Így lett híres a szegedi őszibarack.
Magyarország őszibarack termésének nagyjából egyharmadát a szegedi és Szeged környéki területek adják: közel ezer hektáron terem barack ezen a vidéken. De nem volt ez mindig így. Ahhoz, hogy ez a gyümölcs ennyire népszerű legyen, szükség volt valakire, aki szenvedélyesen szeretett enni, és a barackért különösen rajongott. Annyira, hogy teleültette vele a kertjét, és az egész környéket is. Megtehette: jó nagy kertje volt, és rengeteg pénze, hiszen a szegedi várban élt. Lotharingiai Józsefnek hívták (azaz pontosabban: Joseph Maria von Lothringen-Vaudémont-nak), és az 1800-as évek elején érkezett Szegedre, hogy a város kormányzásának feladatát ellássa.
József nem forradalmi újításai, hőstettei vagy bölcs mondásai révén vált híressé – be kell vallanunk, hogy ezekben nem járt az élen. Ami közismertté tette, az a másokkal összetéveszthetetlen fizikuma volt. Közel két méteres testmagassággal büszkélkedhetett, és ehhez százhetven kilót nyomott. Ha nagyobb sétára kellett mennie, már messziről lehetett hallani a közeledését: hamar kifulladt, ezért hangos fújtatással érkezett meg, bárhová is volt hivatalos. A szegediek, akik amúgy is fenntartásokkal fogadták a nyakukra ültetett herceget, hamar elnevezték szuszogó princnek, és ez a név lemoshatatlanul rajta is ragadt.
József rajongott a finom ételekért, és az őszibarack volt az egyik kedvence. Beköltözése után nem sokkal a vár udvara már tele volt barackfákkal. Kiderült, hogy a növény remekül érzi magát ezen a vidéken a sok napsütés miatt, így hamarosan egyre nagyobb területet foglaltak el a környéken a gyümölcsfák. Amellett, hogy a herceg korlátlanul fogyaszthatott a termésből, a város is plusz bevételekhez juthatott, ha kedvezően alakult az időjárás az adott évben.
József nem sokáig élvezhette a szegedi barackokat. 1812-ben agyvérzés végzett vele. Tekintélyes méretű teste az alsóvárosi templom alatt nyugszik. Halála után nem sokkal végképp megszűnt a templom köré temetkezés szokása, így József egyike lett az utolsóknak, aki ott kapott végső nyughelyet. A várat a nagy árvíz után, az 1800-as évek végén lebontották, és tégláinak nagy részét felhasználták a város újjáépítéséhez. De Szeged környékén azóta is teremnek az őszibarackfák.