Két lövéssel végezték ki az LGT alapítóját

Két lövéssel végezték ki az LGT alapítóját

Két lövéssel végezték ki az LGT alapítóját

A viszont.hu ma reggel megjelent cikke már régóta megválaszolatlan kérdésekre találhatta meg a feleletet. A cikk szerzője, Mester Sándor és társa, Hajdú Eszter évek óta kitartóan kutatják, mi történhetett valójában Barta Tamással, aki a hivatalos jelentések szerint öngyilkos lett. Az LGT legendás hírű gitáros-dalszerzője 1974-ben elhagyta Magyarországot, hogy új életet kezdjen az Amerikai Egyesült Államokban. Tudatosan építette ottani karrierjét, papír-írószer kereskedéssel kezdett foglalkozni, és az üzlet gyorsan be is indult: hamar meg tudta vásárolni azt a medencés villát Los Angelesben, ahol végül a holttestére találtak egy februári napon 1982-ben. Az akkori hírek öngyilkosságról szóltak, és ezzel zárta le a los angelesi rendőrség is a nyomozást. A közvéleménynek ezt nem esett nehezére elfogadni: egy tehetséges, nyughatatlan művész könnyen kerülhet olyan állapotba, amikor nem lát más megoldást, mint hogy kioltsa a saját életét. Különösen, ha tudatmódosító szereket fogyaszt rendszeresen – és Bartáról ez a pletyka terjedt. Meg még sok minden más is – de bizonyíték mindeddig nem volt semmire, csak a találgatások és a kétségek, hogy esetleg mégsem minden úgy történhetett, ahogy arról annak idején a hírek beszámoltak.

Tény, hogy a 20. szzad második felében sokan költöztek az Egyesült Államokba Magyarországról azért, hogy elkerüljék a magyar igazságszolgáltatást, és aki disszidáló magyarkén kapcsolatokat keresett, hamar találkozhatott is velük. Az is tény, hogy az üzletileg jól jövedelmező területek körül hamar megjelent a szervezett bűnözés, így a papírmaffia” is létezett, és Barta egészen biztosan nem kerülhette meg a vele való találkozást. Hogy ennek köze volt-e hirtelen bekövetkezett halálához, nem tudhatjuk. De a témát már pedzegette a Siess haza, vár a mama! című, 2019-es dokumenumfilm, amellyel a Mester Sándor-Hajdú Eszter páros, úgy tűnik, darázsfészekbe nyúlt. A film után sok támadást kaptak, de rengeteg megkeresést is olyanoktól, akiknek információmorzsák voltak a birtokukban, és eddig hallgattak. Így a dokumenumfilmesek minden nehézség ellenére folytatták a kutatást.  Áldozatos, évekig tartó munkájuknak köszönhetően most sorra kerülnek elő a dokumentumok, amelyek lassan oszlatni kezdik a Barta Tamás halála körüli homályt és találgatásokat. Maradt és marad még így is megfejtetlen részlet bőven, de a páros most ismét filmet forgat, mert olyan bizonyítékok kerültek a birtokukba, amelyek alapjaiban változtathatják meg, ami eddig a hivatalos álláspont volt Barta haláláról.

Most a viszont.hu-nak fel is tártak ebből valamennnyit. A rendező-producer páros nemrég hozzájutott a hivatalos boncolási jegyzőkönyvhöz, amelyet most készülő filmjükben részleteiben is bemutatnak majd, illetve olyan magyarországi jelentésekhez, amelyekből kiderülhet, pontosan milyen kapcsolat állhatott fenn Barta és a papírmaffia Magyarországról származó előkelőségei között. Mester arra is céloz, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a papírbiznisz azért is virágozhatott annyira, mert a los angelesi rendőrségig, illetve azon belülre is vezethettek a szálai – talán van az a pénz, amiért öngyilkosságnak tűnhet valami, ami csupán a józan ész szabályai szerint is kevéssé valószínű, hogy az volt. 

Egyre több jel arra mutat tehát: a 33 éves Barta Tamást annak idején valaki kegyetlenül kivégezte. Negyven év persze rengeteg idő, szinte biztos, hogy minden részlet nem deríthető már ki ennyi év után. De a Mester-Hajdú páros most készülő filmje sok mindenre ad majd választ. És addig is számíthatunk rá, hogy egyik bizonyíték hozza és erősíti meg majd a másikat. Ez a lavina már elindult, és bár Barta Tamást már semmi nem hozhatja vissza, az egyáltalán nem mindegy, hogyan marad meg a rajongók és az utókor emlékezetében. 

Facebook Comments