Szepesi György szobrot kapott Budapest XIII. kerületében. Aki politikát lát abban, hogy éppen itt, az valószínűleg téved. Ugyanis Szepesi ezen a környéken nőtt fel és később is sokat mesélt róla.
Mindenesetre az már a szép világ, ahol nem tömeggyilkos hadvezérek vagy vitatott életművű politikusok kapnak szobrot, hanem újságírók, sportriporterek. És ha valaki közülük, akkor már valóban Szepesi, akinek a hangja egy egész korszakot idéz fel. A foci az ötvenes években is mintha fontosabb lett volna az akkori egypárti vezetésnek, mint egy csomó lényegesebb dolog – dehát tudjuk, egy csomó mindent békévé old az emlékezés. Muhi, Mohács, Doberdó, Don kanyar – na jó jó, de a londoni 6-3 azért mégiscsak a miénk.
Erős Apolka szobrászművész (övé a XIII. kerületi Göncz Árpád szobor is) alkotása egy méretes mikrofon mögött ábrázolja Szepesit, talán kicsit elegánsabban is, zakóban, nyakkendőben, mint ahogy elképzeljük, amit azt kiabálta: góóóóóóól! góóóól! És közben lehet hallani, hogy tényleg örül. Ezen a szobron szépen kiöltözve konszolidáltan néz, jobb kezével mintha azt mutatná. ennyi, Tőletek csak ennyi telik?
És ha tényleg ezt mondja, akkor lehet gondolkozni a válaszon.
Ja, és még egy. Szepesi György többször elmesélte nekem, hogy első írásai a Népszavában jelentek meg.
- És tudod ki adta le az írásaimat? – tette fel újra és újra a kérdést erős fél évszázaddal később?
- Kicsoda Gyuri bácsi? – feleltem újra és újra.
- Hát Ságvári Endre – felelte újra és újra büszkén.
Így aztán kikerestem az egyik első írását a Népszavából, 1942. január.
Népszava, 1942. január
És a szoboravatón elhangzott, hogy az 1948-as londoni olimpiától kezdve minden olimpiáról tudósított a 2012-es londoniig. Hát arról az elsőről is ekestem egy képet és egy cikket.
