Magyarország már csak névleg tagja az EU-nak

Magyarország már csak névleg tagja az EU-nak

Magyarország már csak névleg tagja az EU-nak

Megakadályozták, hogy Orbán túszul ejtse Európát.

Bár a nyugat-európai sajtó – a Politicótól a Die Presse-ig – úgy értékeli, Orbán győzött az Európai Tanácsban – ez tévedés. Még a magyarországi nemzetvezető is azt közölte, csak a “leghajmeresztőbb” lehetőséget sikerült kirázni azzal, hogy a MOL felmentést kapott az orosz olaj embargója alól.

Ehhez azonban el se kellett volna mennie Brüsszelbe. Mivel minden tagállamnak vétójoga van, elég lett volna megüzenni, hogy NO. Ami azt illeti, ezt meg is tette 2 hónapja. Ezért a “leghajmeresztőbb” opció egész egyszerűen már naprenden sem volt.

Orbánnak megint sikerült legyőznie egy nem létező ellenséget.

Ahhoz képest, hogy pár hete azt mondta, napirendre se engedi venni az embargót, most simán megállapodott róla. Azonban céljai annál, hogy a befolyása alatt lévő MOL számára biztosítsa a nagy nyereséget, jóval magasabban voltak.

  1. Megpróbálta megakadályozni, hogy a Nyugat-Európa embargó alá helyezze az orosz olajat, mert ez jelentősen csökkenti annak értékét, és már középtávon is nagyon komoly veszteség Putyin számára.
  2. Megkísérelte elérni, hogy a MOL mentességet kapjon a tengeren szállított orosz olaj embargója alól (ha ‘esetleg” valami történne a Druzsbával). Mindezt alig pár héttel azután, hogy azzal indokolta Magyarország orosz olajfüggőségét, miszerint “elvették” a tengereinket.
  3. A kondícionalitási eljárás felfüggesztését/megszüntetését követelte, a befagyasztott uniós támogatások folyósítását, és ráadásul még 15-18 milliárd eurót. Ami jelentősen, nagyságrendekkel magasabb összeg annál az 100-200 millió eurónál, amibe a MOL-nak kerülne, ha le kellene mondani Putyin olajáról.

Azonban se a blokkolás nem sikerült, se pénzt, se a tengeri embargó alóli mentességet nem kapta meg. Csak azt, ami korábban is nyilvánvaló volt: a csöves olaj embargója alóli derogációt. Azt azonban határidő nélkül. Kvázi örökre, mert Magyarország nem tétel az embargóban, alig néhány százalékot tesz ki ennek mennyiségéből.

Az ET hozott egy döntést, amelyik minden tagállamra vonatkozik és kötelező. Kivéve Orbán országát. Ezzel a gyakorlatban elveszítette a vétó lehetőségét. Mert milyen alapon blokkolná a közös döntést, ha az rá úgysem vonatkozik? Megakadályozták, hogy Orbán túszul ejtse Európát. Így

nem tudta elérni a valódi céljait: se az embargó megvétózását, se milliárdok kizsarolását az Unió gazdag tagállamaitól.

Orbán teljesen marginalizálódott és perifériára került Európában. Csak sajnos vele Magyarország is. Az olajembargó ügye megmutatta, mi lesz a NER-jelentette fekély kezelési módja a következő években: nem tudják kivágni, de elszigetelik. És bíznak abban, hogy megunja, és magától kilép.

Az EU tagállamai már most is átnéznek rajtunk. A mindenkire kötelező döntések ránk nem vonatkoznak. Amiből jól látszik, hogy Magyarország már csak papíron, formálisan és névleg tagja az Uniónak.

Napról-napra közelebb a Huxit.

Facebook Comments