Eddig legalább a látszat megvolt. a díszletek. Volt szavazás a pártelnökre – igaz, egyetlen jelölttel. Voltak külön pártülések és kormányülések – igaz, ugyanazokkal a szereplőkkel, pontosan ugyanazokban a témákban, az egész országot érintő döntésekkel. Most (vagy nem most?) azonban átbillent valami. A legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely megjegyzései, illetve a vezető politikusok napokban tett nyilatkozatai egyértelműen lezárni látszanak a vitát, amit finomabb lelkű elemzők folytatnak évek óta: milyen rendszerben is élünk? A Fidesz most, kevesebb, mint 4 hónappal a választások előtt egyértelműen nem pártként, hanem teljhatalmú uralkodó erőként definiálja magát a politikai palettán, és ezen belül is a miniszterelnök, mint egyszemélyi döntéshozó tűnik fel. Már nincs mit takargatni: ez van, és kész.
Hol a választási program?
Jogos elvárás a választópolgár részéről, hogy össze tudja hasonlítani a pártok választási programját, és az alapján mérlegelje, hova is tegye azt az ikszet (hiszen nem személyek nevét, hanem pártokat lát majd a szavazólapon). Gulyás Gergely viszont határozottan kijelentette, hogy a Fidesznek nincs, és nem is lesz választási programja, mert
egy kormánypártnál a tettek beszélnek, és a választók ebből következtethetnek arra, hogy mire számíthatnak a jövőben.
Van még olyan, hogy pártkassza?
A fenti kijelentésből teljesen logikusan következik, hogy az államkassza és a Fidesz pártkasszája egy és ugyanaz – minden, ami kormányzás álnéven történik, valójában a párt aktivitásának és választási kampánytevékenységének része. Az anyagi források így bármikor átcsoportosíthatóak, és mi mindannyian boldogan áldozzuk anyagi javainkat a következő kék plakátokra és konzultációkra, esetleg mások horvátországi nyaralására – mert az, ugye, a kormányzás része.
Hogy születnek a döntések?
Gulyás Gergely munkaköre, bár kétségtelenül jól jövedelmez, egy cseppet sem irigylésre méltó. De akadnak mások is, akik feltétlen hűségüket lépten-nyomon bizonyítani igyekeznek, és sajnos megesik, hogy végtelen buzgalmukban végig sem gondolják, mit kommunikálnak. Németh Szilárd a napokban tartott egy csinos kis beszédet abból az alkalomból, hogy a második világháborúban elesett katonáinak adatai most már egy adatbázisban kereshetőek – ez valóban fontos dolog. Németh a többek közt a következőket mondta:
Orbán Viktor miniszterelnök dr. Ruszin-Szendi Romulusznak a Magyar Honvédség parancsnokává történő kinevezésekor feladatul szabta: a hadsereg integritásának, fegyelmezett belső rendjének és a magyar katona eszményének megőrzése mellett, a Magyar Honvédséget illessze be a társadalomba, fiatalok tízezreit nyerje meg és készítse fel a haza védelmére, valamint a katonaeszmények tiszteletére. Meggyőződésem, ennek a kormányfői parancsnak a végrehajtása a katonai emlékezetpolitikánál kezdődik.
Orbán Viktor feladatul szabta.
Kormányfői parancs.
Csak ízlelgessük ezeket a kifejezéseket, és közben merengjünk el kicsit azon, hogy viszonyul mindez egy demokratikus állam felépítéséhez és vezetéséhez!
A törvényeket betartani gesztusnak számít?
A kormányinfó talán legsúlyosabb mondata valamikor a második óra környékén hangzott el – addigra már mindenki, aki élőben követte az eseményeket, rég elveszett a felolvasott statisztikák, a negyedik oldás és a befagyasztott árú csirkefarhát Bermuda-háromszögében. Gulyás Gergely bejelentett, hogy bármi is lesz az április 3-én megtartott választások eredménye, ők tiszteletben fogják tartani.
Egy demokratikusan működő államban a törvények minden állampolgárra egyformán érvényesek. Azokra is, akik épp azt a megtisztelő megbízatást teljesítik, amit az ország vezetése jelent. A választások eredményét elfogadni nem kegy, nem gesztus, és főleg nem lehet kérdés – állampolgári kötelesség.
Mármint akkor, ha valaki, vagy valakik egy ország teljes jogú állampolgárának, és nem az uralkodójának tartják magukat.