A kormány honlapján néhány napja már olvasható egy rendelet tervezete, amely „a veszélyhelyzet ideje alatt egyes büntetés-végrehajtási szabályok eltérő alkalmazásáról” címet viseli, és arról szól, hogy a tartósan beteg fogvatartottak bizonyos feltételek mellett otthonukban, állandó ápolás és felügyelet alatt is letölthetik büntetésük egy részét.
A tervezet kétségtelenül a börtönök túlzsúfoltságát hivatott enyhíteni, illetve a büntetés-végrehajtási intézetekben fennálló munkaerőhiányra keres megoldást. Humánus, hiszen a fogvatartott olyan helyen töltheti a büntetését, ahol figyelni tudnak az egyéni szükségleteire.
Mégis látható, hogy az alkalmazása gyakorlatilag kudarcra van ítélve.
Egy kész modellt emel át ugyanis, ami más országokban már egy ideje biztonsággal működik – olyan helyeken, ahol a szociális ellátórendszer nem hever romokban.
Ha egy fogvatartottat az állapotára való tekintettel házi őrizetben ápolnak intézményi ellátás helyett, az leveszi az állam válláról az étkeztetésének, lakhatásának, orvosi ellátásának, nappal és éjszakai felügyeletének költségeit – azaz jóval kevesebbe kerül az ellátása. Az így megtakarított összeg azonban nem tudni, hogy hol és mire hasznosul. A fent említett költségek viszont automatikusan átterhelődnek magára a fogvatartottra, illetve a családjára.
A leírtak szerint ez a büntetésvégrehajtási forma akkor ítélhető meg, ha akad olyan hozzátartozó, aki vállalja a fogvatartott folyamatos otthoni ellátását, és ezt – az életkörülményekkel, a házi őrizet szabályainak betartásával és minden egyéb szükséges feltétellel együtt – a hatóság rendszeresen ellenőrizni is fogja. A tervezet nem tartalmazza azt az alapvetően fontos kitételt, hogy ha valaki feladja a munkáját azért, hogy krónikusan beteg fogvatartott családtagjáról tudjon gondoskodni, jár-e neki otthonápolási díj. Nem mintha az bármit megoldana, ugyanis akkora összegről beszélünk, amiből egy ember is képtelen megélni, nemhogy kettő: 2023-ban az otthonápolási díj összege bruttó 45.665 Ft; ez emelhető az otthon ellátott állapotától függően, de akkor is csak 68.500 Ft-ra, illetve különösen súlyos betegség vagy fogyatékosság esetén is legfeljebb 82.200 Ft lehet (de egy ilyen állapotú beteg nem valószínű, hogy képes bűncselekmény elkövetésére, hacsak nem épp annak következményeként sérült meg – így ilyen esetek nem valószínű, hogy nagy számban akadnak majd). Így, bár a lehetőség adott, egyáltalán nem életszerű, hogy egy család be tudja vállalni fogvatartott hozzátartozójuk otthoni gondozását, mert gyakorlatilag az éhhalált kockáztatják vele.
A tartós, krónikus betegek egészségügyi ellátása egyébként is akadozik: nehéz bejutni egy-egy vizsgálatra, még a háziorvost elérni és időpontot kérni is külön program a rendszer túlterheltsége és a szakemberhiány miatt. Ha ezekre az egyébként is rárakódik még az a szigorú szabályrendszer, ami egy fogvatartottal kapcsolatos protokollhoz tartozik, akkor a legegyszerűbb orvosi beavatkozás is elhúzódó rémálommá válhat. Egy jól működő egészségügyi rendszer rugalmasan tuja kezelni az ilyen helyzeteket, és az eredeti modell kidolgozóinak eszébe sem jutott, hogy olyan helyen is használhatják majd az ötleteiket, ahol a legalapvetőbb feltételek sem adottak hozzá.
Ugyanaz történik, mint az elmúlt években minden egyes fontosabb döntésnél, amit a kormány hozott. Adódott egy megoldandó helyzet: az országot elmarasztalták a börtönökben uralkodó zsúfoltság miatt, gyorsan tenni kellett hát valamit. Hirtelen ötlettől vezérelve adaptálnak egy modellt anélkül, hogy felmérnék, lehetséges-e alkalmazni az adott körülmények között; aztán majd közlik, hogy ők mindent megtettek, az már nem az ő hibájuk, hogy senki sem él ezzel a csodálatos lehetőséggel. A börtönök pedig maradnak, amilyenek voltak: zsúfoltak és élhetetlenek, különösen egy tartósan krónikus beteg számára.