Ma Magyarországon egyszerűen nem létezik közvélemény, ha azon – a Nyugaton szokásos módon – az álláspontok nyílt és őszinte felvállalását, bántódás nélküli felvállalhatóságát értjük.
Az országgyűlési választás kampánya most már egészen világosan szétvált 2 dologra, vagy 2 valóságra, ha úgy tetszik. A Fidesz természetesen az országot elözönlő AIDS-es négerek százmillióval riogat és uszít, miközben az ellenzéki oldal oldal azt találgatja, hol és hogyan győzhető le a kormányoldal – teljesen háttérbe szorul az, hogy ki mit ígér a választóknak, vagy hogy mi fog történni a választás után.
Az eddig kampányokban soha nem látott módon alapoz mindenki mindent a közvéleménykutatásokra. Már oda jutottunk, hogy a kormány – közpénzből persze – szinte percenként méret meg mindent, de az ellenzéket is elárasztják az egymástól is jelentősen eltérő eredményeket mutató felmérések.
A legszebb persze az, hogy most már civilek is méretnek egyéni választókörzeteket, hogy hol mekkora eséllyel győzheti le az ellenzék a kormányt. Az egész azonban inkább a választók befolyásolására alkalmas – ha egyáltalán -, mintsem a valós helyzet bemutatására.
7 okunk is van ezt állítani:
1. Hódmezővásárhely
Többen állítják (például Török Gábor és Somogyi Zoltán politológusok), hogy láttak 2 olyan mérést is (egy fideszest és egy jobbikost), ami a Fidesz polgármesterjelöltjének 60-40-es győzelmét jósolta. Ehhez képest az ellenzéki Márki-Zay Péter simán nyert Lázár János városában. Már ez is elgondolkodtató kellene legyen a közvéleménykutatások megbízhatóságát illetően, és ha ehhez hozzávesszük, hogy úgy nyert az ellenzéki jelölt egy fideszes fellegvárban, hogy közben a felmérések a Fidesz fölényes vezetését mutatják országszerte, akkor végképp nehéz megbízni bennük.
2. Időközi választások
Hódmezővásárhely nem kivétel, inkább a trend folytatása: a Fidesz egyetlen egy komolyabb időközi választáson sem tudott nyerni 2014 óta. Bár a mérések – egy rövid, féléves zökkenőtől eltekintve – a jelentős előnyét mutatják, a kormánypártok kikaptak Ózdon, Újpesten, Tapolcán, Veszprémben és Salgótarjánban is. Mindenhol, ahol időközi országgyűlési választást vagy jelentősebb városban polgármesterválasztást tartottak.
3. A Fidesz felülmérése
Mára teljesen elfogadott, hogy Orbán Viktor pártját a kutatások a valóságosnál nagyobbnak mutatják. Az okok nem teljesen (sőt, úgyszólván egyáltalán nem) tisztázottak, de a tény maga világos. 2002 óta a Fidesz minden egyes országgyűlési választáson kevesebb szavazatot kapott, mint amennyit a kutatások mértek neki. Sőt, még annál is kevesebbet, mint amennyit a kutatók előrejeleztek számára.
Különbség van ugyanis a mérés (a “nyers adat”) és a “tisztított” publikáció, valamint még az előrejelzés között is. Ezt a B1 blognak egy közvéleménykutató szakember off the record azzal illusztrálta, hogy ha ő (például) a választás előtt közvetlenül 61,5 százalékot mérne a Fidesznek a biztos szavazók között, akkor a publikációba már csak 50 százalékot írna, de a választás estéjén a tévében már csak 45 százalékot mondana be.
A Fidesz túlmérésének a politológusok között elfogadott 5-7 százalékos mértéke tehát jelentős alulbecslés. Az már a nyilvánosságra hozott számokból indul ki. Azonban a túlbecslést előtte már a közvéleménykutatók is próbálják korrigálni, ami egyszerűen annyit jelent, hogy a nyilvánosságra hozott adatot egyszerűen hozzáigazítják a konkurencia (általuk megbízhatónak tartott részének) számaihoz.
