Alig két hét telt el az évből, de máris összejött a magyar miniszterelnöknek. Mind a program, mind a gond. Ám kitűnően érzi a széljárást ennek megfelelően azonnal módosítja mondandóját. Ehhez persze megfelelő gerinc is kell, de ővele ebből a szempontból szerencsésen bánt a sors.
Idei első németországi útja a CSU frakciójának ülésére vezetett, ahol igen kemény üzenetet fogalmazott meg Merkelnek, úgy hogy a konzervatív Frankfurter Allgemeine fel is tette a kérdést: a bajor keresztényszociálisoknak tényleg ennyire kell forszírozniuk ezt a kapcsolatot? A Guardian úgy foglalta össze, hogy romboló nacionalista-populista, migránsellenes politikáját terjesztette. A vendég azonban még rá is tett egy lapáttal, amikor a Bild Zeitungnak azt bizonygatta, hogy mi bizony egyetlen menedékkérőt sem fogadunk be, mert ezeket az embereket muzulmán betolakodóknak tekintjük. Mármint a kormány. (Aztán pár nap múlva kiderült, hogy jaj, dehogyis! Tavaly szám szerint éppen annyit engedtünk be, mint amennyit a kvóta keretében elutasítunk. A Bloomberg szerint az ellentmondás a hatalom hitelét fenyegeti éppen a legfőbb kampánykérdésben. (De hát tudjuk, hogy az igazmondás szobrát semmiképpen volna szabad Orbán Viktorról megmintázni. Pl. amikor a Bildnek arról beszélt, hogy Magyarország a jogállam talaján állt, akkor 50 %-os találati arányt ért el. A talaj stimmelt, a jogállam nem.) Ennek megfelelően Juncker fölöttébb keményen fogalmazott, amikor a Times-ban kifejtette, hogy a magyar és a lengyel vezetés rasszista, amiért nem vesz át muzulmán migránsokat.
Aztán jöttek a jelzések Berlinből, hogy össze(vissza)áll a nagykoalíció, és mint a Financial Times írta, egyik legfőbb feladatának tekinti Európa mélyreható reformját. Ennek megfelelően a miniszterelnök következő, berlini útján, a Springer-konszern gazdasági konferenciáján a Die Welt beszámolója szerint már csupán egy blöffre futotta: ha az EU nem ad pénzt az infrastruktúra fejlesztésére, akkor majd kérünk a kínaiaktól. Miközben állítólag jól elvagyunk az EU sokmilliárdos támogatása nélkül is. Viszont a soros interjúban (Die Welt) a korábbinál már jóval engedékenyebben arról beszélt, hogy Magyarország hajlandó részt venni a kvótarendszerben, ha nem írják elő, hogy kiknek kell menekültstátuszt adnuk. (Nos, ez az óhaja máris teljesült, mert eleve nem írták elő.) Ugyanakkor megint üzent Merkelnek, csak most azt, hogy mi szeretjük és nagyra becsüljük, ám ezt Berlin nem viszonozza. (Ami azt illeti, fogas dolog ez a szeretet. Pl. úgy kell csinálni, hogy a másik érezze és komolyan vehesse…)
Persze még egy ilyen, minden hájjal megkent, ravasz politikai róka is melléfoghat: az ősszel a felcsúti stadionban nem vette észre, hogy palira vette a Guardian tudósítója. Csak az egyikük volt sportújságíró, a másik viszont alaposan ismerte a magyar politikai valóságot és kézből kontrázta, amit a kormányfő, aki talán nem is volt teljesen ítélőképessége birtokában, összehordott neki. Azt írta pl. hogy Orbán már uralma birodalmi szakaszába lépett: kritikus újságokat zárat be, rendőrséggel fenyeget független civil szervezeteket.
A gondfelhők azért is igencsak gyülekeznek a miniszterelnök feje fölött, mert Európa erősen halad a többsebességes közeljövő felé, és ez azzal jár, hogy várhatóan alaposan megkurtítják a támogatásokat az olyan államok esetében, amelyek önkiszolgáló boltnak tekintik az uniót, vagyis csak az előnyökre tartanak igényt. A Süddeutsche Zeitungezt úgy fogalmazta meg, hogy Macron szuverén EU-t akar, és aki ezzel nem ért egyet, az mehet, isten hírével. Pontosan ebbe az irányba mutatnak a legfrissebb kommentárok is. A Guardian rámutat, hogy a legnagyobb veszély belülről, a keleti tagállamok oldaláról veszélyezteti az európai összefogást. Ám ha Orbánnak netán sikerülne megbuktatnia a német kancellárt, akkor egy szinte senki dönt le egy politikai kolosszust. A lap másik elemzése pedig összefoglalta az illiberális demokrácia lényegét: belső elnyomás, haveri kapitalizmus, tömeges korrupció, a jogállam összeomlása, a rasszizmus megerősödése, amihez nemzetközi viszályok társulnak. Vagyis Európa újra találkozik legsötétebb démonaival. A Fidesz egypártrendszert akar, de ha ez a szándéka, akkor tegye azt az unión kívül, a lengyelekkel együtt, csak ne Brüsszel pénzén.
