Kővé vált bocik és bikák országszerte mosolyt csalnak az arcunkra

Kővé vált bocik és bikák országszerte mosolyt csalnak az arcunkra

bp.jpg

Emlékeznek még arra, mikor nagyjából tíz évvel ezelőtt színes tehenek lepték el az országot? Na most nem róluk lesz szó, hanem azokról a bronz, kő és fa alkotásokról, amik a különleges műanyagtehenekkel ellentétben kiállták az idő próbáját. Összegyűjtöttük továbbá az ország legkülönlegesebb bikás alkotásait is. Sanszos, hogy ön is elsétál mellettük nap mint nap.

cowwparade.jpg

A Tehénparádé különleges teheneinek többségét elárverezték, illetve nagy részük el is égett. Néhány alkotással pedig még ma is találkozhatnak szerte a városokban. Viszont ellenpólusként szeretnék bemutatni jó néhány igazi boci, bika illetve tehén szobrot, bizonyítva, hogy Magyarországon a Tehénparádé nem 2006-ban született, és nem is halt meg 2008-ban. 

Kezdjük is mindjárt a legcukibb darabokkal, a bocikkal:

Boci a XI. kerületi Irinyi József utcánál

Boldogfai Farkas Sándor szobra, 1964

b2456727a7458b6d26ff4c7d3f93f28a_1.jpg

Bociszobrok Kecskeméten

id. Kalló Viktor, 1976

104e2d06711286ebec743188392f8067_1.jpg

A gyerekek kedvenc szobra a Veszprémi Állatkertben

Czinder Antal, 1964

b25980ca0920a933ad78874759c2d25f_1.jpg

Borjú (és az őt terelő terelő fiú) Kazincbarcikán

Győri Dezső, 1969

3952a547c3de4455fff1337a354b347b_1.jpg

Bocitesók a kaposvári Takarmányozási Tanszék előtt

Samu Katalin 1968

541811de0a173ba18606aba8080e722d_1.jpg

Termékenység szobor stilizált tehén- és bocipárossal Püspökladányban

Matl Péter, 1996

594cf53f4ddd8081b5d1ad7c82dbe938_1.jpg

A cuki bocik mellett büszkeségünknek, a szürke marhának is sok helyen szobrot emeltünk. Ráadásul nem csak rendszerváltás előttről állnak szobrok az országban. Egészen új alkotásokat köszönhetünk Bíró Lajos szobrásznak, aki inkább a klasszikus vonalat képviseli. Illetve jó példák a modern bikaszobrokra Szőke Gábor Miklós különleges fa alkotásai is. 

A kelenföldi Bikás park névadói 

Kiss István, 1980

0bb646450738c50cdab373d7f5cb8456_1.jpg

Bikaszobor áll a budapesti Állatorvosi Egyetem bejáratánál is

Domonkos Béla, 1987
639065ee186a3b8e1c5b008c028dd849_1.jpg

Szürkemarha egy kutyával a hajdúnánási Kendereskert-majorban

Bíró Lajos, 2014

45d757dfe79a0e26baafb308f9f5679e_1.jpg

Szintén Bíró Lajos délceg bikája fogadja a Hajdúböszörménybe érkezőket

Bíró Lajos, 2014
5e6cd1c75882a788ad11b87b33c9d8da_1.jpg

Bika- és tehénpár a Kunigunda utcánál

Szőke Gábor Miklós, 2009

0c20354b7104811bb2dcaa0d871a9be0_1.jpg 770a91df01a500b528a0b15e0a58fddf_1.jpg

 Vörös bika az Epreskertben

​Szőke Gábor Miklós, 2010 körül

c0d247a08126120e29c5dfba49ac068f_1.jpg

…és a tesó Balatonfüreden

​Szőke Gábor Miklós, 2010

41b9bdf82ad0cc9b7cbe2672159d4ad9_1.jpg

A három legkülönlegesebb bikás alkotás az országban

Bikafejes-ivócsanak a Petőfi híd lábánál

A nagyszentmiklósi aranykincs legszebb darabjának felnagyított változata. Érdekessége emellett, hogy a régi Nemzeti Színház oszlopának tetején van elhelyezve.

243f9722e26294f8f5552586786a3ac5_1.jpg

Az Aranybika Szálló cégére Debrecenben

Prim Zoltán, 1980

421584b8e6df39069536899fb9995f3f_1.jpg 8b7511694b943e991610a3622e565ed2_1.jpg

Minden idők legmenőbb háza Karcagon

Bencze László, 1964

1d9937ea95c2c7f05b201a087bd92938_1.jpg 07f5c65056865e909708c082f93aa222_1.jpg

 

Forrás: Köztérkép – Szórád Péter, Deák-Varga Dénes, Jaczkim László, Berci, halaszkiraly, Kotricz Tünde, Neszták Béla, Jultschi, Ády, Attila Siskovits fotói

Facebook Comments