiszen pontosan erre játszottak: hogy minél jobban élesedje a konfliktus.

Kezdjük az elején: mi történt?

 

A Fidesz hosszú ideje lavírozik az EU és Oroszország között, egyet ide, egyet oda lépve. Miközben lépésről-lépésre építik le a demokráciát, sajtószabadságot, jogállamot, ezerrel mennek el az EU-s támogatások a haveroknak. 

Nyilvánvaló volt, hogy az EU-nak, legyen akármilyen lassú és bonyolult gépezet, előbb-utóbb ebből elege lesz. 

Ez most történt meg: a Magyarországgal kapcsolatban beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése. Ennek lényege, hogy az EP megkezdi az előkészítését az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának Magyarországgal szemben. Ennek vége az lehet, hogy Magyarországtól megvonják a szavazati jogot és (később, akár) az uniós támogatásokat is.

Az előterjesztést a szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és radikális baloldali képviselőcsoport együtt nyújtotta be. Az indítványt a parlament 751 képviselője közül 393 támogatta, a Fidesz pártcsaládjából is szavaztak rá igennel.

A határozat kimondja, hogy Magyarországon fennáll a kockázata az uniós alapértékek súlyos megsértésének.

A képviselők az állásfoglalásban többek között arra is felszólították a magyar kormányt, hogy

  • helyezze hatályon kívül a menedékkérőkkel
  • és civil szervezetekkel kapcsolatos szabályokat szigorító törvényeket
  • és állapodjon meg az amerikai hatóságokkal a CEU ügyében, hogy az egyetem továbbra is szabadon működhessen Budapesten.

Ezért az EP utasítja belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságát, hogy készítsen jelentést Magyarországról. A jelentés elkészültével újabb szavazás jöhet, az uniós szerződés hetedik cikke első lépésének megindítására.

Ez tehát egy politikai állásfoglalás, amelynek egyelőre nincs semmilyen konkrét jogi vonatkozása – a jelentésen kívül. Viszont ekkora pofont még nem adott az EU a magyar kormánynak.

A Fidesz és Szijjártó válasza borítékolható volt.

Egy mondatban is le tudjuk írni: Soros György.

(Az elvtársak nem találták a féket a dilivonaton és vidáman elrobogtak vele Diliországba. Bárcsak így lenne ötösünk a lottón, nemde?)

Szijjártó azt is mondta, Soros György hálózatának egy újabb támadását láthatjuk Magyarországgal szemben. A miniszter az MTI-nek azt mondta, az európai intézmények egyértelműen nem tudják elfogadni azt, hogy Magyarország kormánya minden nemzetközi nyomásgyakorlás ellenére olyan migrációs politikát folytat, amelyben kizárólag Magyarország és a magyar emberek biztonságát tartja szem előtt.

Egy korábbi, a magyar kormányzatot elmarasztaló jelentést jegyző portugál zöldpárti EP-képviselőre, Rui Tavaresre utalva Szijjártó azt mondta, a mostani európai parlamenti szavazás “gyakorlatilag egy Tavares-jelentés helyett egy Soros-jelentésről szólt, Soros György hálózatának egy újabb támadását láthatjuk Magyarországgal szemben”.

Szijjártó azt is mondta, teljesen mindegy, hogy “milyen nyomást akarnak ránk gyakorolni”, teljesen mindegy, hogy milyen jelentéseket fogadtatnak el az EP-vel, a magyar kormány csak Magyarország és a magyar emberek biztonságát tartja szem előtt, és mindenki biztos lehet abban, hogy “Magyarországra egyetlen egy illegális bevándorló sem teheti be a lábát” – jelentette ki a külügyminiszter.

 

Miért gáz ez Magyarországnak?

Mert mostanra az egész világ tudja, hogy Magyarország magasról szarik bele a saját fészkébe, az Európai Unióba, ahonnan az összes támogatást kapja. Azt is tudják, hogy nem tartjuk be azokat a vállalásokat, amiket minden tagállamnak be kellene és Magyarország nem igazán demokrácia már.

Ez minden magyart rossz hírbe hoz, rossz színben tűntet fel. Az egész ország a partvonalra, a szégyenpadra került. 

Jogosan kérdezik a külföldiek: miért nem állítjuk mi meg a sajt kormányunk ámokfutását?

Azért is nagyon rossz hír, mert a Fidesz mindezt kampánytémának használja fel a következő hónapokban. Pontosan erre vártak.

  • Ha ez EU bekeményít, akkor ők áldozatnak állíthatják be magukat (Szijjártó már el is kezdte), akik csak a “magyar érdekeket” védik;
  • Ha az EU hagyja tovább őket játszadozni, akkor meg tovább hergelik az embereket – az EU pénzén. 

Az EU-nak tehát ki kellene fognia a szelet Orbánék vitorlájából – de odáig még nem jutottak el. A mai határozat ugyanis újabb muníciót adott ezzel a kampánynak. A Fidesz igazolva látja majd minden eddigi propagandadumáját, az összes hazugságát. Igazolva látják majd, hogy ők, akik csak Magyarország érdekeiért álltak ki (ez bődületes hazugság, de egy Fidesz-szavazó beveszi), most büntetésben vannak.

És persze, mindezt rá lehet kenni egy aggastyán milliomosra, aki puszta filantrópiából támogat civil szervezeteket és egy egyetemet.

Facebook Comments