Ilyen régóta szeretjük a Római-partot – archív fotók

Ilyen régóta szeretjük a Római-partot – archív fotók

91149.jpg

Hamarosan teljesen megváltozhat a Római-part hangulata a tervezett mobilgát miatt. Nem csoda, hogy az engedélyeztetés ellen sokan tiltakoznak, hiszen a Római-partot ebben a formájában (vagyis mobilgát nélkül) már az 1800-as évek óta szeretjük.

A 10 km hosszan elnyúló partszakasz már a 19. században is kedvelt kikapcsolódási központ volt, sőt tulajdonképpen akkor élte fénykorát: budai vízi élet egyik kiemelkedő helyszíne volt. Ahogy az alábbi képeken is látszik fővárosiak még az 1900-as években is örömmel jártak ide vízisportolni, napozni. Sőt, a kikapcsolódni vágyók előszeretettel strandoltak is a Római-partnál, hiszen akkoriban a Duna szennyezésmentes, fürdésre alkalmas hely volt.

26780.jpg

20259.jpg

56745.jpg

124080.jpg

118991.jpg

119022.jpg

124087.jpg

113933.jpg

14780.jpg

 

 

32176.jpg

 

62149.jpg

91151.jpg

91152.jpg

94348.jpg

Fotók forrása: Fortepan

Facebook Comments