Az év utolsó napjainak egyik legmegrázóbb hazai híre volt Szilágyi Liliána kiállása a nyilvánosság elé. A sportoló sok év hallgatás után most elmondta, hogy családon belüli erőszak áldozata volt, az édesapja rendszeresen bántalmazta. Azóta sokan, sokféleképp reagáltak a nyilatkozatra a közszereplők közül, azoknak azonban, akiknek munkaköri kötelessége felszólalni egy ilyen ügy kirobbanásakor, mindeddig egy szavuk sem volt.
Mondhatnánk, hogy megszokhattuk már. Amikor valami tényleg súlyos dologra derül fény, az egyébként kimondottan bőbeszédű kormányzati kommunikátorok mély hallgatásba burkolóznak. Nem volt ez másképp Borkai Zsolt, Kaleta Gábor, Szájer József esetében sem. És mostantól még egy név került erre a listára: Szilágyi Zoltán ügyvéd, üzletember, egykori sportoló.
A kormány egyik leggyakrabban kommunikált célkitűzése a családok támogatása. Teszik ezt adókedvezménnyel, hitelfelvételi lehetőséggel, évekre előre szóló, hangzatos ígértekkel. Egyvalamivel nem: empátiával, odafordulással, a valódi problémák feltárásával. A nemrég hatályba lépett, általuk „gyermekvédelmi” címkével ellátott, homofób törvénymódosítás külön kitér arra, hogy a gyerekeknek biztonságban kell felnőniük. Most itt egy történet, amikor kiderül, hogy a valódi veszély sokszor megnyerő modor és jó kapcsolatok álarcát hordja. Remek lehetőség, különösen kampányidőszakban, hogy az ország vezetése megmutassa: nemcsak üres jelszavak zászlóra tűzésében jeleskedik, hanem valóban fontos számára mindaz, amiről beszél.
És nincs más, csak csend. Pedig sokaknak, sokféleképpen kellene kiállniuk most. Kásler Miklósnak, aki egyszemélyben felelős szinte az összes területért, amely eben az ügyben érintett: sport, egészségügy, emberi jogok, szociális ügyek. Varga Juditnak igazságügyi miniszterként. A miniszterelnöknek, akinél saját bevallása szerint családbarátabb és sportért jobban rajongó vezető talán nincs is széles e kontinensen.
És ne feledjük: december 31. éjfélig még van egy olyan tárcanélküli miniszterünk, akinek közvetlen teendői közé tartozik ezeknek az ügyeknek a kezelése. A neve Novák Katalin. Munkaköri feladatairól és hitvallásáról ez olvasható a kormányzati honlapon:
2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként, 2020 októberétől miniszterként képviseli a magyar családok, a fiatalok és idősek ügyét. Családanyaként és a magyar kormány demográfiai törekvéseinek felelőseként célja a vágyott gyermekek megszületésének elősegítése, a gyermeket nevelő családok megerősítése, a családalapítás előtt álló fiatalok támogatása, a generációk közötti együttműködés ösztönzése. (…)2020. október 1-től családokért felelős tárca nélküli miniszterként látja el a családok megerősítésének feladatát.
Ehhez képest most, hogy egyre-másra kerülnek elő a hazai élsport berkeiből a bántalmazással kapcsolatos történetek, és különösen ebben a pillanatban, amikor Szilágyi Liliána a nyilvánosság előtt is kimondta: úg kellett felnőnie, hogy soha egy percre sem érezhette magát biztonságban, és semmilyen segítségre nem számíthatott, Novák Katalin nem érzi azt, hogy bármilyen szinten is érintett lenne az ügyben. Minden nyilatkozata, fotója, posztja egyvalamiről szól: hogy minden bizonnyal ő lesz a következő köztársasági elnök. A napsugaras jövő tervezgetése mellett pedig egyszerűen nem látja el a munkáját. Ha másért nem, hát kötelességből is illene, mivel ezért kapja a fizetését, január elején még a miniszteri honorárium érkezik a bankszámlájára. Az, hogy egyszerűen nőként, emberként is meg kellene, hogy érintse, ami történt, az ő dolga – ha nem, hát nem, ez valóban magánügy. De ami közügy, azzal kötelessége lenne foglalkoznia.
Szilágyi Liliána bátor és áldozatkész kiállása reflektorként világít rá arra, mennyire magára hagyottan élnek ma az ország állampolgárai, hogy mennyire érdekek, és nem értékek mentén működik az igazságszolgáltatás, mennyire könnyű megvezetni a közvéleményt, és mennyire nem érdekli az ország felelős vezetőit semmi, ami az állampolgárokkal valójában történik az ő irányításuk és néma asszisztenciájuk mellett.
Ennél pedig többet érdemlünk mindannyian.