Ádert bármikor elcserélnénk a szlovák elnökre (Ráfizetéssel is) Jan Kuciak emléke

Ádert bármikor elcserélnénk a szlovák elnökre (Ráfizetéssel is) Jan Kuciak emléke

Ádert bármikor elcserélnénk a szlovák elnökre (Ráfizetéssel is) Jan Kuciak emléke

Az elmúlt hónapok történései megerősítik, hogy igazak voltak azok a gyanúk, amelyekről a meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak írt. Erről Zuzana Čaputová köztársasági elnök beszélt a Ján Kuciak és Martina Kušnírová halálának harmadik évfordulóján. Pozsonyban, kassán és más szlovák nagyvárosokban is állandóan van virág a meggyilkolt fiatalok spontán kialakult emlékműveinél.

Pozsony, mindig van virág

A szlovák (cseh – csehszlovák?) történelem legnagyobb mártírja között a neve

Az államfő a pozsonyi SNF (Szlovák Nemzeti Felkelés tere – azaz a náci Németországgal szembeni felkelésre emlékező téren) emlékezett meg az oknyomozó újságíróról és menyasszonyáról, akiket 2018. február 21-én gyilkoltak meg nagymácsédi házukban.

Čaputová bízik abban, hogy az elkövetkező hónapokban elítélik a gyilkosság megrendelőit.

„Három év telt el a tragikus történés óta, amely a történelem mementójává vált. Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy a haláluk nem véletlen, és szorosan összefügg Ján Kuciak oknyomozó munkájával. Az elmúlt hónapok történései megerősítik, hogy az, amiről írt, valóságos gyanú volt. Ma már tudjuk és ismerjük a gyilkosság elkövetőinek az arcát, de a szlovákiai igazságszolgáltatáshoz nagyon szükséges, hogy a gyilkosság megrendelőit is elítéljék, és nagyon remélem, hogy az elkövetkező hónapokban ez megtörténik. Kérem önöket, áldozzunk egyperces néma csendet Ján és Martina emlékének” – nyilatkozta az évforduló alkalmából az államfő.

Facebook Comments