Varga Judit aggódik a magyar kultúráért, ezért razziát hirdet

Varga Judit aggódik a magyar kultúráért, ezért razziát hirdet

Varga Judit aggódik a magyar kultúráért, ezért razziát hirdet

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a kormánytagok egymásra osztották meg bölcs gondolataikat a nyilvánossággal. Még a honvédelmi miniszter is tartott a témával kapcsolatban egy csinos kis beszédet, megemlékezve Petőfi katonai pályafutásáról. És ezt az ünnepi pillanatot választotta Varga Judit igazságügyért felelős miniszter arra, hogy egy jó nagyot rúgjon az országunkban működő vállalkozásokba. Az alábbi, kissé fenyegető poszt jelent meg a miniszter Facebook-oldalán:

Január 22. a Magyar Kultúra Napja. Idén ezen a szimbolikus napon kezdődnek a magyar nyelv védelmét szolgáló fogyasztóvédelmi ellenőrzések is. A magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, rádió-, illetve televízióműsorokban közzétett reklámokban az idegen nyelvű szöveget, pár kivételtől eltekintve, magyarul is meg kell jeleníteni. A fogyasztóvédelmi hatóság a 2023-as ellenőrzési program keretében mától ellenőrizni fogja, hogy ezt a kötelezettséget betartják-e. A magyar nyelv nemzeti létezésünk legfontosabb megnyilatkozása, nemzeti hovatartozásunk kifejezője, kultúránk fundamentuma. Ezért védelme, átörökítése az utódokra, nyelvi környezetünk épségének megóvása a mi közös felelősségünk!

Csakhogy az a szabályzás, amire Varga Judit a posztjában utal, már húsz éve érvényben van. A reklámtörvény 2002-es módosítása óta kell a hirdetőknek ügyelniük ara, hogy ha idegen nyelven jelenik meg valami egy hirdetésben, akkor szerepeljen ott jól láthatóan vagy jól érthetően a magyar megfelelője is, de lehetőség szerint minden hirdető törekedjék arra, hogy magyar nyelven juttassa el a fogyasztókhoz a kívánt üzenetet.

Amit tehát most az igazságügyért felelős miniszter a Facebook-oldalán elhintett, az egyszerűen csak egy razzia. Egy újabb lehetőség arra, hogy  – ezúttal büntetések formájában – a kormány belenyúlhasson a Magyarországon üzleti tevékenységet folytató cégek zsebébe. És remek alkalom az erőfitogtatásra, szépen átkötve piros-fehér-zöld szalaggal, hiszen mindez állítólag a magyar hagyományok őrzése és a nemzeti összetartozás erősítése érdekében történik. Petőfi, akire mostanában illik hivatkozni, nem győzné kikérni magának, hogy az ő demokratikus nézeteit egy elnyomó hatalom tűzi zászlajára.

Varga Judit mostanában nem számolhat be hatalmas szakmai sikerekről: a poszt remek figyelemelterelés lehet egy olyan helyzetben, amikor hetente vonják kérdőre Brüsszelben a magyarországi korrupció ügyében, és valószínűleg egy roppant kellemetlen meghallgatás is vár rá a Pegazus-ügy néven elhíresült lehallgatási botrány kapcsán. Ije volt hát bedobnia valamit, ami egy kicsit áthelyezi az egyre növekvő számú kínos ügyekről a fókuszt.

Mindenesetre ezúton is felhívnánk a fogyasztóvédelem figyelmét, hogy a miniszter Facebook-posztjában több ponton is megszegi az általa kihirdetett szabályokat, hiszen idegen szavakat használ benne olyan fogalmak meghatározására, amelyeknek van magyar nyelvű megfelelője is. A „szimbolikus” szó helyett ajánlanánk a „jelképes” kifejezést, míg a „fundamentuma” helyett a leírtak értelmében az „alapja” lenne a helyes. Gondoltuk, szólunk még időben, mielőtt lecsap a fogyasztóvédelem.

Facebook Comments