Milliárdok a vadászati kiállításra, egy fillér sem az élőhelyek tényleges megmentésére

Milliárdok a vadászati kiállításra, egy fillér sem az élőhelyek tényleges megmentésére

Milliárdok a vadászati kiállításra, egy fillér sem az élőhelyek tényleges megmentésére

Kovács Zoltán a napokban interjút adott az Origonak a közelgő vadászati világkiállítás kapcsán. Ennek keretében elmondta, hogy valami egészen nagyszabású és újszerű rendezvény van készülőben, amely merőben eltér majd az eddig megszokott hasonló eseményektől. Beszélt az elszálló költségekről, amelyekről kiderült, hogy pont így tervezték, és minden fillér meg fog térülni. Említette az ezeréves magyar vadászati kultúrát­; szinte érezni lehetett közben az elszökkenő csodaszarvas által keltett fuvallatot. És külön kihangsúlyozta azt is, hogy a természet megóvása és védelme lesz az egyik legfontosabb üzenete a kiállításnak.

Két rossz dolog történhet természeti környezetünkkel: ha felelőtlen módon mindent az emberi szempontoknak vetünk alá – vagy éppen fordítva: ha az ember magára hagyja a természetet.

– szögezte le az államtitkár, és hozzátette: a vizes élőhelyek fontosságának bemutatására is nagy figyelmet fordítanak.

Itt álljunk meg egy pillanatra, és nézzük meg, mit tett környezettudatos kormányunk a magyarországi vizes élőhelyekkel!

Fertő-tó

Nemzetközi szinten is nagy visszhangot váltott ki, hogy a Fertő-tó partján megvalósuló beruházás természetvédelmi területen zajlik, és visszafordíthatatlanul károsíthatja a tó ökoszisztémáját. Az állam által finanszírozott építkezés-sorozat végeredményeként sportlétesítményeket, szállodát és apartmanokat, vitorláskikötőt és vendéglátó egységeket élvezhetnek majd az oda látogatók. Igaz, a festői természeti környezetből nem sok marad addigra, de ez nem volt szempont a tervezésnél.

Velencei-tó

Két év alatt a tó vizének 44 százaléka tűnt el, ebben a szakemberek szerint nem kis része van a nádas módszeres ritkításának és part beépítésének. Nemrég indult útjára egy nyolcmilliárdos projekt, amely a partfal rekonstrukcióját célozza, és nyomokban sem tartalmazza a víz pótlásának és megtartásának kérdését. Jó eséllyel hamarosan egy szépen felújított partfallal körülvett gödörnek örülhetünk a tó helyén.

Balaton

Mészáros Lőrinc, valamint rokonai, barátai és üzletfelei szépen belakták a magyar tenger környékét. Ezzel nemcsak azok szorulnak ki a tópartról, akik eddig élvezhették a szabadstrandok és a természetesen maradt partszakaszok előnyeit, hanem azok az állat-és növényfajok is, amelyeknek ez a természetes élőhelyük. Az evolúció kétségtelenül nem számolt egy váratlanul multimilliárdossá mutálódó gázszerelő felbukkanásával. Az építkezések mellékhatása a zajszennyezés is, amely egyelőre nehezen felbecsülhető további károkat okoz az élővilágban.

Visszatérve Kovács Zoltánhoz és az ő ökológiai tudatosságához: abból a pénzből, amelyet az általa felügyelt kéthetes rendezvényre szán a kormány, már valóban lehetne valamit kezdeni az ökológiai katasztrófák megelőzésére. Nem feltétlenül úgy, hogy a vizes élőhelyek külön pavilont kapnak, és preparátorversenyt rendeznek értékes nyereményekkel. A kitömött hal, madár és vidra tényleg békés állat, és – szó szerint – már nem sok vizet zavar. A vadászati kiállítás jelmondata: Egy a természettel. De amiből igazán sokat mutat meg, az az emberi természet.

Facebook Comments