- Eljött az ideje, hogy az unió együttesen lépjen fel a populizmussal, a reakciós nacionalizmussal szembe szemben;
- Polarizálódnak a V4-ek. Lehet, hogy már elvesztették a méregfogukat;
- Németország nem tehet szemrehányást Orbánnak, amiért az ellenzi az oroszellenes szankciókat, hiszen Berlin az Északi Áramlat 2 kapcsán maga is összeszűri a levet Putyinnal.
A lap úgy látja, hogy a világnak minden eddiginél nagyobb szüksége van az unióra. A vezércikk szerint örvendetes, hogy az EU kitart minden válságon keresztül, így javarészt túlzottak a szervezet végéről szóló jövendölések, de az biztos, hogy a szervezetnek a jövő érdekében közelebb kell kerülnie a polgárokhoz, bizonyítva, hogy képes megoldani azok gondjait és fenntartani az értékeket. Igaz rá, amit Voltaire mondott, hogy ha nem lenne, ki kellene találni. Hiszen szinte páratlan módon vegyíti a demokráciát, az egyéni szabadságjogokat, a piacgazdaságot és a társadalmi igazságosságot. Éppen ez utóbbit kell főként szorgalmaznia, ha meg akar újulni. A verseny és a szolidaritás kérdésében pedig a hangsúlyt a szolidaritásra kell helyeznie.
Ha virágzik az EU, az jó az egész világ számára, mert egyre több a bizonytalansági tényező Trump, a nemzetközi instabilitás és viszályok, valamint a Kína felemelkedését övező kérdések miatt. Az EU a szabályokra épülő rend híve, elutasítja az amerikai kormányzat egyszerűsítő és veszélyes retorikáját a globális színtérről. De meg kell erősíteni értékorientált, szociálisan gondolkodó vállalkozásként, amiben igen fontos a humanitás és a menedék, ha hű akar maradni törekvéseihez, és nem akarja, hogy úgy tartsák számon, mint a szögesdrótok övezetét, amely diktátorokra és fegyveres milíciákra plántálja át a migráció problémáit.
Az EU könnyen lehet homokzsák. Politikusok gyakran okolják Brüsszelt a saját kudarcaikért, rá hárítják a felelősséget olyan döntésekért, amelyeket zárt ajtók mögött maguk is megszavaztak. Európának új célokat kell kitűznie, amihez politikai akarat és az eddiginél befogadóbb megközelítés szükséges. Nem tudja vezetni a világot, szerepe mégis kulcsfontosságú, mert másutt illiberális hatalmak igyekeznek átalakítani a nemzetközi normákat és gyakorlatot. Egyetlen ország sem képes hatékonyan orvosolni a gondokat, ha egymaga vág neki a feladatnak. Nem szabad sorsszerűnek tekinteni a reakciós nacionalizmust vagy a szétforgácsolódás veszélyét. A populizmus továbbra is létezik, de erős az ellenállás vele szemben. Itt az idő, hogy összefogják ezeket az erőket.
Az elmúlt év alapján repedéseket és megosztottságot lát az elemzés a Visegrádi Csoportban. Leginkább abban térnek el vélemények a négyek között, hogy miként viszonyuljanak az unióhoz. A migrációs válsággal a háttérben, Magyarország és Lengyelország az illiberális demokráciát forszírozza, de a tömb egészét jellemzi az euroszkepticizmus. Megtapasztalva a V4-eknél a szolidaritás hiányát a menekültügyben, több tagállam felvetette, hogy a magországoknak szorosabbra kellene fűzniük az integrációt, magukra hagyva a vonakodó tagokat. A kétsebességes Európa forgatókönyve találkozott a négyek mélyen ülő félelmével, hogy másodosztályú polgárokként kezelik őket az EU-ban, ezért vehemensen tiltakoznak, és azt hangoztatják, hogy egy ilyen terv az unió széteséséhez vezetne.
A kelet-nyugati ellentétek még kézzel foghatóbbá váltak a kiküldetésben dolgozók, bizonyos élelmiszerek minősége kapcsán. A menedékrendszer reformja ugyanakkor feltárta a repedéseket a visegrádiakon belül. Szlovákia visszafogta a hangot a migránsok ügyében és befogadott vagy fél tucat menedékkérőt. Fico jelezte, hogy országának a belső körön belül van a helye. Szíjjártó Péter ugyan nemrégiben a csoport egységét hangoztatta, ám a magyar és a lengyel illiberális törekvések mérgezővé váltak. Románia és Bulgária nem kíván csatlakozni a tömbhöz, ellenben az lökést kapott a cseh Babis, illetve az osztrák Kurz győzelme folytán. Még az is lehet, hogy Ausztria társul a négyekhez. A csoportnak alkalmat kínál az együttműködésre, hogy hamarosan megkezdődnek a tárgyalások a következő hétéves költségvetésről az EU-ban. Ám a támogatásokért vívott verseny fokozhatja is a nézeteltéréseket. Nem kizárt, hogy a lobbitömörülés jövője az eddiginél töredezettebb és kevésbé drámai lesz.
A konzervatív újság bírálja az Északi Áramlat 2 tervét, amely már az utolsó engedélyre vár, hogy megkezdődhessenek az építési munkálatok. Pedig hányan és milyen erők tiltakoztak ellene, beleértve az amerikai Szenátust és a német hadsereget, valamint a kelet-európai államokat. Viszont támogatói közé tartozik Schröder volt kancellár, aki magával Putyinnal tárgyalta meg a részleteket, valamint Gabriel külügyminiszter, továbbá olyan cégek, mint a Shell, az OMV, a Wintershall, az Engie és természetesen a Gazprom. Az előnyök persze világosak, akár a gázfűtés hatékonyságát, akár a környezetvédelmet nézzük.
A bajok ott kezdődnek, hogy a kettős csőrendszer elkerülné Ukrajnát, amely ily módon stratégiai eszközt vesztene el Oroszországgal szemben. De elesne a tranzitdíjaktól Lengyelország és Szlovákia is, és egyik kormány sem szeretné, ha Berlin és Moszkva a fejük fölött létesítene gázszállítási monopóliumot. Hiszen a Kreml már bizonyította, hogy céljai érdekében kész politikai árat szabni. Pl. hogy lyukra tegye az öbölmenti, illetve amerikai vetélytársakat, hogy azután Európát járomfogásba szorítsa. Az ellenállásban olyan vezetők találtak egymásra, akiknek egyébként nem sok közös dolguk van. Így Orbán Viktor és Renzi, az akkori olasz miniszterelnök. További gond, hogy ez esetben ugyanaz volna a szállító, mint vezeték tulajdonosa, és más nem vehetné igénybe a tenger alatti csőkígyót.
Németország afelé tart, hogy elszigetelje magát a földrészen. Eljárása bizalmatlanságot gerjeszt és alighanem serkenti a populizmust a magyaroknál és a lengyeleknél. Mert miért támadják Orbánt, amiért bírálja az oroszellenes szankciókat, hiszen a német fél közben gázállomásként ajánlkozik Putyin részére az EU-n belül. Vagy miért vetik a szolidaritás hiányát Varsó szemére a menekültügyben, ha Berlin nem szolidáris energiakérdésekben. Merkel mégis kitart amellett, hogy itt pusztán gazdasági vállalkozásról van szó, abba a politika ne avatkozzon bele. A kabinet ezért nem akar felhatalmazást adni a Bizottságnak, hogy az érvényesítse európai érdekeit az építtető konzorciummal szemben. Pedig a kancellár tudhatná, hogy amiben a Gazprom benne van, azt nem lehet kizárólag gazdasági ügyletnek tekinteni.