- A Die Welt tudósítója úgy látja, hogy a magyar ellenzéki média szabadabban működhet, mint idáig.
- Orbán helyet akar csinálni a kultúrában az új nemzedéknek, de egyébként is folyton cserélgeti az embereket a különféle posztokon, nehogy bárki is túlságosan biztonságban érezhesse magát.
- 56-ban a ‘menekült’ szó még azt jelentette: segíteni, mára azonban már olyan fogalmak társulnak hozzá, mint veszély, bűnözés, ezért nem meglepő, ha kikopik mögüle a részvét.
A kommentár arra figyelmeztet, hogy az uniónak védekeznie kell, mert ellenfelei egyaránt támadják Nyugatról és Keletről. Az első a Brexit formájában jelentkezik, a második pedig konkrétan azt jelenti, hogy Magyarország, Lengyelország és Románia aláássák a közösség értékeit. Ez ellen pedig tenni kell, még akkor is, ha ennek érdekében eljárást kell indítani az érintett tagok ellen. A posztkommunista román kormány olyan jogrendszeren dolgozik, amely menedéket nyújt saját, korrupt politikusainak, és pont ez az állam veszi át a jövő hónaptól az EU soros elnöki feladatait. Magyarországon Orbán Viktor a legapróbb csavarig kézben tartja a sajtót és a közigazgatást. Sőt, most már az igazságszolgáltatás fölött is átveszi az ellenőrzést. Ám ébredezik az ellenállás, a tüntetések immár az egész orbáni rendszer ellen irányulnak.
Hogy miként kell az autokratákkal elbánni? Nos, erre nézve támaszt nyújt, hogy pár napja a lengyel elnök kénytelen volt végrehajtani az Európai Bíróság döntését és visszahelyezni állásukba a Legfelsőbb Bíróság kényszernyugdíjazott bíráit. Ez a jó irány, hiszen Lengyelország reagált az unió nyomására. Idáig nem ez volt a helyzet, noha a Bizottság keményen fellépett Budapest, illetve Varsó ellen. A nemzeti populista kormányok számára nem nagy ügy politikai intrikaként lejáratni a jogállami eljárást. Ez általában bejön a lakosság jelentős részénél.
Ám ha a lengyel fél nem tesz eleget a luxemburgi bírósági ítéletnek, az politikailag igencsak kockázatos lett volna, mert a lengyelek többsége nem akarja, hogy az ország kiváljon az EU-ból. Ugyanez érvényes a magyarokra és a románokra is. De Orbánnak és társainak nincs is mandátumuk a kilépésre. Viszont hogy a lengyelek visszakoztak, az azt mutatja, hogy az európai igazságszolgáltatásnak kell ügyelnie az alapelvek betartására. Vagyis az EiB feladata megállapítani, hogy melyik új rendelet sérti a jogot Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és másutt. Mert az uniónak meg kell védenie a demokráciát.
Magyarországon új, szabad sajtókultúra van kialakulóban, mert noha éppen most állították be a jobboldali orgánumokat egységesen a vonal alá, a másik oldalon minden eddiginél szabadabban jelennek meg kritikus írások. Ennek bizonyítékaként említi a konzervatív lap, hogy megkezdte működését a ’Valaszonline.hu’, amely fölöttébb bátor témákkal indított, de ez nem is csoda, hiszen a Heti Válasz digitális reinkarnációjáról van szó. Az már régi, lejárt lemez, hogy egyre kevesebb az olyan sajtótermék, amely független volna a kormánytól. Ám azért közben megjelennek új publikációk, és jócskán megerősödtek a hatalommal szemben álló újságok, rádiók, tévék, netes portálok. Lásd a Magyar Hangot. Bár az is igaz, hogy a fennmaradásuk bizonytalan, hiszen csak nehezen jutnak hirdetésekhez. Vagyis anyagilag teljes egészében az olvasóktól, azaz a saját munkájuk minőségétől függnek.
Szigeti Péter, a 24.hu főszerkesztője problémásnak nevezi, hogy ezeket a kiadványokat ugyanaz a 9 ezer ember olvassa, és ez roppant kevés. De pl. a közönségük folyamatosan nő, mert sokan elvándorolnak a Fidesz-hű origótól. Erősödik a HVG és a Népszava népszerűsége is. Másfelől közös alapítványba vittek be csaknem 500 jobboldali orgánumot. Emögött az lehet, hogy Orbán nem szeretne még egy olyan meglepetést, mint amilyet Simicska szerzett neki a G-nap után. De belejátszhat a takarékoskodás is. Mindent egybevéve még egyáltalán nem dőlt el a sajtószabadságért zajló harc.
