Karikó: 24-en azt jelentették, hogy teherbe estek a Pfizertől

Karikó: 24-en azt jelentették, hogy teherbe estek a Pfizertől

Karikó: 24-en azt jelentették, hogy teherbe estek a Pfizertől

A koronavírus (a SARS-CoV2) kapcsán talán az a legnagyobb kérdés, hogy hova tűnt.

Míg az elmúlt bő 3 évben még hivatalosan is csaknem 7 millió embert ölt meg világszerte (a valódi adat ennek akár háromszorosa is lehet), a mostani hullám jóval enyhébb, úgyszólván észrevehetetlen.

A Covid-pandémia nem azért tűnt el a hírekből, mint a konteósok gondolják, mert 1. Moszkva háborút indított Ukrajna ellen, vagy 2. mert a média urai (a Bogár-féle háttérhatalmak, akiknek Dózsa Görgy is az ügynökük volt 500 éve) ezt parancsolták volna, hanem egyszerűen azért, mert nem jelent veszélyt, vagy sokkal kisebbet.

Kevesen halnak bele, kevesen kerülnek kórházba, szabad szemmel már észre sem vehető, besimult a többi felsőlégúti fertőzés közé.

Ennek pontos okai tisztázatlanok. Szerepet játszhat a variánsok szelidülése, a 3 éve sokat emlegetett nyájimmunitás, de a legfőbb felelősök alkalmasint a halálozások és a súlyos szövődmények elkerülése terén előzetes várakozásokhoz képest is kiemelkedően hatékony vakcinák, főként az mRNS-oltóanyagok.

Ehhez képest, ha a koronavírus egyáltalán még érdeklődésre tart számot, akkor az nem a járvány megszűnése, hanem hogy milyen mellékhatásai vannak a vakcináknak. Több Facebook-csoport is van (például), amelyben megosztják egymással a feltételezett mellékhatásokat.

  • Például valakin egy évvel az oltás után után kiütések jelentek meg, és ez biztos a vakcinától van.
  • Akadt, aki azt állította, hogy az oltás után 2 évvel megfájdult a lába.
  • Másnak olyan erős volt a mellékhatás, hogy nem is csak az válla fáj azóta, amelyikbe az injekciót kapta, hanem a másik is.

A Portfolio írt erről cikket, amelyből kiderült, hogy a hatóságok Magyarországon nem vizsgálják az immunizáció esetleges mellékhatásait, vagy ha mégis, akkor nem nyilatkoznak róla.

Írásban válaszolt nekik azonban Karikó Katalin, a Pfizer/BioNTech Comirnaty nevű mRNS-oltóanyagának magyar-amerikai társfeltalálója, aki szerint (az oltás utáni megbetegedésekről szóló) bejelentések nem jelentik azt, hogy azokat valóban a vakcina okozta:

“24-en jelentették, hogy teherbe estek a vakcinától, illetve jónéhányan azt közölték, hogy szifiliszesek lettek tőle. Ezek nyilvánvaló képtelenségek. Tehát a bejelentések nem jelentenek ok-okozati összefüggést.”

Innen nézve a vakcinációtól való eredeti félelmek, miszerint az oltásokban csipszek lesznek, amelyekkel majd a háttérhatalmak irányítják az emberiséget és/vagy ki is pusztítják, még megalapozottnak és racionálisnak is tűnnek.

Facebook Comments