A magyar-ukrán konfliktus szép lassan, lépésről lépésre éleződött ki. Most már ott tartunk, hogy a diplomáciai kapcsolat is veszélybe kerül egy olyan, szomszédos állammal, ahol százezres létszámban élnek magyarok. Ki a felelős mindezért?

Mindenek előtt álljon itt két mondat, amely alapjaiban világít rá a magyar-ukrán konfliktus lényegére:

– “Legértékesebb vagyonunk a szuverenitás. … a szuverenitásból azért nem lehet engedi jottányit sem, mert jól tudjuk, ha csak a kisujjunkat nyújtjuk is, már rögtön az egész karunkat vinni fogják.”

— “Országom szuverenitását védve ugyanilyen tiszteletet várok el más államoktól a mi szuverenitásunk iránt.”

E két mondat formájában majdnem, tartalmukban tökéletesen azonosak. Az első Orbán Viktortól, a második Petro Porosenkotól származik.

A helyzet amúgy ismert: a beregszászi magyar konzul magyar állampolgárokká néhány ukrajnai magyart. Erről rejtett kamerás felvétel készült, mire végül az ukrán külügy kiutasította az érintett diplomatát, erre pedig Budapest hasonlóan barátságtalan gesztussal válaszolt. Itt tartunk most.

No meg ott, hogy az ukrán parlament elfogadta a magyar kisebbséget (is) sújtó nyelvtörvényt. No meg ott, hogy Ukrajna NATO-tag szeretne lenni, ám ezt a magyar kormány mindeddig hatékonyan akadályozta meg.

A helyzet tehát legalábbis összetettebb, mint ahogy a két kiskakas azt a saját szemétdombjáról a világba igyekszik kukorékolni.

A nyelvtörvény ügye valóban kisebbség-ellenes megnyilvánulás, amely azonban – szerebcsére – nem csupán a magyarokat érinti. Például ugyan úgy sújtja a szomszédos államban élő románokat is. Természetes szövetséges lehetne a törvény elleni fellépésben Bukarest. Csakhogy nem az. Mivel a magyar külügy mindent elkövet annak érdekében, hogy déli szomszédunkkal is a lehető legrosszabb legyen a viszony.

A NATO-tagság kérdése szintén nem fekete vagy fehér. A magyar kormány zsarolási potenciálja magasnak tűnik, úgy látszik, minta ezen keresztül képes lehetne egyéb irányú érdekei érvényesítésére. Valójában azonban Ukrajna katonai hovatartozása világpolitikai játszmának tűnik, amelyben eltörpül a két szomszédos ország acsarkodása. A Nyugat számára bástya lenne Moszkvával szemben Kiev – ismerjük ezt a szerepkört –, így Putyin mindent elkövet ennek megakadályozására. Aki keresztbe tesz – bármilyen, egyéb, de valid indok miatt ennek –, az Putyin kezére játszik. Orbánnak pedig enélkül sincs jó híre nyugati szövetségesei körében.

Most pedig vissza a két kiskakashoz.

A tisztelet és a szuverenitás üres szólamainak ismételgetése mindössze arra jó, hogy egy konfliktus kiéleződjön, egyre messzebb kerüljön a lehetséges megoldás. A mese a két kecskebakról, akik egyszerre értek a pallóhoz, és végül egyikük sem jutott el oda, ahová menni akart.

Hogy a kettős állampolgárság ügye – amely a diplomáciai háborúhoz vezetett – tisztán politikai ügy, mi sem jelzi jobban, minthogy az ukrán ellenzék sem ért egyet saját kormányával. Pedig abban biztosak lehetünk: ha tényleges szuverenitás-kérdésről lenne szó, az erre indokoltan kihegyezett ukránok összezárnának. De erről szó sincs. Politikai virtuskodás, orbáni értelemben vett ürese kardcsörgetés ez – ám ettől még hatalmas károkat okoz.

Mindezt alátámasztja a magyar külügy kommunikációja, amely megfélemlítésről, titkosszolgálati akcióról beszél. De ha konkrét kérdéseket kap, csak a pökhendiség marad.

Mesetrházy Attila, szocialista képviselő tett fel az üggyel kapcsolatban számos, valódi, megválaszolandó kérdést a külügynek:

– milyen retorziókra számíthatnak az ukrán hatóságok részéről a videofelvételen felismerhető kárpátaljai magyarok?

– Ki vállalja a felelősséget a kárpátaljai magyarokat érő retorziók miatt?

– Előfordulhatott-e, hogy a rejtett videofelvétel készítője a konzulátus más, védett területeire is bejuthatott

– Kinek a felelőssége, hogy rejtett kamerát csempészhettek a konzulátus épületébe?

– Hogyan fordulhatott elő, hogy rejtett kamerás felvétel készülhetett az eskütételről?

– Lesz-e felelősségre vonás ebben az ügyben?

– A tárca hozzájárulásával történt az állampolgársági eskütétel a beregszászi magyar konzulátuson?

– Amennyiben a tárca nem adott engedélyt állampolgársági eskütelek szervezésére, hogyan szervezhetett ilyent a konzulátus?

– A tárca valóban indít vizsgálatot az ügyben?

– Amennyiben lesz vizsgálat, annak eredményéről mikor tájékoztatják a közvéleményt?

Indokolt kérdések, amelyek a tisztánlátás szolgálják – pontosabban: szolgálnák. Nem kérdőjelezi meg a képviselő a külügy lépéseit, mindössze pontosabb képet szeretne kapni egy válságos helyzetről.

A NER-ben azonban a kérdés – támadás. Magyar Levente államtitkár a fenti kérdések mindegyikre annyit reagált: “A külhoni magyarok érdekeinek képviselete, jogainak védelme a magyar külpolitika egyik legfontosabb feladata. Bízunk benne, hogy munkánk során számíthatunk Képviselő úr támogatására. Biztosítom Önt, hogy a magyar külképviseleteken kizárólag a magyar és a nemzetközi joggal teljes mértékben összeegyeztethető tevékenységek zajlanak. Az pedig nyilvánvalóan botrány, hogy egy szomszédos ország titkosszolgálati akciót hajt végre egy NATO-tagország képviseletén.”

Válasz: nuku. Nincs hozzá közöd.

Iskolapéldája ez a NER gondolkodásmódjának: vagy feltétel és kérdés nélkül támogatod az Orbán-rezsimet, vagy ellenség/hazaáruló/sorosügynök/migránssimogató vagy.