A dekaügyi miniszter büszke a csökkenő születésszámra

A dekaügyi miniszter büszke a csökkenő születésszámra

A dekaügyi miniszter büszke a csökkenő születésszámra

A tanévkezdet alkalmából meghökkentő dolgot posztolt Varga Judit. Ti. hogy

2010 óta annyi gyerek születik Magyarországon, amelyre (sic!) az utóbbi 120 évben nem volt példa.

Most akkor itt két dolog lehetséges:

  • a nagyképességű dekaügyi miniszternek vagy totál fogalma nincs az ország demográfiai helyzetéről;
  • vagy pedig éppen a tartós csökkenő születésszámmal büszkélkedik.

A KSH hosszútávú adatsora az elmúlt 120 évet mutatja. Ebből látszik, hogy ennek első negyedében, a XX. század első harmadában a magyarországi élveszületések száma konstans meghaladta az évi 200 ezret. A gazdasági világválság és a II. világháború hatására benézett 200 ezer alá, de még mindig kétszerese volt a mainak (kisebb összlétszám, tehát jóval magasabb termékenységi mutató mellett).

A háború után növekedésnek indult, az 1950-es évek közepén, a “Ratkó-korszakban” ismét évi 200 ezer fölé emelkedett a születésszám. Az átmeneti mélypontot 1962-ben érte el (130 ezer), de az még mindig majdnem 50%-kal volt a mai fölött. A 70-es évek közepére ismét 180-190 ezer fölé emelkedett (a Ratkó-unokák), majd onnan a trend konstans csökkenő.

A mélypontok a Fideszhez köthetők:

  • a magyarországi évi születésszám 100 ezer alá először az első Orbán-kormány idején, 1998-ban esett be.
  • 90 ezer alá pedig a második Orbán-kor kezdetén, 2011-ben.

Van tehát mire szerénynek lenniük. Az utóbbi bő évtizedben az évi élveszületések száma 90 ezer körül ingadozik, négyszer is alatta maradt. Az idei féléves adat szerint 2021 júliusa és 2022 júniusa között 90 ezer gyerek született, ami 5%-os csökkenés az előző időszakhoz képest. A 2022-es éves összesítés szinte biztosan ismét 90 ezer alatt lesz majd.

És mindez a családtámogatásoknak nevezett, évente sokszázmilliárdnyi kiöntött pénz ellenére. Varga azt írta, hogy “2010 óta annyi gyerek születik Magyarországon, amelyre az utóbbi 120 évben nem volt példa”.

Ehhez képest

  • az évi 90 ezer körüli átlag 40%-a a 100 évvel ezelőttinek;
  • ugyancsak 40%-a az 50-es évek születésszámának;
  • kevesebb mint fele a 70-es éveknek.

Egészen hihetetlen, hogy folyamatosan képesek a tények tökéletes ellenkezőjét állítani.

Az utóbbi 120 évnek nem volt olyan dekádja, amelyben ennyire kevés gyerek született volna Magyarországon. Szóval, ha megengedők vagyunk, ha úgy vesszük, ha nagyon szigorúan szövegszerűen értjük, akkor Varga nem hazudik, mert az elmúlt 120 évben valóban nem volt példa arra, hogy “annyi” gyerek szülessen Magyarországon, mint a legutóbbi tizenkettőben.

Annyira kevés.

Valaki fordítva adhatta oda neki a listát.

Facebook Comments