Kampányblöff: minden drágább lesz Orbán bejelentése után

Kampányblöff: minden drágább lesz Orbán bejelentése után

Kampányblöff: minden drágább lesz Orbán bejelentése után

Eladnak egy kampányfogást árcsökkentésként, ami valójában áremelkedést hoz majd.

Azok után, hogy a Fidesz szerint az utóbbi 10 év az utóbbi évszázad gazdaságilag legjobb évtizede volt, a kormány hatósági árstoppot volt kénytelen elrendelni 6, majd miután észrevették, hogy a célcsoport számára legfontosabb csirkefarhát kimaradt, 7 – alapvetőnek nevezett – élelmiszerre.

Mindezt Európa bezzegországában, amelyik a kormány szerint hamarosan utoléri és le is hagyja a Nyugatot. Ahová majd özönölnek a bevándorlók a hanyatló Nyugat-Európából. Hátra megyünk, egyenesen ’89 elé, szóba se jön már az előre.

A hatósági ár a kormány szerint 20 milliárdos megtakarítást jelent, illetve kimondott veszteséget a kereskedőknek, mert nem az van, hogy valahonnan – nb. például az M. Lőrinc nevére íratott, sokszázmilliárdos vagyonból -kompenzálják őket. Ezt fel se merült.

Az “árbefagyasztástól” a kormány azt várja, hogy az infláció 2%-kal csökken. Mindenki más meg azt, hogy érdemben semmilyen hatása nem lesz, mert csak 7 termékról van szó. és a hatósági ár együttesen is csak néhány 100 forintos megtakarítást jelent majd egy-egy vásárláskor.

Ha egyáltalán jelent bármennyit is.

A Jobbik vette észre, hogy az októberi árszint visszaállítása – a kormány állításával szemben – nem csökkenést, hanem egyetlen kivétellel emelkedést hoz majd:

A hatósági ár és a nyitott határok együtt triviális módon áruhiányhoz vezetnek, azaz ha a kereskedőknek nem éri meg olcsóbban adni az adott terméket, akkor inkább nem adják majd sehogy. De a Fidesz-kormány ezt ügyesen kitrükközte, és megakadályozta, hogy áruhiány legyen, hiszen

az októberi ár februárban nem csökkenést, hanem emelkedést hoz majd.

Ez az igazán ügyes: bedobnak egy kampányfogást, ami valójában nemhogy segítene, de még ront is a vásárlók helyzetén. Innen nézve már igazán mindegy is, hogy hátra vagy előre.

Facebook Comments