• Ahmed H elítélése mutatja, mennyire veszélyes az, ha együtt hat a terrorellenes drákói fellépés és a könyörtelen bánásmód a menekültekkel szemben
• “Állam én vagyok!” – mondja a Napkirály pusztai utódja, Orbán Viktor
• Magyar letelepedési kötvényt vehetett a szír diktátor egyik unokatestvére, akinek sok minden szárad a lelkén – a hatóságok mind a két szemüket becsukják ilyen esetekben
Az ellenzék azt követeli, hogy Kósa Lajos ne induljon a választáson a tisztázatlan kötvényügylet miatt. Az ügy újabb akadályt jelent a Fidesz számára a választások előtt, hiszen a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott összeg, amelyet a politikusnak állítólag magánmegbízásból be kellett volna fektetnie, meghaladja az államadósság felét. Magában foglalta a felkérést, hogy Kósa anyja 2,6 millió eurót kap ajándékba, de nem lehet tudni, hogy átutalták-e a pénzt. A kormánypárt uralja ugyan a magyar közéletet, mégis vannak bajai, továbbá vereséget szenvedett több pótválasztáson is. Ilyen gond pl. az OLAF-jelentés a Tiborcz-féle Elios kapcsán. Azóta Orbán Viktor jelentős anyagi támogatást ígért sok millió szavazópolgárnak.
Az Amnesty International úgy értékeli, hogy a két és fél évvel ezelőtti röszkei összecsapás egyik részvevőjének ügyében hozott szegedi ítélet tükrözi, mennyire veszélyes a drákói terrorellenes intézkedések és a menekültekkel szembeni könyörtelen fellépés együttes hatása. A képviselő szerint Ahmed H., aki a megismételt elsőfokú tárgyaláson illegális határátlépésért 7 évet kapott, csak a családjának igyekezett segíteni. Igazságtalanul vádolták meg mind a tárgyalóteremben, mint azon kívül. Egyetlen bizonyíték sem támasztja alá, hogy terrorcselekményt követett volna el, és hogy mégis elmarasztalták, az azt támasztja alá, hogy égbekiáltóan visszaéltek a terrorellenes jogszabályokkal. Az AI megbízottja képtelenségnek minősítette a verdiktet. A jelentés megemlíti, hogy egy magyar operatőrnő szinte napra pontosan ugyanakkor, mint amikor az összetűzés lezajlott Röszkénél, felrúgott három menekültet, de megúszta mindössze háromévi próbára bocsátással, ugyanannál a bíróságnál. A tudósítás arra is emlékeztet, hogy az ENSZ emberi jogi főbiztosa nemrégiben rasszistának és idegengyűlölőnek minősítette Orbán Viktort.
A szegedi ítélet a választási kampány kellős közepén született meg, miközben a nemzet elsődlegességét hangoztató Orbán Viktor nyilvánosan a terrorizmus támogatásával vádolta meg az Európai Uniót. Brüsszel, akárcsak Washington, nyugtalansággal követte az Ahmed H. ügyében hozott aránytalan döntést. Az EU kötelezettségszegési eljárást indított, azzal vádolva Magyarországot, hogy az fittyet hány az emberi jogoknak. A bíróságok igazodnak a kormány kemény irányvonalához az illegális határátlépők ügyében. Az EP is szankciókat követel az Orbán-kormány ellen az Ahmed H. ügy miatt. A férfi rosszkor volt rossz helyen. Pont akkor jutott el Szíriából kimentett családtagjaival a magyar határra, amikor Magyarország már elbarikádozta magát és megbüntetett minden tilos határátlépést. A szerb oldalon rekedt menekültek megindultak, a csetepaté miatt 11 embert tartóztattak le, de csak Ahmedet ítélték el. Őt Orbán Viktor továbbra is terroristának tekinti.
