Hogy kerül a túrabakancs a királyi asztalra?

Hogy kerül a túrabakancs a királyi asztalra?

Hogy kerül a túrabakancs a királyi asztalra?

2023. május 6-án megkoronázták a soron következő brit uralkodót, III. Károlyt. A ceremóniára hivatalos volt Magyarország vezetőjeként Novák Katalin köztársasági elnök is, aki emiatt kihagyta az itthon épp ebben az időben megrendezett CPAC-konferenciát, így ott Varga Judit képviselte helyette a keresztény-konzervatív női erőt (az elhangzott beszédet bármelyikük elmondhatta volna), míg köztársasági elnökünk a világtörténelem színpadának szélén ácsorgott.

Az eseményre minden meghívott állam képviselője jelképes ajándékkal készült. Mivel Károly király felvállalt küldetése a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a klímatudatos politika, az országok vezetői ehhez kapcsolódó meglepetésekkel készültek. Ausztrália kormánya például nagyobb összegű adományt adott egy ritka papagájfaj megmentésére szerveződött alapítványnak a koronázási ünnepségre. Új-Zéland fákat ültetett. Szlovéniában megemlékeztek Károly 25 évvel azelőtti látogatásáról, és koronázásának tiszteletére nyilvános, ismeretterjesztő előadásokkal gazdagított túrát szerveztek azon a természetvédelmi területen, ahol ő maga is járt negyedszázaddal ezelőtt – a túraösvény pedig mostantól az ő nevét viseli.

Magyarország köztársasági elnöke két ajándékot is vitt koronázási ceremóniára, melyeket közösségi oldala tanúsága szerint hosszas gondolkodás után maga választott. Az egyik egy lovakat ábrázoló kisplasztika, mivel a király köztudottan szeret lovagolni. A másik két pár kiváló bőrből készült, az uralkodó és felesége monogramjával ellátott túrabakancs: egy a királynak, egy a királynénak. Novák Katalin így indokolta a döntését:

A királyi pár nagyon szereti a természetet, nagyon szeretnek túrázni. Kéktúrázóként tudom, hogy a jó bakancs elengedhetetlen a túrázáshoz.

Persze, egy jó minőségű túrabakancs drága holmi: az átlagos magyar állampolgárnak például a 25 százalékos inflációnak és a 27 százalékos ÁFÁ-nak köszönhetően mára a sokba kerülőből a megfizethetetlen kategóriába csúszott át.  De egy ország vezetésének diplomáciai érzékéről sokat elárul, ha egy ilyen ajándékkal készül egy történelmi eseményre. A koronázás és egy falusi esküvő közötti különbség valószínűleg nehezen érzékelhető.  Igen, a brit királyi pár szereti a lovakat, mint ahogy a pápa is a sós stanglit: de azt talán még jobban, ha egy ország vezetője jó ízléssel és megfelelő arányérzékkel rendelkezik. A többi ország ajándékában ott rejlik az üzenet: közösek a céljaink, hosszú távon, több generációra előre gondolkodunk, az emberi léptékeken túl. Ott a folytonosság ígérete, a nemzetek feletti egységes cél. Magyarországnak ezekről a témákról csak annyi jutott eszébe: lovagolni jó, és nagyon kellemetlen, ha az ember lábát feltöri a cipő az erdőben.

Szerencsére a brit hidegvér és udvariasság legendás, a királyi pár minden ajándékot ugyanazzal a kedves mosollyal fogad. De abban biztosak lehetünk, hogy ezzel a gesztussal megerősítettük a helyünket az európai diplomáciai kultúrában: túrabakanccsal trappolva át az etiketten.

Facebook Comments