Az UNESCO az orosz-ukrán háború kezdete óta követi, hogyan alakul a menekülteket befogadó országokban az oda kerülő gyerekek sorsa, és ezen belül is azt, hogyan van lehetőségük bekapcsolódni az oktatási rendszerbe. Nemrég hozták nyilvánosságra azt az átfogó jelentést, amely hét befogadó országban – Bulgáriában, Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban, a Moldovai Köztársaságban, Romániában és Szlovákiában – végzett szakpolitikai- és adatelemzések legfontosabb eredményeit tartalmazza.
Az eredmények elég lesújtók. Mind a hét országban alacsony azoknak a menekült gyerekeknek a száma, akik beiratkoztak és huzamosabb ideig jártak egy-egy helyi iskolába. A beiskolázottak száma 4-59% között mozog országtól függően, az átlag 43%. A rosszabb eredményeket mutató országokban az elsőként megjelölt, legnagyobb akadály a nyelv: azaz az érkező gyerekek nem beszélik a befogadók nyelvét, ők pedig nem képesek a sajátjukon kívül más nyelven oktatni, vagy külön figyelmet fordítani a nyelvi nehézségek leküzdésére. Talán nem nagy meglepetés, hogy hazánk nem jár élen a jelentés szerint a kérdésben.
Tízből hat menekültként érkező gyerek nem kapja meg nálunk a lehetőséget, hogy tanulhasson.
A statisztika szerint valamivel több, mint 52 ezer ukrán menekült él most hazánkban, 34%-uk iskoláskorú. Ezeknek a gyerekeknek mindössze 28%-a iratkozhatott be valamilyen – alap- vagy középfokú – oktatási intézménybe. A felmérés külön kiemeli, hogy ennek egyik oka lehet a pedagógushiány: a többi OECD-országhoz képest nálunk sokkal kevesebb tanár áll rendelkezésre, így nehezen elvárható, hogy a menekült gyerekek a számukra megfelelő szintű és módszerű oktatásban részesülhessenek. Hiába lenne hely, ha nincs, aki foglalkozzon a diákokkal.
A Gyermekjogi Egyezmény szerint, melyet hazánk a kilencvenes években írt alá, az oktatáshoz való jog a gyermekek alapvető jogai közé tartozik. Azzal tehát, hogy ezt Magyarország nem biztosítja, sokkal súlyosabb vétket követ el, mint hogy hanyag, vagy nem figyel oda. Miközben a gyermeki jogok védelmére hivatkozva hirdet ki saját állampolgárainak egy részét hátrányba hozó rendelkezéseket, valójában semmit sem tesz azért, hogy a hozzánk érkező gyerekek a nekik járó bánásmódban részesülhessenek.