Orbán elveszítette a polgárságot: oda lett Buda, de még Pest is

Orbán elveszítette a polgárságot: oda lett Buda, de még Pest is

Orbán elveszítette a polgárságot: oda lett Buda, de még Pest is

A Fidesz a közép-, az ellenzék a munkásosztályt veszítette el.

Az ellenzéki oldalon csaknem 2 hete tart a gyászmunka. Megy a blame game, hogy ki hibázott, ki a felelős. Nagy a kétségbeesés, tíz-és százezrek fontolgatják az emigrációt. Merthogy ebben az országban nem lehet élni, ahol a nagy többség bűnözőkre szavaz, és ezt a rendszert nem lehet leváltani.

Azonban. Azt ne felejtsük már el, hogy

volt Magyarországon közel kétmillió ember, aki 12 év NER után is az ellenzékre szavazott.

Azért egy ez nagy erő, nagy izom, ahogy Orbán mondaná. Ráadásul úgy szavaztak a Fidesz ellen – inkább mint az ellenzéki pártokra és politikusokra -, hogy gyakorlatilag semmit nem kaptak érte cserébe. Már személyesen, saját zsebbe. Egyedül Orbán leváltásának reménye miatt szavaztak egyáltalán.

És volt, ahol elegen voltak, volt, ahol nem.

  • Budapesten például igen. 2010-ben itt csak 2 egyéni mandátumot nyert a nemfidesz, ami egy mainak felel meg. 4 évvel később már tízet. 2018-ban pedig tizenkettőt, bár mindet el lehetett volna hozni, ha nem indulnak külön.
  • Most már majdnem el is hozták: 18-1. Csak a Rákosmentét veszítették el minimálisan. Mindenhol máshol ellenzéki többség volt.
  • A megyei jogú városok alulmúlták a reményeket, csak Vásárhely, Pécs és Szeged lett ellenzéki többségű. Mindenhol máshol veszítettek, de csak éppen hogy, néhány százalékkal, nem 18-cal. Ami azt jelenti, hogy nagyvárosokban, Debrecentől, Miskolcon és Szombathelyen át Veszprémig szinte mindenhol érdemi ellenzéki bázis van.
  • Ahol a Fidesz nagyon nyert, azok a kisvárosok, és ahol brutálisan, azok a falvak.

De ehhez eszméletlen pénzt kellett odaöntenie, a 13. nyugdíjtól a faluprogramon át a hatósági áras benzinig és csirkefarhátig (ami alighanem a 22-es választás szimbóluma lett).

Amire az ellenzéknek nem volt semmilyen válasza, semmilyen ígérete, semmilyen ajánlata. A technikai feltételt, a közös indulást megteremtették, de a tartalmit nem.

Lehet kategorizálni a választókat többféle módon, lakóhely méretétől az életkoron át az iskola végzettségig vagy az intelligenciáig. De azért a legalapvetőbb, a klasszikus osztályozási mód a szociális helyzetet veszi alapul.

  • A 2002-es választási eredményekből az látszik, hogy ahol az emberek relatíve jól élnek és bíznak a saját jövőjükben, ott a NER ellen szavaztak. Ahol viszont 12 év Orbán-uralom után is az állam támogatására vannak szorulva, ott a Fideszt támogatták.
  • Ahol magas az egy főre eső GDP, ott az ellenzékre szavaztak többségében. Ahogy csökken, egyre erősebb a Fidesz.

Orbán gyakorlatilag azért nyert, mert bő évtized alatt, a példátlan világgazdasági, európai és regionális konjunktúra, valamint a hihetetlen mértékű uniós támogatás ellenére se tudta virágzó hellyé tenni Magyarországot. Főleg a magyar vidéket.

Nem véleménybuborékról van itt szó, hanem a puszta megélhetésről. Munkásosztály kontra középosztály – bár szimplifikált, mégis ez a törésvonal írja le talán a legprecízebben a magyarországi politikai állapotokat.

A polgárságot a Fidesz elveszítette. Orbánnak oda lett Buda, de még Pest is.

2018-ban ugyan ennél bőt 700 ezerrel szavaztak többen a Fidesz ellen, de akkor azért az ellenzékinek népjóléti ajánlata. A Vona a bérunióért gyűjtött aláírást, a DK európai minimálbért ígért, Karácsony az alapjövedelemmel kampányolt. Most viszont semmi. Márki-Zay és stábja nem vette tekintetbe, hogy

  • a rendszerváltás óta minden választást a bizonytalanok döntöttek el;
  • a bizonytalanok zsebszavazók, őket szociális ajánlattal lehet megfogni, materiális dolgokat kell ígérni.

Orbán (a Rogán) ezt megtette, oda is szavaztak. De szabadon és önként, azért, mert nem volt semmilyen ellenajánlat. Azonban kétmillió embernek nem is volt szüksége erre. Ekkora ma Magyarországon a polgárság, a középosztály létszáma.

Ami egyszersmind azt is jelenti, hogy nincs veszve semmi. Az ellenzéknek alig van más dolga a következő években, mint

  • egyben maradni,
  • egyben tartani a középosztályt,
  • valamint arra készülni, hogy a következő választásra érdemi ajánlatot tesznek a magyar munkásosztálynak is.

10 napja Magyarországon 2,8 millió ember szavazott listán a Fideszre, csaknem kétmillió ellene. Ha másra nem, arra jó volt a választás, hogy megmutatta, Orbán nem beszélhet minden magyar nevében. Ugyanis

közel kétmillió polgár arra a minimálprogramra szavazott, hogy Orbán, takarodj.

Tavaly nyáron a Fidesz-vezér még azt állította, minden magyar visszautasítja Joe Biden állítását, aki totalitárius gengszternek nevezte őt. A választáson azonban kiderült, hogy ez nem igaz: kétmillió magyar csak azért nem ért egyet az amerikai elnökkel, mert szerintük túl finoman fogalmazott.

Facebook Comments