Október 16-ig lehet online kitölteni a népszámlálási kérdőívet — aki ezt nem teszi meg, az a hónap második felében számíthat arra, hogy személyesen keresik fel a számlálóbiztosok. A kezdeti akadozás után az online felület gyors, megbízható, és a személyre szabott belépési kód garantálja, hogy mindenki a saját nevében kattintgathasson, illetve egy személy csak egyszer válaszolhasson a kérdésekre. Végre valami, ami működik! – mondhatnánk, teljes joggal. De valahogy mégsem ezt mondjuk, sokan legalábbis feszengve veszik tudomásul, hogy most (ahogyan tízévente mindig), információt kell szolgáltatniuk magukról.
A népszámlálás egy teljesen átlagos adatgyűjtés, Magyarországon 1870 óta létezik, de ha nemzetközi távlatokat nézzük, akkor már időszámításunk előtt is bőven alkalmazták. Sok hasznos információ nyerhető ki belőle, nagyjából képet kaphatunk az ország lakosságának létszámáról és életkörülményeiről, és a korábbi eredményekkel összevetve ez komolyabb kutatások alapja is lehet. A kérdések egyértelműek, és a legtöbb olyasmire kérdez rá, amit normál esetben senki nem titkol, mert miért is tenné. Ha mégis akad olyan kérdés, ami valamivel személyesebb,és érinthet egyéni érzékenységeket, ott a válaszadás nem kötelező: ilyen például a vallási hovatartozásra vagy a testi akadályozottságra vonatkozó pont.
Nincs más dolga tehát a népnek, mint mindenkinek bejelentkezni a személyes kódjával, néhányat kattintani, aztán elégedetten nyugtázni, hogy ma is tett valami hasznos apróságot hazája érdekében. De a közhangulat érdekes módon teljesen más irányt vett a mostani népszámlálás esetében. Valami miatt a magyar lakosság egy jelentős része érzi azt, hogy itt valami gyanús. Miért akarják tudni, mekkora a lakásom? Mi közük hozzá, mi az identitásom? Most akkor fogják tudni, miben hiszek? Az utcán, a tömegközlekedési eszközökön, a közösségi oldalakon újra és újra felbukkannak ezek a kérdések az informális beszélgetésekben.
A közhangulat megmutatja, mennyire érzi magát biztonságban manapság Magyarország lakossága. A kétségek nem a kérdőívnek szólnak, hanem az ország vezetésének. Egy stabil, demokratikus berendezkedésű országban az állampolgárok nem félnek adatokat szolgáltatni, mert hisznek abban, hogy a felmérés a saját érdekükben történik.
Ezzel szemben egy olyan ország, ahol
- a lakosság nem bízik abban, hogy nem használják fel ellene az ország vezetői, amit megtudnak;
- sokan tartanak attól, hogy a személyes adataik bármelyik pillanatban rossz kezekbe kerülhetnek;
- napi élmény, hogyan tör be a politika a privátszférába;
- az állampogárok aggódnak, hogy egy feltett kérdés további kérdéseket vethet fel a későbbiekben;
- sokan már reflexből azon kezdenek gondolkozni, hogy ha állami szintről érkezik valami, akkor annak mi lehet a mögöttes tartalma;
nos, egy ilyen ország nem biztonságos és nem demokratikus, hanem egyszerűen csak diktatúra.
Ha valami, akkor ez máris kiderült a népszámlálásból — pedig az adatgyűjtés még le sem zárult.