Hová tűnt Magyarországról 5 millió dózis vakcina?

Hová tűnt Magyarországról 5 millió dózis vakcina?

Hová tűnt Magyarországról 5 millió dózis vakcina?

Megérkezett Magyarországra a 49. Pfizer-szállítmány, ezzel a német-marikai vakcinagyártó teljesítette a vállalását, összesen 10,9 millió adag oltóanyagot szállított az országba. A Pfizer/BionTech Comirnatyja a legtöbbet használt, legnépszerűbb Sars-Cov-02 elleni vakcina Magyarországon, eddig több mint 7 millió dózist adtak be belőle nálunk.

Ennek ellenére az Orbán-kormány a tavasszal nem kért az EU jövő évi rendeléséből, amivel lemondott 19 millió adag, 2022-re és 2023-ra rendelkezésre álló Pfizer-oltóanyagról.

Mindezt közvetlenül azután, hogy lemondta a már leszerződött másik mRNS-vakcinát, a Modernát is. Akkor ezt azzal indokolta, hogy túl drágák (noha mindkettő jelentősen olcsóbb, mint a veszélyeztetett korcsoportok számára hatástalan kínai Sinopharm/Vero Cell), nem lesz rájuk szükség (bár már akkor is valószínű volt, hogy a járvány ellen emlékeztető oltásokkal kell védekezni), valamint hogy van elegendő vakcinája az országnak.

  • Gulyás kancelláriaminiszter egy keddi parlamenti meghallgatáson azt mondta, nem kell aggódni, mindenkinek jut elég oltóanyag, összesen mintegy 10 millió van raktáron.
  • Az Operatív Törzs 3 nappal korábban az ATV Híradót ugyancsak úgy tájékoztatta, 10 millió adag vakcina áll még rendelkezésre, ebből körülbelül 80%-a nyugati gyártmányú oltóanyag.

Tízmillió meglévő vakcina rendben is volna. Ha nem állna fent az a pici probléma, hogy

nem 10, hanem 15 millió oltóanyagnak kellene még raktáron lennie.

A magyar kormányzati honlapon október elején tették közzé legutóbb, hogy mennyi vakcina érkezett és milyen forrásból, de az nem tartalmazza, hogy ebből mennyi áll még rendelkezésre.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központnak megküldött adatok ellenben igen. Az ECDC a Fidesz-kormánnyal szemben nem is titkolja ezeket. A szerdán frissített táblázatból az derül ki, hogy Magyarország 28,1 millió dózis vakcinát kapott, amiben még nincs benne a most érkezett 240 ezer Pfizer, és amiből – keddig- 13,3 millió adagot oltottak el.

Ebből viszont kitűnik, hogy csaknem 5, a most beérkezett Comirnatyval együtt több mint 5 millió dózisnak lennie kellene még valahol:

A táblázatból látszik, hogy

  • több mint 4 millió Astra Zenecának (Vaxzevria)
  • csaknem 4 millió Pfizer/BionTechnek (Comirnaty)
  • csaknem 3 millió Janssennek
  • és csaknem 1 millió Modernának (Spikevax)

kellene még lennie raktáron a “nyugati” (tehát EMA engedélyes, hatóságilag bevizsgált és ellenőrzött) oltóanyagokból. Ez már önmagában 12 millió adag, tehát jelentősen több mint a közölt 10 millió.

És ebben természetesen nincs benne a magyar állam nyakán ragadt, de legalább messze legdrágább kínai Sinopharm/Vero Cell (amit az EMA Beijing CNBG néven tart nyilván). Külön érdekesség, hogy miközben május óta azt kommunikálják, hogy az orosz Gamaleja Szputnyik V-je mind elfogyott, az uniós hatósággal ezt nem közölték. A Brüsszelbe küldött adatok szerint 200 ezer dózisnak még lennie kell valahol dugiban.

A Szputnyikból hiányzó 200 ezernél azonban jelentősebb az összest érintő 5 millió. Megmagyarázhatatlan, hogy

miként tévedhet a magyar kormány 50%-ot(!) a raktárkészletet illetően.

Természetesen meg lehetne kérdezni őket, és majd – ha úri kedvük úgy diktálja – 2×45 nap múlva, februárban esetleg válaszolnak is, mivel a kormánypolitika egyik vezérmotívuma teljes homály és átláthatatlanság, az adatnyilvánosság felszámolása.

Facebook Comments