1. A kommentár pusztai napkirálynak nevezi Orbán Viktort, aki egymaga jeleníti meg az államot. A szerző, Csekő Balázs, Bécsben élő szabadúszó újságíró, kirekesztőnek nevezi a Fidesz fő kampányjelszavát, hogy ti. a választás arról határoz, Magyarország magyar marad-e. Vagyis a migrációra épít, de az is meghúzódik mögötte, hogy Orbán azonosítja magát a nemzettel és az országgal. A hadjáratot az elemzés úgy mutatja be, hogy az egyetlen nagy mocskolódás, még a hódmezővásárhelyi kudarc után is. Akkor volt ugyan egy rövid időszak, amikor az elmúlt évek eredményei kerültek előtérbe, de azóta keveredik a Trump-féle „az ország mindenek előtt” és a térségben oly jellemző Soros-fóbia.
A baloldaliak, liberálisok és mérsékelt konzervatívok nem illenek bele a miniszterelnök világképébe. Ezért nem meglepő, hogy őket szalonantiszemitizmussal, Soros érdekképviselőiként intézik el a kampányban. Nacionalizmussal, rasszizmussal és idegengyűlölettel simán meg lehet nyerni kétmillió magyart, ennyi elegendő is a hatalom megtartásához. Hódmezővásárhely fájdalmas volt a Fidesz számára, de az ottani eredményből nem lehet országos következtetéseket levonni. Az ellenzék továbbra is megosztott, és félő, hogy a magyarok többsége emiatt hiába akar kormányváltást. A hatalom legális és illegális eszközöket egyaránt bevet, hogy csökkentse az ellenzéki jelöltek esélyeit. És ebben fontos szerep jutnak az ellenoldalba beépített kormányzati embereknek.
2. Orbán Viktor fegyverként veti be a választás előtt a „veszedelmes Bécset‘: a kormányközeli sajtó egyfolytában arról cikkezik, a migránsok miatt milyen koszos és fenyegető az osztrák főváros. Azt sugallja, hogy ha a miniszterelnök veszít a választásokon, akkor Magyarországnak is annyi. Azaz csak a politikus tudja megvédeni az országot, nehogy a sok bevándorló miatt itt is hasonló állapotok alakuljanak ki, mint nyugaton. Az utóbbi napok bécsi késelései kapóra jöttek az állami tévének, szinte nem telik úgy nap, hogy az ne számolna be Bécsből általában muzulmán menekültek által elkövetett támadásokról. De ez érvényes az egész hatalom közeli médiára is. És nemigen érdekli őket az osztrák tiltakozás. Arra hivatkoznak, hogy Kurz kancellár pl. nem tette szóvá Lázár bécsi vendégszereplését, csak a balliberálisok ugrálnak.
Migráció-ügyben a magyar politikának akad más kedvenc külföldi témája is: Brüsszel és Franciaország, illetve hogy Svédországban 55 olyan övezet van, ahová az idegenek miatt a hatóságoknak nem tanácsos belépniük. A magyarok többsége veszi az adást, ám kockázatos, hogy a kormány mindent egyetlen kommunikációs lapra tesz fel. Hódmezővásárhely megrázta a Fidesz elitjét, mert a belső előrejelzések mást jósoltak. De az szivárgott ki, hogy a hatalom a végén úgy döntött: még hangosabbra kell állítani a migrációs-ellenes propagandát.
A sajtószabadságot annyi támadás éri, amennyi már régen nem, és az újságírók egyedül nem tudják azt megvédeni, bármennyire tárgyilagosan, tisztességesen és differenciáltan dolgoznak. is. Az unióban nemrégiben két újságírót is meggyilkoltak, valószínűleg oknyomozó munkájuk miatt, feltehetőleg a szervezett alvilág emberei. Közben európai kormányfők az amerikai elnökkel együtt gyalázzák az újságírókat, illetve megpróbálják őket a vonal alá nyomni. Fico kígyóknak és ribancoknak nevezte az újságírókat, noha Szlovákia még liberálisnak számít Magyarországhoz képest, ahol „orbanizálják” a sajtót. Viszont nagyon helyes, hogy a szlovákok ennyire tömegesen tiltakoztak, a népnek meg kell mutatnia, hogy nem engedi át csirkefogóknak a bástyát.
