Célt ért a Fidesz kampánya Karácsony ellen, de lehet, hogy túl korán

Célt ért a Fidesz kampánya Karácsony ellen, de lehet, hogy túl korán

Célt ért a Fidesz kampánya Karácsony ellen, de lehet, hogy túl korán

Paradox módon viszont a főpolgármester visszalépése Márki-Zay javára, lehet, hogy nem neki, hanem Dobrev Klárának kedvez majd.

Az nem lehetett észrevenni, hogy az elmúlt héten kifogyott a szufla Karácsony kampányából. Nem elsősorban az ő hibájából: a szavazói hátráltak ki mögüle.

Karácsony stratégiája kezdettől világos volt: ő az az ember, aki nem Orbán és nem is Gyurcsány. Az előbbivel győzte le Papcsákot, majd 5 év múlva Tarlóst is. Az utóbbival pedig Dobrevet próbálta.

  • Ehhez meg akarta szerezni a Momentum-szimpatizánsok támogatását, de Fekete-Győr nem lépett vissza a javára az első forduló előtt.
  • Majd Márki-Zay ugyanezt tette a második előtt.

Ezzel Karácsonynak legfeljebb a harmadik helyre volt esélye; úgy veszít a legkevesebbet az arcából, ha még a második kör előtt visszalép. Próbált minél többet megmenteni a presztízsből, de a rotációs kormányfőséget MZP már könnyen vissza tudta utasítani, tudván, hogy

Karácsonynak nincs más választása, mint visszalépni.

A bukását 2 dolog okozta:

  • megjelent egy nála kevésbé “nemgyurcsány” szereplő az esélyesek között;
  • miközben őt magát a Fidesz sikeresen összegyurcsányozta az előválasztásra ráindított kampányával.

Márki-Zay eredetileg futott még szereplőnek nézett ki. A jobb majdani alkupozíciók érdekében a Jobbik és Momentum is saját elnökét akarta indítani, és még tavaly elutasította, hogy a vásárhelyi polgármester támogatta. Még az egyéni képviselőjelölti indulása is kérdéses volt, mert nem akadt frakció, amelyik befogadó nyilatkozatot adott volna neki.

Végül ezt Karácsony tette meg, sőt, a mögötte álló pártok, az MSZP és az LMP gyűjtötték össze neki a miniszterelnök-jelölti versenyhez szükséges ajánlásokat is.

Ennek feltétele az volt, hogy a második forduló előtt és alatt a főpolgármesternek kampányol majd. Visszalépésről nem volt szó: föl sem merült, hogy bejut majd a második körbe.

Oda azok a DK és a Fidesz közötti centrista szavazók juttatták be, akik se Orbánt, se Gyurcsány, se a Jobbikot nem akarták, azon kívül mindegy volt nekik, ki lesz. A potenciális Karácsony-szavazók.

Viszont azok után, hogy elszipkázta a jobbikosok és momentumosok jelentős részét, még az első körös Karácsony-szavazók közül is sokan átálltak mára MZP-oldalára (ha hiszünk a mértékadó közvélemény-kutatóknak, mint a Medián és a Závecz). Főként taktikai okokból: a jobboldali-ellenzéki támogatókkal nagyobb esélyt láttak Dobrev – és így majdan Orbán – legyőzésére.

A Fidesz kampánya innen nézve nagyon hatásos volt. Sikeresen hitette még az ellenzékiek jelentő részével is, hogy Gyurcsánnyal és feleségével nem lehet kormányt váltani. A 4 “nemgyurcsányista” jelölt meg is szerezte az első forduló szavazatainak kétharmadát.

Azonban ez még korántsem jelenti, hogy MZP megveri Doberevet a vasárnaptól 6 napon át tartó 2. körben. Egyfelől azért, mert Karácsony-szavazóinak egy része DK mögé áll majd be. Ha más okból nem, akkor sértettségből, mert MZP kifúrta a jelöltjüket.

Paradox módon Márki-Zay jobban járt volna, ha Karácsony nem lép vissza, és kap végül 8-10%-ot. Mert ezek a – főként szoci – emberek szinte biztosan Dobrevre szavaznak majd a 2 jelölt közül.

Az is a DK esélyeit növeli, hogy Jakab és a Jobbik kitartanak a megállapodásuk mellett, és nem kampányolnak MZP támogatására.

Fekete-Győr nem tartott ki: megérezte a széljárás változását, és követte pártja szimpatizánsainak áramlását Karácsonytól a vásárhelyi polgármester felé.

  • Jakab viszont nem áll a jobbikosok élére. Eleve Dobrev listavezetősége volt a cél. A terv arra épült, hogy Dobrev, Karácsony, Jakab sorrend lesz az első forduló után, és Jakab nem lép vissza, nehogy a szavazói a kisebbik rossz elve alapján Karácsonyt hozzák ki győztesnek.
  • Jakabnak fontosabb volt a lista összeállítása, minthogy ki vezeti azt. A Jobbiknak ezért megérte néhány nyerhető körzetet átengedni vidéken a DK-nak, megnyeretni Dobrevvel a miniszterelnök-jelöltséget, ha cserébe Gyurcsány majd támogatja a jobbikos igényeket a lista befutó helyeire.

Ugyanez magyarázza, hogy miért nem akarta az MSZP és az LMP Karácsony visszalépését. Simán elfogadtak volna egy biztos vereséget is, ha a jelöltjük mögött azért jelentős támogatás látszik, és a szavazók százezreit fel lehet mutatni a listáról való alkudozáskor a DK-Jobbik koalícióval szemben.

De Márki-Zay bekavart nekik is, Karácsonynak is, Fekete-Győrnek is, Jakabnak is.

Meg bekavart a Fidesznek is. Akik holtbiztosak voltak abban, hogy Karácsony lesz az ellenzék vezető arca, idejekorán el is indították a kampányt az összegyurcsányozására.

De lehet, hogy idő előtt, mert Márki-Zayt, a hétgyerekes, szuperkeresztény, ultrakonzervatív jobboldalit, a korábbi Orbán-szavazót, azért sokkal nehezebb lenne majd Gyurcsány emberének beállítani.

Bár ha nyer, akkor mindent meg fognak tenni érte nyilván. Nem ismernek lehetetlent, és a valóság se számít semmit.

Facebook Comments