Ellentmondásos ítélet: ki sem hallgatták a legfontosabb érintettet

Ellentmondásos ítélet: ki sem hallgatták a legfontosabb érintettet

birosagi-kalapacs.jpg

A jogász írásából világossá válik, hogy az évtized legnagyobb kirakatperében igen ellentmondásos elsőfokú ítélet született. Már maga a vád is egy ellentmondásos vallomáson alapult, amelyről még a tárgyalás alatt kiderült, hogy hazugság. Ráadásul az ügy egyik legfontosabb érintettjét ki sem hallgatták a nyomozók.

Szeptemberben zajlik a BKV-per másodfokú tárgyalása Szegeden. Az elsőfokú ítélet kimondta, hogy nem létezett a nokiás doboz, ugyanakkor Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest elmarasztalták a szentendrei HÉV utastájékoztatójával kapcsolatban. A bíróság szerint ebben a vádpontban bűnössége  “kétséget kizáróan bizonyítást nyert.”  Kádár Éva jogász azonban mégis kétségbe vonja ezt az állítást. Írása segít megérteni, miért nonszensz az ítélet.

Ezen vádpont kapcsán Balogh Zsolt nyomozati vallomásaiban három embert vádol meg súlyosan: Hagyó Miklóst, Egervári Ajtonyt és Horváth Évát, Hagyó volt sajtósát. E három ember közül csak Hagyót gyanúsítják majd vádolják meg az ügyben. Horváth Évát csak nyilatkoztatják a nyomozás során. Egervári Ajtonyt, a C.C. Soft ügyvezetőjét pedig soha meg nem hallgatják a nyomozás folyamán. Úgy tűnt, nem is kíváncsiak rá sem a rendőrök, sem az ügyészek, annak ellenére, hogy önként jelentkezett a hatóságoknál vallomástételre. Egy laikusnak is érdekes kérdés lehet, miként lehetséges az, hogy miközben a BKV és a C.C. Soft Kft. közötti szerződéshez kapcsolódó magatartás miatt Hagyó a legszigorúbb kényszerintézkedés hatálya alatt állt 9 hónapig, az eljáró hatóságok a tényállás tisztázása érdekében azt az alapvető lépést nem tették meg, hogy a C.C. Soft Kft. ügyvezetőjét kihallgatják.

A per tárgyalásán tovább egyszerűsödött a képlet. Balogh Zsolt a tárgyaláson tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, és többször bocsánatot kért a nyomozás során tett állításaiért.

2015 márciusában így: ,,bűncselekményt nem követtem el, Hagyó Miklós semmilyen törvénytelenségre nem utasított, neki semmilyen pénzt nem adtam át, nagyon sajnálom és elnézést kérek Hagyó Miklóstól, amiért az adott helyzetben ennek az állítására kényszerültem.” Majd szeptemberben: ,,A nyomozati vallomásomat részben és egészében már korábban a törvényszéki tárgyalások alkalmával visszavontam, ilyen találkozó nem volt, ilyen utasítást az I.r. vádlott nekem nem adott.”

Balogh nyomozati vallomásaival szemben egyébként ott álltak Egervári Ajtony bírósági vallomásai, továbbá Horváth Éva, illetve Hagyó vallomásai, amelyek cáfolták Balogh állításait.

Folytatjuk…

Facebook Comments