Más esetekben ravaszabb formákban jelentkezik a sajtószabadság megsértése: az USÁ-ban pl. a Fox hírügynökség egyetlen nagy propagandagépezetté züllött le a republikánusok oldalán. Azon kívül a közösségi médiában rengeteg a dezinformáció, a hazugság, a féligazság, de itt nincs jelent a profi újságírás, hogy helyre tegye a dolgokat. Végül pedig Trump szívósan dolgozik azon, hogy lejárassa mindazokat az intézményeket, amelyek ellentmondanak neki. Németországban viszont az államapparátus tart a sajtótól, vagyis a nyilvánosságtól, így a szabadság köszöni szépen, jól van. Az újságírásnak ugyanakkor precíz munkával kell felvérteznie magát a populista rohamokkal szemben, amelyek igyekeznek kikezdeni a szavahihetőségét. Ehhez a munkához elengedhetetlen a szabadság, és ha azt veszély fenyegeti, akkor a népnek, az államnak és az EU-nak meg kell oltalmaznia. A sajtószabadság mutatja, hogy egy társadalom szabad-e. Ahol az újságírók félnek vagy meghalnak, az nem szabad ország.
A lap szerint meglehetősen veszélyes, hogy jó pár uniós ország különleges vízumot ad gazdag külföldieknek, mert az eljárásmód általában átláthatatlan, ám a lakosságnak joga van tudni, hogy kit engednek be, és az illető honnan vette hozzá a pénzt. És itt szó sincs arról, hogy ilyen különleges tartózkodási engedélyt csak a hanyag déliek vagy a renitens keletiek adnának ki, bár az azért feltűnő, hogy miként kaphatott vízumot Magyarországtól a szír diktátor egyik unokatestvére, noha igencsak hosszú az ellene felhozott bűnlista. Nyilvánvaló, hogy a hatóságok ilyenkor gyakran behunyják az egyik szemüket, sőt, a magyarok esetében mind a kettőt, hiszen akik jönnek, főleg kínaiak, oroszok, törökök és afrikaiak, kőgazdagok, ennek megfelelően hatalmas bevételt hoznak az államnak. Ciprus pl. két éve 4 milliárd euróhoz jutott útlevelekből, a turizmus viszont csupán 2,5 milliárdot termel. Hogy azután mi történik az így befolyó összegekkel, az nem ismeretes. A Bizottság csupán figyelmeztethet a gondokra, de a döntés a tagállamok kezében van. A tömegeknek azonban nyomást kell gyakorolniuk a kormányokra, hogy adjanak felvilágosítást erről a kétes gyakorlatról.
Igen kedvező véleményt állít ki a lap a Harvardon tanító politológia professzor, Yascha Mounk legújabb könyvéről, mert az azt mutatja be, hogy a populista lázadások hosszú távon miként áshatják alá a demokráciát. A „Nép kontra demokrácia” felidézi, hogy a brit népszavazás épített a klasszikus populista forgatókönyvre, azaz a kilépés melletti oldal igencsak kihasználta a bigott, bevándorlás ellenes érzelmeket. De hát minden populista azt hangoztatja, hogy a nép akaratát testesíti meg, ám a nép fogalmát korlátozó és mélyen illiberális módon határozzák meg. Nyíltan állítják, hogy sem független intézmények, sem egyéni jogok nem korlátozhatják az emberek hangját. Ez teszi a populizmust a liberális demokrácia ellenségévé, és ez az, ami megteremti az alkalmat Orbán Viktor számára, hogy kijelentse: nemzeti alapokon épít illiberális államot, közben pedig fennmaradjon a támogatottsága.
A hullámba beletartozik Trump is, és Magyarországon, Törökországban, valamint Lengyelországban már hatalomra is került az irányzat. Utóbbi államokban most éppen ott tart, hogy felszámolja a hatalmát korlátozó intézményes biztosítékokat. A könyv nem rejti véka alá az aggályokat sem a demokrácia jövője ügyében, hiszen az ókori Rómában is fokozatosan lebontották a szabályokat és az intézményeket, míg a végén elbukott a rendszer. És hát az amerikai elnök is pontosan tudja, hogy rombolni könnyű, építeni viszont már nehezebb.
