Orbán Viktor elfelejtette vállalni a felelősséget több mint 13 ezer ember haláláért

Orbán Viktor elfelejtette vállalni a felelősséget több mint 13 ezer ember haláláért

Orbán Viktor elfelejtette vállalni a felelősséget több mint 13 ezer ember haláláért

A toronyórát is megígérte lánccal a jelenlegi magyarországi miniszterelnök az Országgyűlés tavaszi ülésszakát megnyitó szónoklatában.

Orbán Viktor szerint Magyarország győztesen kerül majd ki a járványból, miután 3,5 millió emberrel többet tud beoltani, mint a nyugat-európai országok. Orbán politikai játszmaként kezeli a járványt és a vakcinációt, ami – ha másból nem – már abból is látszik, hogy

tagadja.

Mivel a jövőre vonatkozó állítások igazságtartalmát elvileg is lehetetlen megítélni, érdemes viszonyítási alapul használni Orbán korábbi jóslatait. Például a parlament őszi ülésszakának kezdetén mondott megnyitóbeszédéből. Orbán akkor azt állította:

Most, 2020 őszén felkészültebbek vagyunk (a járvány elleni védekezésre), mint 2020 márciusában voltunk.

Tehát Magyarországot, illetve a magyar egészségügyet maga a kormányfő minősítette minden addiginál felkészültebbnek a járvány kezelésére. Ehhez képest mit történt?

  • 2020. szeptember 21-én, amikor Orbán Viktor a parlamenti nyitóbeszédet mondta, Magyarországon 686 halottja volt a Covid-19-nek.
  • Ellenben 2021. február 15-én, amikor a tavaszi ülésszakot nyitotta meg, akkor már 13 752.

A kettő közötti különbség több mint 13 ezer ember. Áldozat. Halott. Orbán erről valamiképpen elfelejtett említést tenni. Vállalni a felelősséget. Elnézést kérni.

Beismerni a tévedését.

Annak ellenére, hogy néhány héttel korábban, a járvány második hullámának kezdetén ő maga emelte ki, hogy a védekezés sikerességét a halálos áldozatok számában méri. Az állami rádióban interjúnak álcázott monológjában ezt mondta:

A legfontosabb, hogy menteni kell az életeket. (…) Tehát azért a változtatásnál legyünk óvatosak, nehogy rosszabb helyzetet idézzünk elő, mint amit eddig sikerült elérnünk. Én a halálozások számát nézem elsősorban. Tehát a védekezés sikerét Magyarország emberéletekben méri. 

Ezzel szemben meghalt mostanra csaknem 13 ezer ember, akik halálával Orbán elmulasztott elszámolni. A miniszterelnök azóta

az emberekre igyekszik tolni a felelősséget,

mondván csak olyan korlátozó szabályokat léptettek életbe, akiket az emberek be is tudnak/akarnak tartani. Ami azért hamis, mert a novemberben meghozott – még akkor is csak félszívű szigorításokat (a vendéglátó helyek és az iskolák bezárását, valamint a kijárási tilalmat), az emberek szintén be tudták tartani. A problémát inkább az okozta, hogy nem mentek ennél tovább, és nem rendelték el az otthoni munkavégzést vagy korlátozták a közlekedést.

Szeptemberben még úgy vélte Orbán, hogy az addigi – inkább látványos, mint hatásos – lépések, pl. a kötelező maszkhasználat vagy a határ lezárása is eredményesek lesznek.

Nem lettek.

A nyári közvéleménykutatáson (az ún. nemzeti konzultáción) “az emberek” által szorgalmazott határzár hasznosságát jól mutatja, hogy Orbán azután – szeptember 1-ével – rendelte el a határ lezárását, miután augusztusban mindenkit elküldött a tengerpartra.

Ennek megfelelően a második hullámban taroló koronavírus genomja kimutathatóan eltér az elsőjétől. Azaz míg tavasszal sikerült elfojtani a járványt, és (csaknem) elpusztítani a vírust Magyarországon, ősszel-télen már a nyáron behurcolt változatok pusztítottak. (Ezt még a kormánylap is kénytelen volt elismerni.)

A behurcolás után már fölösleges volt lezárni a határt.

Legfeljebb annyi értelme lett volna, hogy legalább az esetlegesen kialakuló fertőzőbb-halálosabb mutánsokat kívül lehet tartani. De nem lehetett.

  • Január 13-án detektálták Magyarországon az ún. brit változatot.
  • Februárra már az új fertőzések felééért ez a verzió felelős, ezért indult el a járvány harmadik hulláma még mielőtt a második véget ért volna.

Ami azért igen erős jelzés arra nézve, hogy amit határzárnak neveznek, az inkább jól hangzó PR-szlogen, mintsem valódi és komolyan vett intézkedés. Nincs és nem volt itt lezárva semmi, a határ különösen nem. Csak az nem ment külföldre és jött vissza, aki nem is akart.

Hasonlóan kizárólag PR-kommunikációs célokra tervezték a 8 órás kijárási tilalmat is. Aki nem bírta ki otthon, az úgyis beszerzett kutyát és/vagy munkáltatói papírt, de a kocsmák és éttermek bezárása miatt amúgy se nagyon volt hová menni.

Csak annyi értelme volt, hogy

  1. feldühítse a népeket, és néhány hónap után “karanténfáradtságot” okozzon;
  2. mutassa, hogy a kormány elkötelezett, és minden tőle telhetőt megtesz.

De a PR-intézkedések hatása legfeljebb a közvéleménykutatásokban mutatkozik meg. (És még ott se nagyon, mint a januári-februári mérések jelzik.)

A járványra azonban se az értelmetlen kijárási tilalomnak, se a kamu határzárnak nincs hatása. Ennek az eredménye a csaknem 13 ezer halott.

Akikért viszont senki nem akarja vállalni a felelősséget. A Fidesz elnöke meg egyenesen úgy tesz, mintha ez a több mint 13 ezer ember már nemcsak nem létezik, de soha nem is létezett volna.

Mintha nem az ő személyes felelőssége lenne a több mint 13 ezer ember halála. Mintha nemcsak nem tett, de nem is tehetett volna többet. A tavaszi nyitóbeszédében például azt állította,

vakcina nélkül nem lehet megállítani a vírust.

Ami viszont egyszerű hazugság. Nem igaz. Bullshit. Megtévesztés. Amit csak azért állít, hogy

a felelősséget eltolja magától.

Ezt nemcsak Kína példája mutatja, ahol már vakcina nélkül is tavaly februárra gyakorlatilag elfojtották a járványt, de néhány többé kevésbé demokratikus és szabad távol-keleti ország is, mint Hongkong, Tajvan, Dél-Korea, Japán, Indonézia vagy Thaiföld példája is.

De ha mindegyiket diktatúrának, párt- és rendőrállamnak minősítjük, meg eltérő kultúrának és szabálykövető, kollektivista társadalomnak, akkor is itt van mindjárt Magyarország, amely még Orbán szerint is sokkal felkészületlenebb volt tavasszal, mint ősszel, mégis sokkal jobban sikerült korlátozni a járványt, egészen annak elfojtásáig.

Valakinek azért mégiscsak válaszolni kellene arra a kérdésre, miként lehet, hogy az állítólagos felkészültség és a halálozási mutatók fordítottan korreláltak egymással.

Igazán kár, hogy Orbán Viktor február 15-ei beszédében nem élt a lehetőséggel.

Facebook Comments