Kovács Zoltán szerint ennél igazságosabb már nem is lehetne a választás, és úgyis a Fidesz nyer

Kovács Zoltán szerint ennél igazságosabb már nem is lehetne a választás, és úgyis a Fidesz nyer

Kovács Zoltán szerint ennél igazságosabb már nem is lehetne a választás, és úgyis a Fidesz nyer

Január első hetében jelent meg a Euronews hasábjain egy cikk, amely jóslatokat fogalmaz meg a 2022-e év nemzetközi közéletét illetően. A tízes listán szerepel néhány mondat arról, hogy mi várható az áprilisi választások után Magyarországon. A szerzőpáros úgy gondolja, hogy a Fidesz veszíteni fog, de képtelen lesz ezt elfogadni. Előrejelzésük szerint Orbán Trump forgatókönyvét követve hatalmas erőket mozgósíthat, hogy tiltakozásokat szervezzen, és megnehezítse az új kormány munkáját. Ezt alig néhány nappal követte Hegedűs Dániel írása, amelyben rámutat a magyar választási rendszer igazságtalanságaira, részletesen végigkövetve a folyamatot, hogyan szabta a Fidesz saját magára a szabályokat, alig hagyva esélyt arra, hogy bárki más is az ország irányítása közelébe juthasson. A két cikk együtt átfogó és szomorú képet ad az olvasónak, mi van most, és mi várható Magyarországon a következő hónapokban: nyugalom biztosan nem, akárhogy is alakul a választás eredménye.

A leírtakra már Gulyás Gergely is reagált közvetetten, néhány mondatban a legutóbbi kormányinfon, kitérve arra, hogy a Fidesz mindenképp elfogadja majd a magyarok döntését, bárhogy is alakuljon a választás eredménye. A cikkeket Kovács Zoltán is olvasta, és mint külföldi kommunikációért felelős államtitkár, nem hagyhatta válasz nélkül. Egy éles hangú véleménycikket küldött a Euronews-nak, amelyben végighalad a két korábbi írás állításain, határozottan cáfolva azokat. Egyértelműen látható, hogy művét a lap változtatás nélkül közölte – és nem is tehetett volna jobbat az adott helyzetben. Kovács cikke, ahogy mondani szokást, önmagáért beszél.

Már az első mondat is ütősre sikerült: a szerző arra hívja fel az olvasók figyelmét, hogy ne hagyja magát megvezetni a „becsmérlők kórusa” által, ne hallgasson a nyugtalanító, „hisztériakeltő” hangokra, amelyek azt próbálják sugallni, hogy a Fidesz bármit is befolyásolni próbálna a választások kapcsán. Ezzel ki is alakítja rögtön azt a felállást, amelyben már biztonsággal mozog: „mi”, akik mindent megteszünk, hogy „ők” ne árthassanak a folyamatos védelemre szoruló magyar népnek.

Kovács Zoltán szerint nem is történhet másként, mint hogy Orbán Viktor ismét választást fog nyerni. Hiába a kritikák és támadások, az eredményei kétségbevonhatatlanok, és ezt Kovács érvekkel is alátámasztja. Azokkal az érvekkel, amelyeket a Magyarországon élők már milliószor hallhattak:

  •  Nem volt olyan vezető Európában, aki ilyen hatékonyan kezelte a koronavírus okozta válságot
  • A GDP folyamatosan növekszik
  • csökken a munkanélküliség
  • a rezsi is csökken
  • a gyermekek száma ezzel szemben növekszik

Azt maga Kovács is elismeri, hogy az egységes ellenzék kihívást jelent Orbánnak, bár állítása szerint sajnos nincsen választási programja. Miközben az államtitkár ezeket a sorokat írta, Gulyás Gergely éppen azt nyilatkozta, hogy a Fidesznek nincs választási programja, hiszen egy kormánypártnak nincs ilyesmire szüksége ahhoz, hogy bizonyítson, no de megszokhattuk már, hogy a valóság elemei tetszőleges sorrendbe rendezhetőek, ha a cél úgy kívánja.

A magyar választók nem ostobák, hagyjuk hát, hogy ők döntsenek majd – zárja cikkét az államtitkár, és közben szinte látjuk, ahogy egy végső, diadalmas mozdulattal leüti az utolsó billentyűt a klaviatúrán, majd megsimogatva a lábánál heverő hű vadászkutya fejét, megjutalmazza magát valami márkásabb röviditallal, esetleg egy szivarral.

Nos, ahogy a választások során az állampolgár dönt és értékel, úgy egy véleménycikk esetén az olvasó. Kovács Zoltán írása alatt egyetlen komment olvasható, a következő szöveggel:

Sosem olvastam még semmit, ami ennyire távol állna az igazságtól. De tíz pont jár a Euronews-nak, hogy lehozta.

Facebook Comments