Van ez a Bayer nevű ember. A kormánypártok vezérlő csillaga. Az “Írófejedelem”. Aki egykor magát tündöklő tehetségű szépírónak gondolta látni, de miután más ezzel nem volt így, kénytelen lett havi pár millióért (meg egy várbeli lakásért) áruba bocsátani a klaviatúráját a szélsőjobboldal becsatornázása érdekében.
Az új Krúdy vagy Szerb Antal helyett az új Kolossváry-Borcsa, Streicher és Marschalkó lett inkább.
Bayer most egyik kormánylapnak nyilatkozott, miszerint neki “belső kényszer” kiállni a Fidesz vezetői mellett (pedig alighanem inkább külső: a honorárium), és azon kesereg, hogy a Facebook “hihetetlenül káros”, ahol az ő felkoncolásra szólítanak fel néhányan.
És amikor az interjúkészítő is közbeveti megrőkönyödve, hogy “Azért ön is ír cifrákat…”, Bayer kikéri magának:
“Én soha nem írtam olyat, hogy valakit fel kellene koncolni. Ezt visszautasítom.”
Akkor itt teljesen megáll az ész. Több megoldás is lehetséges.
- Hogy nem is Bayer írja, amiket ír.
- Vagy amnéziás.
- Esetleg már neki is kínos, ezért letagadja.
- Továbbá az is elképzelhető, hogy szimplán hazudik.
De azért nem árt talán emlékeztetni, hogy Bayer az utóbbi 15 évben neonyilasba fordult munkásságának inherens része az erőszakra bujtogatás, amihez következetesen ragaszkodik.
Itt van például a méltán hírhedt cikke, ahol azon sajnálkozik, hogy nem sikerült minden hepciáskodó vagy csak ellenvéleményének hangot adó zsidót kiirtani:
Magyarországból »bűz árad« – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff. (…) Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben…
Vagy egy másik, ahol nagy szimpátiával viszonyul a nácikhoz:
Kedves János, téged is gyűlöllek. (…) Levizelték, kigúnyolták, kiröhögték mindazt, ami a németeknek fontos volt és szent. A cinizmus és a múlttalanság tobzódott minden este Berlin fülledt lokáljaiban. Aztán egy este megjelentek a nagyon szőke, nagyon kék szemű, horogkeresztes karszalagot viselő német fiúk, és felismerhetetlen péppé verték a bártulajdonos arcát a pult szélén…
Aztán az elhírhedt “Cigányliszka“, amelyben azt a tanácsot adja, hogy
Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba..
De a civil szervezetek meggyőzésére is az erőszakot választaná:
ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat.
És persze a migráció, amelynek megoldására a menekültek halomra gyilkolását szorgalmazta:
Itt az idő kimondani: elkezdődött valami rettenet. Aminek véget kell vetni. Most. Minden eszközzel. Európát meg kell szabadítani ettől az iszonyattól. Ha kell, fegyverrel.
Amit nem győzött megismételni elégszer. Például:
És mennyire fog megint mindenki csodálkozni, amikor nagyon közelről, olyan ponyvaregényes kéztartással szét lesz lőve a kibaszott fekete meg muszlim pofájuk ezeknek.
És az csak néhány random példa, hogy Bayer hányszor javasolt erőszakos elbánást a neki nem rokonszenves emberekkel szemben. (Ilyenek sokan vannak: zsidók, cigányok, civilek, ellenzékiek, arabok, muszlimok, afrikaiak, etc.)
Mint e fentiek mutatják, a Fidesz 5-ös számú tagkönyve tulajdonosának penetráns munkássága erősen Btk-ért kiállt, valamint a lovagkereszt helyett, inkább érdemelte volna meg a horog- és nyilaskeresztet. Mondjuk az igaz, hogy a fentebb citáltak jelentős része már csak másodközlésben található meg, mert
a lincseléssel, péppé veréssel, nyakig beásással, pofaszétlövéssel fenyegető eredetiket gondos kezek mára kigyomlálták a kormánypárti lapok archívumaiból.
A múltat végképp eltörölni, ugye.
Valamint az is, hogy a felkoncolást (azaz a darabokra vágást) soha nem szorgalmazta, csak a péppé verést, a fejek szétverését, a lemészárlást és a fejbelövést. Azokat sokszor, de a cafatokra szabdalást konkrétan egyszer se.
Hát, hacsak úgy nem.