Navracsics is megerősítette: nem kap pénzt Orbán

Navracsics is megerősítette: nem kap pénzt Orbán

Navracsics is megerősítette: nem kap pénzt Orbán

Idomítása történik a Kis Vezetőnek.

A meginghatatlan optimizmusáról (valamint semmitmondásáról és mellébeszéléséről) közismert korábbi EB-tag eddig mindig azt mondta, hogy közel a megegyezés korábbi munkáltatójával, és még is idén jöhet a Magyarországot megmentő nyugat-európai segély. A derűlátását most sem adta fel, és a sajtóhíreket megerősítve úgy nyilatkozott, hogy

jövőre hozzáférhetünk az uniós forrásokhoz.

Ami magyarul azt jelenti, hogy idén már nem. Tehát az Európai Bizottság azt javasolja a tanácsnak, fagyasszák be, de ne vonják meg végleg Orbántól a fizetési mérleget megmentő forrásokat.

Innen nézve ez egyfelől büntetés nyilván, másfelől pedig nem végleges szakítás. Egy kicsit távolabbra került Magyarország kilépése az Unóból.

Úgy tűnik, bár Ursula már a Dr. Bubóban is szigorú volt, az EU három vezető testülete közül ezúttal a von der Leyen-féle Bizottság volt a legengedékenyebb az Orbán-kormánnyal. A Bizottság az eredeti tervei szerint megelégedett volna azzal a 17 törvénymódosítással, amelyik látszatra az uniós elvárásoknak és az európai sztenderdeknek megfelelően alakította volna korrupcióellenesre (de csak látszatra) a magyar jogrendszert.

A kompromisszumnak előbb az Európai Parlament feküdt keresztbe, amelyik állásfoglalások és jelentések megszavazásával igazoltak, hogy nem dől be a cselnek, Magyarországot már nem tekintik jogállamnak Európában, ezért nem érdemel pénzügyi mentőövet az Orbán-rezsim.

Az EP-nek az uniós forrásokra ugyan nincs ráhatása, de Bizottság sorsára nagyon is: be van készítve egy bizalmatlansági indítvány von der Leyenék ellen, amit már a Fidesz egykori pártcsaládjának, a Néppártnak a képviselői is megszavaznának, ha vdL pénzt ad Orbánnak.

Ennél is döntőbb szempont volt ugyanakkor, hogy a Európai Tanács, a tagállamok többsége is szembefordult a magyar autokráciával. Orbán korábban a “nemzetek Európájában” bízott, azaz hogy a tagállamok vezetői a Tanácsban leszavazzák az őt megrendszabályozni akaró technokratákat, és Merkel regnálása alatt ebben bízhatott is.

Mostanra viszont bővel megvan a szükséges 15 tagország, amelyik leszavazná az Orbán-rezsim pénzét, valójában az sem biztos, hogy akár csak egyetlen ország is a NER mellé állna. Erre nyilvánvalóan utalt a V4-ek kassai találkozója is, ahol az egykori regionális szövetség V3+1-gyé alakult.

Az európai tagállamok hozzáállásában a döntő fordulatot a német kormányváltás jelentette, meg az, hogy Orbán nem értette meg az idők szavát, és nem fordult együtt Scholz-cal az európai biztonságpolitika ügyében.

Mint Boris Johnson is megerősítette, a német koalíció Ukrajna gyors vereségét, ha nem is remélte, de feltételezte. Miután viszont kiderült, hogy Ukrajna képes ellenállni az előzetesen gondoltnál jóval gyengébb orosz hadseregnek, fokozatosan fordult egyet, és többé-kevésbé Ukrajna mellé állt.

A német Ostpolitik, amelynek a kormányt most vezető szocdemek markánsabb képviselői még a keletnémet Merkelnél is, kudarcát azonban Orbán nem ismerte fel, elveszítette egyetlen szövetségesét és támogatóját.

A magyar kormány minden szankciót utolsónak szavazott meg, megvárta, amíg utolsó előttiként a németek is hozzájárulnak, ma már minden tekintetben magára maradt. Az Unióban egyedüliként blokkolja

  • nemcsak az Ukrajnának szánt hitelt,
  • de a globális minimumadót,
  • és a svéd-finn NATO-csatlakozást is.

Ez már sok volt a tagállamok többségének, és a Tanács a zsarolásáért cserébe a pénzügy mentőövet fogja blokkolni. A kétfelől is nyomás alatt lévő Bizottságnak így nem maradt választása, mint a források befagyasztását javasolni. Legfeljebb annyi engedményt tehetett, hogy nem a végleges megvonást indítványozza, nem szakít meg minden kapcsolatot Európa utolsó putyinistájával, hanem ad még egy utolsó lehetőséget Orbánnak.

  • Ennek egyik része jogállamiság, a pótmagánvád lehetőségeinek könnyítése, az igazságszolgáltatás függetlenségének, valamint az integritásról elnevezett (egyelőre) kamuhatóságnak az erősítése. Ami egy érdemi politikai fordulatot, a Fidesz legfőbb politikájának feladását követelné meg Orbántól.
  • Ugyancsak politikai fordulatra lenne szükség a russzofília feladásához, Putyin fenekéből való kibújáshoz.

Az EU most civilizálni, szobatisztaságra idomítani próbálja a magyarországi nemzetvezetőt, a források csöpögtetését ígérve neki minden jó irányba tett lépéséért cserébe.

A labda most Orbánnál. Navracsics megingathatatlan optimizmusát bizonyítja, hogy ő elhiszi, a főnöke képes megváltozni Magyarország érdekében.

Másoknak lehetnek efelől jogos kétségeik.

Facebook Comments