Mert “az sokkal szabadabb és élhetőbb világot jelentett volna”.
Van egy Felföldi Zoltán nevű ember, akiről annyit lehet tudni, hogy “közgazdász, politológus”, a CEU-n végzett, Karácsony Gergely kollégistatársa volt, az uniós pénzek elosztásával foglalkozik, valamint magáról azt állítja:
vidéki, konzervatív és jobboldali szavazó.
Továbbá idén tavasz óta a Magyar Nemzet nevű, Kesma-(azaz Fidesz- és Orbán-)tulajdonban lévő kormányszócső rendszeres szerzője.
23 eddig megjelent MN-publicisztikája jól mutatja, hogy milyen az “új jobboldal”. Pont olyan, mint a régi. Homo- és transzfóbia, a nyílt és szabad társadalom elutasítása, a liberálisok totaliterezése és nácizása. Kivétel nélkül olyan álláspontok, amelyek valahogyan csontnélkül összecsengenek a jelenlegi magyar kormányéval.
De addig még nem jutott, hogy a liberálisok nácizása mellett a valódi nácikat mentegesse. Legalábbis a Magyar Nemzetben közölt írásaiban. Mert a szintén a mai magyar kormánypártokhoz köthető Erdély.ma-n viszont már igen. Öndefiníciója szerint
Az Erdély.ma olyan információk és vélemények közlését részesíti előnyben, amelyek tartalmuk, vagy az abban megfogalmazott gondolatok miatt nem jelenhetnek meg máshol.
És valóban. Felföldi a 3 hónapja, még május 9-én közölt cikkében azt veti fel, hogy március 21., április 4. és november 7. után/mellett el kellett volna/el kellene törölni Magyarországon az olyan ünnepeket, mint a március 8-ai nemzetközi nőnap, a május elsejei munka ünnepe, továbbá kiemelten a május 9-ei győzelem napja/Európa-nap.
Felföldi úr írásának veleje az, hogy a II. világháború lezárása és antifasiszta koalíció győzelme Magyarország számára nem a győzelem, hanem a vereség napja. Állítása alátámasztásra azonban nem az “utolsó csatlós” régi, de ugyancsak kétséges érvét hozza fel, hanem azt, hogy szerinte
Magyarország számára Hitler, a nácik és a fasiszták győzelme lett volna kívánatos.
Álláspontját meg is indokolja, noha felettébb érdekes módon:
Magyarország területe cc. kétszerese lenne a jelenleginek, a Kárpátokba járnánk síelni, ahol magyar nyelven szolgálnának ki minket a büfében, lenne magyar Kassa, Ungvár, Munkács, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Szabadka és Újvidék, amelyek hiánya oly sajgó tud lenni a kassai dóm tövében, a kolozsvári Farkas utcában, vagy éppen Szabadka egyre fogyatkozó szecessziós épületei között sétálva.
Szóval azért lett volna kívánatos Hilter győzelme, mert akkor a Kárpátokba járhatnánk síelni. De még tovább is van:
Az ország ugyan minden valószínűség szerint a náci Németország nyomasztó közép-európai dominanciájának árnyékában létezett volna 1945 után, de ez a nyomasztó dominancia valószínűleg összességében még mindig egy sokkal szabadabb és élhetőbb világot jelentett volna, és sokkal inkább megfelelt volna a magyar érdekeknek, mint az, ami vesztesként és a szovjetek által megszállt országként jutott nekünk.
Arra, hogy sokkal szabadabb és élhetőbb lett volna a világ a nácik győzelme után, talán még Deutsch Tamás és Köves Slomó (valamint felmenőik) is elismerően csettintenének.
Meg eddig még a Fidesz-KDNP és a kormánypártok sem vállalták fel nyíltan, hogy hogy a magyar érdekeknek megfelelt volna például a nácik egyik fő célkitűzése, ti. a zsidók kiirtása.
Eddig leginkább rájuk kenni igyekeztek mindent, elhazudva a 40-es évek elejei magyar állam felelősségét; csak a nyilas emigráció és neonáci követőik hangoztattak hasonlókat.
A mai magyarországi kormánypropaganda irányítói annyit mindenesetre meg tettek, hogy nem a kormánylapban közölték a nyíltan nácibarát dolgozatot, hanem elsüllyesztették egy kevesek által olvasott orgánumba. De azért – ismert nézetei ellenére – Felföldi továbbra is a félhivatalos kormányszócső rendszeres szerzője lehet.
Példája arra mutat rá, hogy az egyik kormánylapban neonyilas cikket közlő, majd a másik kormánylap főszerkesztőjévé kinevezett Horváth Tamás esete egyáltalán nem egyedi. Felföldi írása jól illusztrálja, miként gondolkodik a világról és a történelemről egy virtigli “magyar konzervatív és új jobboldali”, ha azt hiszi, hogy senki nem látja.
(A felső képen a deportáltak kivagonírozása Auschwitzban, 1944 tavaszán.)