1. A Közép-Európai Egyetem tervezett bécsi kampusza kapcsán Soros Györgyöt támadja a szélsőjobbos Osztrák Szabadságpárt és a hozzá kapcsolódó internetes portál. Az „unzensuriert.at” vagyis a „cenzurazatlanul.at” azt írta, hogy a milliárdos a hajtóerő az európai kultúra megsemmisítésére, a muzulmánok nagyszámú betelepítésére és a nemzetállamok megsemmisítésére irányuló erőfeszítések mögött. Mellesleg az oldal egyik volt szerkesztője jelenleg az FPÖ-s belügyminiszter kommunikációs főnöke. Az antiszemitizmus felkutatásával foglalkozó Ellenállási Dokumentációs Archívum egyik munkatársa azt mondja, a legenda, miszerint a „zsidó” a földrész szétrombolásán munkálkodik, nagyjából egyidős az antiszemitizmussal. A neonácik azonban továbbviszik és az általános jobbratolódás közepette visszhangra talált az egyéb szélsőségesek körében is.
Legújabban Soros jelenik meg ellenségképként. Hogy zsidó, azt az újfasiszta körökön kívül a „spekuláns” kódszóval igyekeznek tudatni. Az ausztriai megnyilatkozások nagyon emlékeztetnek Orbán, illetve a Fidesz retorikájára.
2. A franciák a németek liberális demokráciában élnek, a magyaroknál és a lengyeleknél illiberális demokrácia van, az osztrákok pedig azt kérdezik, hogy vajon a Visegrádi Csoporthoz tartoznak-e, amely mind jobban eltávolodik az EU-tól és annak értékeitől. Továbbá, hogy barátjuk-e Orbán Viktor, akinek az osztrák kormány oly szívesen udvarol? Vagy inkább Merkelhez és Macronhoz igazodjanak-e? Willy Brandt egykori nagy szóleleménye: „összenő, ami összetartozik”, ma inkább úgy hangzik, hogy eltávolodik egymástól, ami nem igazán tartozik össze.
Itt felvetődik, hogy a keletközép-európaiakat teljes egészében azonosítani lehet-e a kormányukkal? Van náluk ugyanis egy eleven civil társadalom, amely bátran és kitartóan küzd a demokrácia leépítése ellen. A magyaroknál pl. sok értelmiségi kiáll a hatalom részéről kegyvesztettnek minősített CEU mellett. A tiltakozóknak szükségük van az európai szolidaritásra. Magyarország nem csupán Orbán, Lengyelország sem egyszerűen Kaczynski. És ha Kurz kancellár tényleg közvetítőként akar fellépni a földrész két fele között, akkor – ha azt akarja, hogy komolyan vegyék – nem elég azt mondania, hogy balkáni út, szóba kell hoznia a sajtószabadságot is. Vagyis azokat az értékeket, amelyek az EU alapját képezik: a demokráciát, a szólásszabadságot, az emberi jogokat. (A szerző: Barbara Coudenhove-Kalerg, az osztrák politikai újságírás nagyasszonya – a szerk. megj.)
Az elemzés azt ajánlja, hogy a Nyugat hagyja el a lenézést az unió keleti tagjaival szemben, mert csak ez esetben hat az egyébként sok tekintetben jogos kritika ezekkel az országokkal szemben. Így az, hogy nem tanúsítanak szolidaritást a menekültügyben. Hogy Lengyelország leépíti az igazságszolgáltatás függetlenségét, hogy a szlovák kormány maffiakörökkel fonódik össze, nem is beszélve az alapvetően tekintélyelvű magyarországi változásokról.
A térség napjainkban jelentős fellendülést él át, és ezek az államok hangsúlyozzák, hogy már nem a Kelethez tartoznak, ők közép-európaiak. Emögött az van, hogy nyugaton még mindig sokan tartják őket a valamivel rosszabb Európa részének. Tehát ahol az emberek szegények és nem annyira szorgalmasak. Olyan előítélet ez, amit cáfolnak a gazdasági adatok. A felzárkózás természetesen még nem ért véget, az eredményekben nagy szerepük van a brüsszeli pénzeknek, mégis majdnem 30 évvel a rendszerváltás után itt az ideje, hogy a fejekben is véget vessenek Európa szétválasztásának, és ne másodosztályú polgárokként kezeljék a keleti tagállamokat.