Miért nem csap oda Merkel és az Unió Magyarországnak?

Miért nem csap oda Merkel és az Unió Magyarországnak?

• Az autoriter vezetők kezére játszik, hogy sokan már nem tudják, milyen is az, nem demokráciában élni;

• Felelős európai hozzáállást sürget Merkeltől egy német szociáldemokrata szakértő, mert úgy látja, hogy a közös biztonság kerül veszélybe, miközben az EU-n belül egyre gyengül a szolidaritás.

 montreal_gazette.jpg

Montreal Gazette

Világszerte tért hódít az erős emberek politikája. Míg a nyugat a saját gondjaival van elfoglalva, a despotáknak és diktátoroknak sokkal több eszköz áll a rendelkezésükre saját céljaikra, valóságos rohamot indítottak a demokrácia ellen. Még olyan helyeken is, mint pl. Magyarország, amelyről azt hitték, hogy kitart a demokrácia. A Freedom House tavaly azt állapította meg, hogy a világban 11. éve rosszabbodik a politikai és civil jogok helyzete, vagyis egyre nagyobb a veszélye, hogy a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok helyett egyes vezetők és nemzetek szűk érdekei diktálnak majd a világpolitikában, minden jelentős korlát nélkül, noha azok nincsenek tekintettel a béke, a szabadság és a jólét közös előnyeire. A jelentés szerint a többi között Törökországban, Venezuelában és Magyarországon fordultak leginkább rosszabbra az állapotok, ráadásul Orbán Viktor elhallgattatja az elégedetlenséget, hiszen bünteti a külföldi támogatást élvező civil szervezeteket és ördögnek állítja be Soros Györgyöt. Persze nem arról van szó, hogy máris észak-koreai állapotok következtek volna be, de hát Phenjant már rég leírták a demokrácia szempontjából.

Ugyanakkor a fejlett világban az emberek egyre cinikusabban vélekednek a demokrácia fontosságáról, mind kevésbé bíznak abban, hogy bele tudnak szólni a politikába. Így azután fokozottan támogatják a tekintélyelvű alternatívákat. Mert egy sor nemzedék már nem tudja, milyen az, nem demokráciában, mondjuk, a fasizmusban élni. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az Egyesült Államok már nem áll ki az emberi jogokért, Trump egyenesen dicsér bizonyos erős embereket. Ugyanakkor a budapesti kanadai nagykövet komoly aggályait fejezte ki, amiért a magyar kormány célba vette a CEU-t.

Közben a kutatások azt mutatják, hogy nincs általános vágy az autoriter uralomra, de simán elfogadják a liberális demokrácia meggyengülését olyan emberek, akik nagyra tartják a hagyományt, a hierarchiát és a fennálló helyzetet. Az a vezér, aki éppen ezeket az érzelmeket igyekszik meglovagolni, külső csoportot jelöl meg veszélyforrásként, kelti a félelmet. De szakértők szerint a folyamat megfordítható, az orbáni populizmus is csak a 2. időszakban döntötte be az alkotmányos rendet. Ám hogy a demokrácia megerősödjön, ahhoz alapvető reform kell az oktatásban, rendbe kell tenni a gazdasági egyenlőtlenségeket, és el érni, hogy a nemzet büszke legyen a sokszínűségére. Vagyis forduljon szembe azokkal, akik kirekeszteni akarnak faj vagy vallás alapján. És ebből a szempontból valóságos védőoltásnak számít Trump kétbalkezes kormányzása.

 

FT

financial_times.jpg

Egy tekintélyes német politológus azt sürgeti, hogy Németország tanúsítson több szolidaritást Európa iránt, mert Merkel rövidlátó politikája veszélyezteti a hosszú távú biztonságot. Gesine Schwan, aki korábban a szociáldemokraták elnökjelöltje volt, hangsúlyozza: a németeknek jóban kell lenniük minden szomszédjukkal, ám a kancellár gazdaságpolitikája bizalmatlanságot ébreszt a partnerek körében. Éppen akkor, amikor egyébként is eltűnőben van az EU-ban a szolidaritás, viszont erősödik az euroszkepticizmus. A Bizottság képtelen érdemi egyetértést elérni olyan kérdésekben, mint a menekültválság, vagy a demokrácia és a jogállam megrendülése Magyarországon, valamint Lengyelországban. Úgy tűnik, hogy az Unió csak az elutasításban tud konszenzusra jutni, lásd a határok lezárását a migránsok előtt, illetve a Brexitet és Trump Amerikáját. Merkel – Macronnal ellentétben – azért nem hajlandó lépéseket tenni a bizalom helyreállítására, mert úgy gondolja, hogy a hazai választók a pénzük megvédését várják el tőle. Pedig már Brandt megmondta, hogy a tartós biztonságot csak úgy lehet elérni, ha jóban vagyunk az ellenfeleinkkel és még inkább a környező államokkal, illetve a szövetségesekkel. Azaz a mostani berlini politika meghozhatja a választási sikert, ám kockáztatja az ország biztonságát egy stabil Európában.

 

 Hangos sajtószemle.

.

Facebook Comments