Schiffer: nemzeti érdek, hogy a Fidesznek jó legyen

Schiffer: nemzeti érdek, hogy a Fidesznek jó legyen

Az LMP korábbi elnöke szerint az ellenzéki EP-képviselők elárulják a nemzet érdekeit.
sa_8.jpg

A magyar nemzeti érdeket az szolgálná, hogy a magyar kormánypárt egy meghatározó európai pártcsalád tagja maradjon. A magyar nemzeti érdekkel szemben azok vétenek, akik ennek ellenében kampányolnak külföldön.

Ezt egy Fidesz-alelnök, -szóvivő vagy kormánypropagandista se mondhatta volna szebben. De nem ők mondták, hanem Schiffer András, aki megtette a tétjét a Fidesz nemzetközi páriává süllyedéséről szóló vitában. Facebook-posztjából következően az ellenzék az hibás, mert nem lobbizik és kampányol elég erősen azért, hogy

  • az (egyelőre) félautokratikus rendszert kiépítő,
  • közpénzeket ipari méretekben magánosító,
  • idegengyűlölő-rasszista kampányokkal és nyílt szavazatvásárlással hatalmon maradó

magyarországi kormánypártot nehogy büdösnek találják az Európai Néppártnak nevezett jobbközép klubban.

Schiffer 6 éven át volt az (elvileg) ellenzéki LMP elnöke és parlamenti képviselője, ezalatt kettő, visszavonulása után pedig még egy további választás előtt is

latba vetette minden befolyását 

az ellenzéki együttműködés megakadályozására. Amiivel pedig elkerülhető lett volna a Fidesz sokadik minősített parlamenti többsége, és a – Schiffer által is megőrzendőnek nevezett – liberális jogállam további visszabontása, az abszolutista hatalomgyakorlás.

Ehhez maga is hozzájárult: bár már nem volt parlamenti képviselő, erősen lobbizott azért, az LMP segítse ki az alkotmánybírók megválasztásánál a Fideszt, amikor 3 éve annak éppen nem volt meg a kétharmados többsége. 

A szélsőbal, zöld- és ökopárti bázist, valamint “szellemi hinterlandot” építeni a parlamenti politikából visszavonult ügyvédnek mostanában a kormánypropaganda biztosít fórumot meglátásai közlésére.

Az elmúlt év végén a Mandinerben fordult szembe zöldpolitikusi önmagával, amikor közölte

a neoliberális világrend (…) politikai terméket farag a klímaváltozásból.

Szintén tavaly egy fórumon osztotta meg azt a gondolatát, hogy

nettó hazaárulás az euró bevezetésének követelése.

Beleállt a kormánypropaganda kampányába a Szeviép-vádlottakat felmentő szegedi bírónő ellen, noha fogalmilag kizárt az összeférhetetlenség egy önkormányzati lakás vásárlása miatt egy olyan ügyben, amiben az önkormányzat semmilyen módon nem érintett.

Legújabban pedig elment Pesti Srácoknak videóinterjút adni, amiben főként az ellenzéket bírálta, a kormányoldallal legfeljebb problémája volt, hogy Orbán és a Fidesz politikája számára túlságosan “globalista”. 

Mióta Thürmer Gyulára valamilyen rejtélyes okból nem számíthat a Fidesz, Pozsgay Imre meghalt, Szili Katalint pedig államtitkárként nehéz függetlennek eladni, Schiffer az egyetlen olyan közéleti szereplő, akit a NER fel tud mutatni, mint

konstruktív ellenzékit,

aki nem áll szemben az Orbán-rezsimmel ab ovo, hanem legfeljebb részletkérdésekben van vitája vele. Már rég nem a rendszer ellenzéke, ha volt valaha is, legfeljebb a kormányé.

Bár még ez is okkal lenne kétségbe vonható a Fidesz és a nemzet érdekének azonosítását, illetve az ellenzék ismételt lehazaárulózását követően.

sch_1.jpg

Facebook Comments