14 hónap van a következő olimpiáig, a helyszín ezúttal Párizs. A város teljes gőzzel készül a nyári játékokra és a látogatók rohamára. Több, mint négymillió jegyet értékesítettek eddig, a legdrágább árkategóriájú belépők ára 25 ezer euro, a legolcsóbbak 90 euroba kerülnek. Egy ilyen horderejű sportesemény az egész világ figyelmét a szervező városra irányítja, amely ilyenkor igyekszik a legjobb arcát mutatni.
Márciusban a francia kormány nekilátott, hogy ideiglenes szálláshelyeket hozzon létre a fővároson kívül a Párizsban élő hajléktalanok számára. Erre két okból van szükség: az egyik, hogy sok panzió és kollégium, amely most jótékonysági szervezetek számára ajánl fel szobákat a hajléktalanok átmeneti elhelyezésére, az olimpia időszakában inkább pénzért (nem is kevésért) szeretné kiadni ezeket a szálláshelyeket a turistáknak. Ez nagyjából 3-4000 férőhelyet jelent.
A másik, hogy a főváros népszerű közterületein élő otthontalanok rontják a város összképét, és zavarhatják a külföldi vendégek nyugalmát – koldulással vagy a puszta látványukkal.
Arról, hogy ez a kezdeményezés emberbaráti vagy éppen ellenkezőleg, erősen megoszlanak a vélemények. Elméletben remekül hangzik, hogy a hajléktalanok szálláslehetőséget kapnak. A praktikus oldalon viszont sok kérdés merül fel. Az első rögtön az, hogy mennyire etikus felnőtt, cselekvőképes állampolgárokat a megkérdezésük nélkül, adott esetben hatósági eszközökkel kiemelni a megszokott környezetükből és számukra ismeretlen helyre költöztetni. Ameddig ez egy lehetőség, aminek elfogadásáról az érintettek szabadon dönthetnek, addig ez kifejezetten pozitív: itt viszont arról van szó, hogy a hajléktalanoknak mindenképpen menniük kell, akár a saját meggyőződésük ellenére is. A másik érzékeny pont, hogy ezeknek az embereknek egy jelentős része menekültként tartózkodik Párizsban, így a „hajléktalankérdés” jóval több, mint otthontalan francia állampolgárok lakhatáshoz juttatása: nagyon sok politikai kérdéssel terhelt, a lakosság véleménye pedig erősen megoszlik a témában.
Nem példa nélkül való, hogy egy-egy neves sporteseményre hivatkozva „nagytakarítás” indul.
A kínai hatóságok a 2008-as pekingi olimpia előtt több ezer hajléktalant, koldust és utcai árust utasított ki a fővárosból. 2016-ban Rio de Janeiroban az olimpia zavartalan lebonyolítására hivatkozva a város fontosabb turisztikai csomópontjairól éjszaka, hatósági intézkedés keretében szállították el az ott élő hajléktalanokat, és fokozott rendőri ellenőrzéssel igyekeztek lehetetlenné tenni a visszatérésüket.
Ezekkel és a hasonló esetekkel kapcsolatban megjelent néhány rövid cikk, egy-két emberi jogi szervezet igyekezett felemelni a szavát, de a szurkolók üdvrivalgása és a kassza csengése mindig hangosabb volt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság pedig gondosan ügyelt arra, hogy még véletlenül se foglaljon állást a kérdésben.
Az olimpia egyik fő irányelve a fair play és a nemzetek közötti egyenlőség: minden egyes olimpiának megvannak a maga szegénysorból érkező, világszintű sportteljesítményre képes hősei. Mégis: az emberi méltóság és az egymás felé fordulás nem olyan fontos szempont, mint az, hogy akik 25 ezer euróért vettek jegyet, jól szórakozzanak.