Majdnem négyszerese a halálozási ráta Magyarországon

Majdnem négyszerese a halálozási ráta Magyarországon

Majdnem négyszerese a halálozási ráta Magyarországon

Orbán: a kórházi kapacitás felét sem értük még el a lélegeztetett betegek esetén, ahogy több mint 11 ezer szabad kórházi ágy is van a koronavírusos betegek számára. A kérdés, hogy van-e elég orvos és ápoló, akik működtetik a rendszert. Orbán múlt hét végén beszélt a kórházigazgatókkal, ami elmondása szerint megnyugtató volt. Ugyan mindenkinél hiányzott valami – orvos, ápoló, megfelelően elhelyezett intenzív-osztály –, de központi segítséggel mindenki meg tudja oldani a problémát. (2021. március 19.)

napi halálozás - európai összehasonlításban

A napi igazolt COVID halálozások száma 1 millió lakosra, március 18-án. Magyarországon ez a szám majdnem 21,5 az Európai Unió átlaga (amiben Magyarország is benne van) nem éri el a 6-ot

Hadházy Ákos, Fb posztja: Ezt a képet egy mentős fotózta ki és küldte el a nyilvántartó rendszerükből. Az OMSZ állításával szemben az átlagos napi 3500 riasztás helyett nem „csak” 4400 volt kedden, hanem 5900 fölött, ahogyan azt több mentős jelezte felém. Első pillantásra egy ártalmatlan kép, pedig mindent elmond a helyzet súlyosságáról és a propagandakormány hazudozásáról. Miután tegnap idéztem az Országos Mentőszolgálat propaganda üzenetéből (https://www.facebook.com/488140827963432/posts/3517534378357380/ ) ,nagyon sok üzenetet kaptam arról, hogy a helyzet sokkal rosszabb annál, mint amit a kormány és az OMSZ hivatalosan állít. Az üzenetek között volt ez a képi bizonyíték is arról, hogy kedd éjjel már az 5918. számú riasztásnál járt a számláló. A propaganda állításával szemben a rendszer gyakorlatilag összeomlott. Annyi a koronás, fuldokló beteg, hogy általános jelenség lett, hogy órákat kell várni a mentőkre akár nekik, akár a többi sürgősségi esetnek. Ha az átlagos 3500 hívás helyett 6000 van, az azt jelenti, hogy több, mint 2000 SÚLYOS koronás beteget kellett egy nap alatt kórházba szállítani. Ha ezt felszorozzuk mondjuk tízzel, akkor egészen döbbenetes szám fog kijönni, mennyi lehet az összes fertőzött. A kormány két dolgot tehet:1) tovább hazudozik arról, hogy minden rendben van és mindenki megkapja a szükséges kezelést és sajnálkozik, hogy elég nehéz időszak jön a késve bevezetett intézkedései és az eddigi hazudozások miatt;2) vagy bevallja, hogy hazudott, vállalja a népszerűtlen intézkedéseket és újabb lépéseket tesz a járvány megfékezéséért.

mentők riasztásának a száma
Facebook Comments