Nyugdíjért gyereket?

Nyugdíjért gyereket?

Ma Magyarországon az átlagos nyugdíj összege 130 491 forint. Persze ezt az átlag igen csalóka, hiszen ma már akadnak meglehetősen magas nyugdíjak is, vagyis az „átlagos” nyugdíjas minden valószínűség szerint ennél kevesebbet kap. Nagy a területi egyenlőtlenség is, egy budapesti az átlagnál 19 százalékkal többet kap, míg egy dél alföldi például 9 százázalékkal kevesebbet, a különbség bő 35 ezer forint.

grandma.jpg

Most az MNB azzal az ötlettel állt elő,

(nem állt elő, félreértés volt a dolog. ez szerepel a tervben:

Az induló nyugdíj összegének megállapításakor a felnevelt gyermekek számának figyelembevétele: Azt javasoljuk, hogy a felnevelt gyermekek száma alapján kapjanak a szülők egy bizonyos mértékű nyugdíj-kiegészítést. A nyugdíj-kiegészítés lehet fix összegű, a nyugdíj százalékában megállapított mértékű vagy a gyermek keresetének százalékában meghatározott összegű. Franciaországban például a három vagy több gyermeket felnevelő anyák 10 százalékos nyugdíjnövelést kapnak. A gyermekek bruttó béréhez kötött nyugdíjkiegészítés azon gyermekek után járna, akik munkát vállalnak Magyarországon, ami a munkaerőpiac fehéredéséhez (a tényleges munkabér alapján megvalósuló adó- és járulékfizetésre való ösztönzés által) és a külföldön dolgozó munkavállalók hazatéréséhez is hozzájárulhat. A bruttó béren alapuló kiegészítés azt is figyelembe veszi, hogy a gyermekek felsőfokú végzettségének megszerzése a szülők számára jellemzően többletköltséget jelent, és a magasabban képzett munkavállalók általában véve nagyobb összegű járulékfizetéssel gyarapítják a nyugdíjkasszát. A gyermeket nevelő szülőket pedig hosszú távon arra ösztönzheti, hogy minél több erőforrást allokáljanak gyermekeik oktatására, mivel az ahhoz társuló magasabb hozadékból nemcsak az állam, hanem a család is részesül.) hogy a többgyerekesek kapjanak magasabb nyugdíjat, míg a gyermektelenek 20 százalékkal kevesebbet. (Vagyis mai értékekkel számolva, ha nincs gyereked, akkor 26-27 ezer forint ugriuk havonta és a nyugdíjad 103 ezer forint körül alakul statisztikailag. Kétségtelen, nem kell ajándékot venni az unokáidnak, igaz cserében ők se segítenek neked, de hát az élet kegyetlen.)

Az ötlettel megint Botos József és Botos Katalin állt elő, s nem is először.  

Tételük faék egyszerűségű. Több gyerek kell, már csak azért is, hogy legyen, aki megtermeli a következő generációk nyugdíját. A gyereknevelés pénzbe kerül, akkor ezt tessék honorálni, akinek meg nincs gyerekem az ezen annyit spórolt, hogy ihaj.

Igaz, 2012-es tanulmányukban ehhez azt is hozzáteszik, hogy akinek nincs gyereke, az amit ezzel megtakarít, fektesse nyugdíjbiztosításba, amit akár az állam is támogasson. Pici hiba, hogy a magánnyugdíj pénztárakat az Orbán rezsim már hatalomra jutása legelején elvitte, de semmi nem lehet tökéletes.

Botosék egy időben kidolgoztak egy pontrendszert, amelyben igen sokat ért volna, ha valakinek gyerekei vannak. Más kérdés persze, hogy egy efféle rendszer megint elsősorban azokat segítené, akik relatíve magasabb jövedelműek, míg az alacsony képzettségűek, munkáűval nem rendelekzők, a szegények – még ha sok utódjuk születne, akkor sem profitálnának ebből,d ehát tuxdjuk, mindenki annyit ér amennyit össze tud szedni magának.

Most egy pillanatra tegyük félre azt, hogy mennyire igazságos egy effajta rendszer. Nézzük csak azt meg, mennyire lenne hatékony.

Valóban, valaki azért vállal huszonévesen gyereket, mert majd 35-40 év múlva akkor több nyugdíjat kap majd?

2012-ben a szakértők úgy vélték, hogy nem működne ez a szisztéma. Alapvetően azért, mert a magyar ember már régen megtanulta a világ, a szabályok nem kiszámíthatóak. Ma így van, holnapután meg másként lesz és kész. Ma megígérik a több nyugdíjat, amikor odajutunk a kikfizetéshez pedig majd mondanak valamit, hogy miért nincs többlet – véli a többség és nem is teljesen alaptalanul. A magányugdíj pénzek elrablása óta tudjuk, semmi sem lehetetlen.

Az ország munkaerő helyzetét,a nyugd00EDj járulékot fizetők számát nemcsak a születések száma befolyásolja, hanem a ki- és bevándorlás egyenlege is.

Ma Magyarországot nagy tömegben hagyják el a szakképzett, sokszor kifejezetten magasan iskolázott emberek, hogy aztán máshol keressenek, fizessenek nyugdíj-járulékot. Elmennek aaz alacsony bérek, a kiépülő diktatúra és részben nyilván a kiszámíthatatlanaság, a társadalmi igazságtalanságok miatt.

Amit most tapasztalnak. Hogy mi lesz 20-30 vagy 40 év múlva, azt meg ki tudja?

Facebook Comments