Ez a manuális korrekció a közvéleménykutatók egyik féltett titka. A Nézőpontot például azzal szokták vádolni, hogy – mivel a Fidesz számára jelentősen kedvezőbb adatokat mér – pártérdekek alapján torzítja a számokat. Miközben valószínűleg nem ez történik, egyszerűen csak rutintalanok, és nem korrigálják manuálisan kutatást: azt publikálják, amit ténylegesen mérnek. Nem a méréssel csalnak, maga a mérés tér el jelentősen a valóságtól.
4. A látencia
A Fidesz túlmérése nyilvánvalóan abból következik, hogy amit az emberek az adatfelvevőnek mondanak, az jelentősen eltér attól, amit valójában gondolnak, és ami alapján cselekszenek. A 2014-es és (például) a hódmezővásárhelyi adatokból (a “nyers adatokból”) az következik, hogy kb. másfélszer annyian mondják magukat fideszesnek, mint amennyien ténylegesen is hajlandók Orbánra szavazni. Ha a kutatások szerint mért (de nem a nyilvánosságra hozott) számoknak egyszerűen levonjuk a kb. egyharmadát, akkor kapjuk meg a Fidesz valódi támogatottságát. Néha ez elég a győzelemhez, mint 2010-ben és 2014-ben, néha nem, mint 2002-ben és 2006-ban.
5. A rejtőzködés
Sokan tehát fideszesnek mondják magukat, de nem azok, sokan azonban még erre sem hajlandók, egyszerűen nem vállalják a véleményüket: nem bíznak a felmérések anonimitásában. A kutatók szerint egy 1000 fős mintán készülő méréshez legalább 4-5 ezer embert meg kell keresni, mire találnak elég nyilatkozót. A Jobbik-közeli Iránytű intézet azonban egy hete beszámolt egy olyan, meg nem nevezett vidéki nagyvárosról, ahol minden 11 emberre jutott egy, aki egyáltalán hajlandó volt szóba állni velük. (Az eset még tavaly történt, a kutatást vissza kellett vonni.)
6. A kampányhajrá
Az Iránytű szerint az utóbbi eset oka a meg nem nevezett megyei város hiszterizált közélete volt. Az átpolitizáltság a parlamenti választás előtti hetekben az egész országra jellemző, az elhallgatás, a rejtőzködés és a látencia aránya ilyenkor még nagyobb lehet, ezért is teljesen fölösleges ilyenkor egyéni választókörzeti méréseket készíttetni.
7. Az egyéni körzetek
Az egyéni körzetekben készül mérések amúgy is hírhedetten megbízhatatlanok. Egy 2006-os Medián-kutatás szerint például a szocialista Steiner Pálnak a Belvárosban fölényesen kellett volna legyőznie Rogánt, még úgy is, ha az SZDSZ-es Pető Iván állva marad. Ehhez képest Rogán csaknem annyi voksot kapott az első fordulóban, mint a kormányoldal jelöltjei együttvéve, és Steinernek vissza kellett lépnie, hogy a második körben Pető szűken megverhesse a fideszes jelöltet.
Az egyéni körzetek mérései bizonytalanságának az az oka, hogy nagyon messze állnak ez elvárt reprezentativitástól. Korábban csak az országos átlagnak megfelelő makroszociológiai adatokat vehették alapul, mostanra ez annyiban javult, hogy már rendelkezésre állnak a 2011-es népszámlálás adatai választókörzeti bontásban is. Tehát 7 évvel ezelőtti makroszociológiai számokkal lehet dolgozni, ami jobb azért a semminél, de nem sokkal.
Ez máris 7 ok arra nézvést, hogy ne tulajdonítsunk nagy jelentőséget annak, ha valaki mérésekre hivatkozva azt állítja, az adott körzetben az övé a legerősebb ellenzéki jelölt, vagy a kormánypropaganda a Fidesz fölényes előnyét harsogja.
A helyzet az, hogy lehet, hogy így van – meg az is, hogy nem. Vakon vagyunk. Soha még ennyire nem volt igaz, hogy választást kell nyerni, nem közvéleménykutatást. Az említett hét okból az lesz majd az igazi felmérés a választói hangulatról. De nyilvánvalóan az is csak akkor, ha elegen mennek el, és ott már vállalják a valódi véleményüket.