Ezért nem lesz Dobrev Klárából miniszterelnök

Ezért nem lesz Dobrev Klárából miniszterelnök

Ezért nem lesz Dobrev Klárából miniszterelnök

Két felmérés is megjelent pénteken, ami képet adhat a magyarországi politikai élet életről.

Az egyik a Medián még decemberben készült kutatása, amelyik az állítja, hogy tavaly áprilishoz képest a Fidesz támogatottsága 52-ről 47%-ra csökkent, azaz a választás óta kb. 400 ezer szavazót veszítettek. Az ellenzék viszont ebből nem tudott profitálni, de legalább megtartotta a szavazóit.

Ami leginkább érdekes, hogy a Fidesz mellett főként a nyugdíjasok tartottak ki. A 60 év fölöttiek 64%-a, míg a 30 alattiak csak 14%-a szavazna Orbánékra “most vasárnap”.

  • Azaz kidobott pénz volt az online öntött kormánypropaganda (Megafon) és a 26 év alattiak szja-mentessége is.
  • Ellenben nagyon megérte a kormánynak a 13. havi nyugdíj.

Feltűnhet még a 30 év alattiaknál a Mi Hazánk 20%-os eredménye, ami a duplája a teljes népességben mért adatnak, és másfélszerese a Fideszének, ami mindjárt át is vezet a másik kutatáshoz, amit a 21 Kutatóközpont készített.

Ez azzal a címmel jelent meg a megrendelő Telexen, hogy “Még Toroczkai Lászlót is jobban kedvelik, mint Dobrev Klárát”. Ami ugyan igaz, azonban félrevezető, mert nincs jelentősége, hogy a teljes népességben mi a helyzet, mert maga a kutatás, amely nem pártpreferenciát közöl, hanem politikusi népszerűséget, is rámutat a magyarországi politika rendkívüli polarizációjára.

Orbánnak például a kormánypárti szavazók között 98%-os a támogatottsága, de az ellenzéki táborban alig 5%, miközben az elutasítottsága 83%.

Ugyanez fordítva is igaz: az ellenzéki politikusok szavazatszerző képessége a kormánypárti oldalról meglehetősen limitált, a fideszesek tizede sem látná szívesen egyiküket sem „fontos politikai szerepben”.

Ugyanakkor saját szimpatizánsaik elismerik őket 59-76%-os arányban. Az utóbbi adat Donáth Annáé, az ellenzéki táborban jelenleg ő a legnépszerűbb politikus. (Ez utóbbit azért érdemes annak a fényében értékelni, hogy a 21 Kk a Momentummal áll szerződésben.)

Toroczkai tehát hiába előzi meg Dobrevet a teljes népességben 2%-kal, ez főként a kormánypártiaknak köszönhető, akik azonban úgysem rá, hanem Orbánra szavaznak. Az ellenzéki körben viszont a választók alig 13%-a kedveli.

  • Ez éppen Dávid Ibolya esete, aki 15-20 évvel ezelőtt nem tudta személyes brandjét a pártja eredményévé konvertálni.
  • Az MDF elnöke hiába volt a legnépszerűbb magyarországi politikusok között, időnként az első helyen, pártja mégis éppen csak átugrotta a parlamenti küszöböt 2006-ban. Dávid ugyanis nem a saját pályáján volt erős, hanem a másik oldalon. Ő volt a legnépszerűbb (vagy talán az egyetlen elfogadott) jobboldal politikus a baloldali-liberális térfélen, miközben saját pályáján messze elmaradt Orbántól.

A Gyurcsány-házaspár (és pártja) tehát nem azért esélytelen legyőzni a Fideszt, mert még “Toroczkai is megelőzi Dobrevet”, de más adatból már lehet erre következtetni.

A kettővel ezelőtti miniszterelnök elutasítottsága a teljes népességben kétharmados. A kormánypártiak 87, a bizonytalanok 61, de még az ellenzékiek 50%-a sem látná semmiképpen fontos politikai szerepben.

Innen nézve világos, hogy a Gyurcsánnyal való riogatás kiválóan működik a fideszesek mozgósítására, az el nem kötelezettek, sőt, az ellenzékiek távoltartására.

Ebből elvileg az következne, hogy a DK elnökének háttérbe (vagy akár vissza-) vonulása az ellenzék esélyeit tudná javítani. Ezzel alighanem a DK-ban is tisztában vannak, ezért nem az elnök, hanem a felesége a párt kormányfő-jelöltje.

Ugyanakkor Dobrev Klára szavazatszerző képessége is rendkívül limitált. Nem is elsősorban az ellenzéki táborban, ahol bár 59%-os kedveltséggel messze elmarad Karácsony és főként Donáth mögött, az elutasítottsága jóval alacsonyabb, mint a férjéé.

Azonban a bizonytalanok/pártnélkülek 60%-a is elutasítja, ugyanannyian, mint a férjét, miközben Orbánt, Toroczkait vagy Kunhalmit csak 21-22%, Donáthot pedig alig 16%.

Márpedig a (jelenleg) pártnélküliek támogatása elengedhetetlen a választási győzelemhez,

mert tavaly áprilisban is ők voltak, akik a Fidesz „Holdról is látszó” győzelmét okozták azzal, hogy szinte egyöntetűen a kormányoldalra mozdultak a rezsicsökkentés fenntartásának hamis ígérete és a háborútól való félelem miatt.

Azóta már ismét pártnélküliek, mert ugyan csalódtak Orbánban, de az adatok szerint a Gyurcsány-házaspár még jobban és még mindig taszítja őket.

Ami alighanem azt jelenti, hogy ha a felmérés valid és politikai földindulás sem következik be, akkor Dobrevből NEM lesz Magyarország következő miniszterelnöke, mert amellett, hogy

még az ellenzéki oldal egyesítésére sem ő a legalkalmasabb, a tábor elengedhetetlen bővítése vele az élen lehetetlen.

  • Ebből az látszik, hogy az árnyékkormány-projekt kudarcot vallott. Már persze akkor, ha annak a már meglévő szavazótábor növelése volt a célja.
  • Mert ha nem, hanem csak a kisebb ellenzéki pártok szavazóinak elszipkázása, akkor még működhet is a dolog.

Utóbbi esetben a DK a 2026-os választási vereséggel kalkulál, és tisztában van vele, hogy Dobrev vezetésével az ellenzék nem tudja legyőzni a Fideszt és leváltani Orbánt. De ez nem is cél, elég számukra a legnagyobb ellenzéki párt pozíciója.

Ez az eshetőség náluk jobban csak Orbánnak vagy Rogánnak felelne meg.

A helyzet semmit nem változott a másfél évvel ezelőttihez képest. Lehet, hogy Márki-Zay messze nem volt a legtökéletesebb választás az ellenzék élére, de az is látszik, hogy Dobrev Klára sem az.

Szavazatszerző potenciálja korlátozott volta miatt még akkor sem volna az, ha eltekintünk attól, hogy esetleges miniszterelnöksége következtében a férje volna a legnagyobb kormánypárt elnöke, ami kétségtelenül fontos politikai pozíció, azonban ezt még az ellenzéki szavazók fele sem tartaná kívánatosnak.

Ez kb. egymillió embert jelent, aki alighanem gondolkodóba esne egy DK-vezetésű ellenzéki lista esetén.

Facebook Comments