A Guardian liberális, a Wall Street Journal ellenben keményen konzervatív. Mégis arra figyelmeztetett vezércikkében, hogy Magyarország a demokrácia próbaköve Európa számára. Orbán Viktornak a választási győzelem esetén veszedelmesen nagy hatalom kerülhet a kezébe, ám nem érthető, hogy Brüsszel miért ilyen gyengekezű, amikor Orbán a demokráciát ostromolja. Pedig lenne eszköz a megfékezésére: a pénz. Hasonlóképpen látja a helyzetet a világ egyik legbefolyásosabb lapja, a Financial Times, amely kiemeli, hogy a lengyel és a magyar kérdés sokkal nagyobb gond, mint a Brexit, mert a két kormány a demokratikus, törvénytisztelő nemzetek közösségének alapjait kérdőjelezi meg. A visszavágásra nagy valószínűséggel a következő hosszú távú költségvetés tárgyalása teremti meg az alkalmat. A Times brüsszeli forrásokat idéz, miszerint ez ügyben vérfürdő várható a zöld asztalnál.
Orbánnak persze van aduja, hiszen Lengyelország sokkal fontosabb az EU-nak, mint Magyarország, és a kormányfő bármikor elárulhatja Kaczynskit, ha ezen az áron hatalmon maradhat, és még azt is kicsikarja, hogy továbbra is jöjjenek a támogatások. Ezt már a Foreign Policy fogalmazza meg, rámutatva, hogy a magyar vezetőt meg lehet vesztegetni, mert az ideológiában opportunista, szimplán cinikus, számára a pragmatizmus a politika lényege. Ugyanez a folyóirat emlékeztet ugyanakkor arra, hogy még a Kárpát-medence géniusza is melléfoghat, hiszen nagy reményeket fűzött Trumphoz, de azután kiderült, hogy a kétoldalú viszony nem attól függ, ki áll az Egyesült Államok élén. Mellétrafált akkor is, amikor nekiment a CEU-nak, és az sem éppen jó pont Washingtonban, hogy milyen meghitt viszonyt ápol Putyinnal.
Orbán nagyon bízik az új osztrák kancellárban is, ám amit Kurz a maga elképzeléseiről nyilatkozott a Frankfurter Allgemeinének, abból az tűnik ki, hogy csupán a bevándorlás ügyében képviselnek hasonló álláspontot. Ugyanakkor az osztrák miniszterelnök szerint a demokrácia kérdésében nincs semmiféle engedmény, és helyes volt Varsó ellen megindítani az eljárást a 7-es paragrafus alapján. Mert mindenkor meg kell vizsgálni, ha valahol veszélybe kerül a demokrácia és a jogállam.
Már év év első két hetében kijutott három, további vaskos pofon a magyar kormányfő: a Wall Street Journal kiderítette, hogy Orbán vejének volt cégénél 35 esetben találtak súlyos szabálytalanságokat a közvilágítási közbeszerzések során, ami azt jelenti, hogy 40 millió eurót, nagyjából 12 milliárd forint uniós pénzt kellene visszafizetni. Továbbá megjelent a Freedom House jelentése, amely az unió legkevésbé demokratikus tagjának minősíti Magyarországot. A kormányszóvivő ugyan igyekezett leszólni a szervezetet, mondván, tudjuk, kik finanszírozzák, ám a Wall Street Journal egészen másfelől közelíti meg az ügyet: „A reményeket sehol sem rombolták le durvábban, mint Európa szívében. Magyarország és Lengyelország nyíltan szembefordul azokkal az intézményekkel, amelyek a politikai szabadságot és a civil szabadságjogokat védelmezik. Populista mozgalmak lecsaptak a menekültválságra, hogy visszahelyezzék jogaiba az etnonacionalizmust, ami a pluralizmus halálos ellensége. (Amúgy az amerikai kormányzat nagyon is odafigyel a Freedom House véleményére!)
A végére maradt a Financial Times hosszú anyaga arról, hogy Soros felveszi a kesztyűt a populista ellenfelekkel szemben. Ann Applebaum, a neves történész szerint az emberbarát milliárdos kényelmes ellenség az olyanok számára, mint Orbán Viktor, akik nem akarnak nyíltan Amerika- vagy unióellenesek lenni, ezért találták meg mumusként Sorost. Csakhogy az újság szerint a Nyílt Társadalom Alapítványok ezután sem riadnak vissza a politikai ütközésekről, legyen szó a korrupcióról vagy a migrációról. (Az pedig hogy a kettős állampolgár Sorost kiutasítanák Magyarországról, nos, az még humbugnak is lapos. Egyrészt nagyon is a szovjet időket hozná vissza, másrészt pedig a kormánynak érdemes volna emlékezetébe idéznie, miként reagált Washington már a CEU elleni hadjáratra. Is.
Szóval a sok fekete levesnek biztosan lesz folytatása, de ettől még Orbán Viktornak igen jók az esélyei az újabb mandátumra.
Facebook Comments