Németh Szilárd és az art deco

Németh Szilárd és az art deco

Németh Szilárd és az art deco

Németh Szilárd hete erősen indult. Rögtön a hét elején kedves látogatója érkezett a miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely személyében. A magas rangú vendég először rövid látogatást tett a Kozma István Birkózó Akadémián, ahol egyenként megtekintette az összes emléktáblát (a Kim Dzsong-Un dolgokat néz című Facebook-oldal szerkesztői hálásak lennének egy ilyen erős képanyagért), majd meglátogatta a kápolnát, ahol egy Bibliát kapott ajándékba.

A meghitt pillanatok után a házigazda államtitkár és miniszter látogatója lépteit a Csepel SC Béke téri központja felé vette. Az épület már régóta elhanyagoltan áll. Ennek okát Németh Szilárd meglepően pontosan írta le közösségi oldalán, mikor arról tudósított, hogy 

“Gulyás Gergely ledöbbent az ott látottakon, a szétrohasztott, széthurcolt, szétlopott, éppen ezért jelenleg sportolásra teljesen alkalmatlan ingatlanon.”

A jelenleg többek között a Fidesz alelnöki címét is magáénak tudható Németh 2010-től négy éven át volt Csepel polgármestere. Akkor minden követ megmozgatott, hogy NE indulhasson meg semmiféle ingatlanfejlesztés a Csepel SC sportlétesítményeinek területén: változtatási tilalmat rendelt el, ami garancia volt arra, hogy a már akkor sem jó állapotban lévő épületek csendben el fognak pusztulni, miközben a Birkózó Szövetség (amelynek elnöke egészen véletlenül Németh Szilárd) sok milliárdnyi támogatáshoz és új sportcsarnokhoz juthatott. A szóban forgó, miniszteri szemügyre méltatott ingatlant tehát Németh Szilárd saját kezűleg rohasztotta és lopta szét. 

2020 végén Németh bejelentette: az általa létrehozott alapítvány megvette a Csepel SC három sportlétesítményét, amelyeket korszerűsíteni szeretne. Akkor még nem lehetett látni, hogyan, hiszen a változtatási tilalom ezt megakadályozta. Ennek ellenére most, Gulyás Gergely látogatásakor Németh Szilárd már konkrét tervekről beszélt, és azt is lelkesen részletezte, hogy a Béke téri központi csarnokot az eredeti állapotának megfelelően art deco stílusban fogja feljújítani, hogy megőrizze a művészi értékét is.  Ez az érzékeny megnyilvánulás meglepő fordulat valaki olyantól, aki a chili con carnét baconbe csavart debrecenivel szereti leginkább fogyasztani, de mindenkinek lehetnek rejtett értékei. Ugyanilyen furcsa volt az egyébként nagyon elfoglalt Gulyás Gergely hirtelen támadt érdeklődése Németh Szilárd projektjei és a nehézatlétika iránt is.

Aztán eltelt egy nap a csepeli látogatás után, és az Országgyűlés elé került egy törvényjavaslat.  Semjén Zsolt írta, Palkovics László vezette elő. A javaslat lényege, hogy a Fudan Egyetem alapítványi fenntartású intézmény lesz, és a Csepel SC ingatlanjairól lekerül a változtatási tilalom – mivel a tulajdonos itt is egy alapítvány, ami történtetesen épp Németh Szilárdé, semmi akadálya nem lesz az art deco stílusban elkövetett eltulajdonításnak, mert az önkormányzat többé nem szólhat bele, mi történik az ingatlanokkal. 

Németh és Gulyás csepeli találkozója apróságnak tűnhet, de valójában nagyon határozott jele annak, mi szabadult el most már teljesen. Az építészet lelkes rajongói nem is titkolják, hogy egy  bizonyos folyóparti, historizáló neogótikus stílusú épület már csak díszletként sem feltétlenül szükséges a döntések meghozatalához. Nem gondolják kínosnak egy nappal a törvényjavaslat nyilvánosságra hozatala előtt terepszemlét szervezni az előre kiosztott ingatlanokon, és utólag sem érzik szükségesnek ehhez magyarázatot fűzni. Biztosak benne, hogy nincs, amit meg ne tehetnének.

Hamarosan nagyot csalódhatnak, ha nem jut eszükbe, hogy a kisgömböc is szétpukkant a mese végén. 

Facebook Comments