Magyarországon mostanában mindent a vonalhűség határoz meg. Zajlik a kulturkampf és aki nem igazodik a hivatalos irányzathoz, az szedheti a sátorfáját, vagy búcsút inthet hatalmának. Múzeumigazgatók vesztik el az állásukat, filozófusokat pellengéreznek ki, szociológiai kutatások anyagi fedezetét törlik. Orbán Viktor a kultúra kulcspozícióiban helyet akar csinálni a saját embereinek. Ezt igazolja Pröhle Gergely sorsa, pedig itt nem akárkiről van szó. De hát az Irodalmi Múzeumban megünnepelték Konrád György születésnapját, noha az író előzőleg nyílt levélben élesen támadta a miniszterelnököt és ez felségsértéssel ér fel. Orbán a nyáron Tusványoson kulturális harcot hirdetett meg.
A rendszer nagy célja az illiberális állam, a nemzeti együttműködés, bírálók ebbe nem férnek bele. Már zajlott boszorkányüldözés az olyan filozófusok ellen, mint Heller Ágnes. Az idén visszavették az MTA-nak szánt pénzekből. Célkeresztbe kerültek a gendertudományok is. Kovács Éva szociológus úgy érzékelteti a helyzetet, hogy a hatalom bizonytalan légkört akar teremteni. Nincs itt semmiféle kulturkampf, a pőre hatalmi stratégiát lehet tetten érni. Amikor egyesek ellen hecckampány folyik, az egyszerűen csupán az Orbán-rezsim arcát fedi fel. A klientúrában új nemzedék jelent meg, és a tagok számára kell a hely. Ezért még azoktól is meg kell szabadulni, akik korábban lojálisnak számítottak. Vagy csak próbára teszik őket, hogy még inkább kitartsanak a rendszer mellett. Ez az orbáni vezetés lényege: a különféle posztokon állandóan cseréli a katonáit, nehogy a szék túlságosan megmelegedjen a fenekük alatt és valamilyen kiskaput találjanak.
A szakember azt mondja, a kormány iránti hűség már mélyen beleégett a társadalomba, látható az öncenzúra, az apró kompromisszumok jó néhány jele. Ebből következően amikor fontos volna, hogy az emberek a sarkukra álljanak és nyilvánosan tiltakozzanak bizonyos döntések ellen, akkor inkább belemennek a rossz megoldásba. Mégpedig azzal a felkiáltással, hogy így jobban tudják befolyásolni a dolgokat. A következmények olyan súlyosak, hogy nehéz lesz tőlük megszabadulni, amint azt a Kádár-korszakból már ismerjük.
Az osztrák katolikus egyház feje igen fájdalmasnak tartja, hogy az unióban nem sikerült közös migrációs politikát kialakítani, ehelyett az egyes tagállamok sajnálatos módon saját megoldással próbálkoznak. Pedig Schönborn szerint inkább a népvándorlás okaival kellene foglalkozni, miközben sorsok forognak kockán, hiszen ezek az emberek menedéket keresnek Európában. A bíboros ugyanakkor azt tapasztalta, hogy egyre nehezebb ez ügyben a politikusokkal tárgyalni. Persze ha valaki nem tud kellő indokot felhozni a befogadása mellett, akkor ott nincs mit tenni, ezt döntsék el a bíróságok. Viszont az országnak igencsak érdeke, hogy maradhassanak mindazok, akik már megkapták a tartózkodási engedélyt, beilleszkedtek, nyereséget jelentenek a társadalom számára.
A főpap rámutat, hogy a 3 évvel ezelőtti válság utóhatásaként a mostani osztrák kormány sokkal szigorúbban bírálja el az ilyen ügyeket. Pedig 1956-ban a „menekült” szó még azt jelentette: segíteni kell. Mostanság azonban bizonyos szavak kifordultak eredeti jelentésükből, és ha pl. a menekültek kapcsán folyton azt emlegetik, hogy azok bűnözők, veszélyt jelentenek, akkor hamar odalesz a részvét. Ezért fontos, hogy a menedékkérőket ne csupán bajforrásnak tekintsék, hanem lássák mögöttük az emberi sorsokat is. A társadalomnak vigyáznia kell, nehogy az embertelen szörnyetegek nyelvére váltson át. Schönborn arra is kitért, hogy Európában igen sok gyerek születik a muzulmán hitet követő családokban, ám itt nem az a megoldás, hogy ezek után pánikba esünk bármi hallatán, ami az iszlámmal kapcsolatos.