Fontos döntés születik a napokban a globális klímapolitika kérdésében. Az ENSZ éghajlatváltozási konferenciájának keretében, novemberben mutatják be azt a pénzügyi alapot, amelynek részleteit most dolgozzák ki, és amelynek célja, hogy az éghajlatváltozás által leginkább érintett nemzetek pénzügyi támogatást kaphassanak a károk enyhítésére és egy hosszabb távú klímastratégia fenntartására. A legfontosabb kérdés, amiben a bizottság dönteni fog, hogy pontosan hogyan lesz finanszírozható a kezdeményezés, kik a jogosult országok, és hogyan születnek majd a támogatásokról szóló döntések. Az alap létrehozása fontos nézőpontváltást is jelez.
Ezzel a lépéssel az emberiség elismeri, hogy új szakaszba lépett a klímakérdés: most már a veszteségek és károk enyhítése van a fókuszban az eddigi, megelőző megközelítés helyett.
Az alap olyan célokra nyújt majd támogatást, mint a szélsőséges időjárási körülmények miatti újjáépítések, az ökoszisztéma pusztulása miatti munkanélküliség enyhítése és az olyan, nem gazdasági típusú veszteségek, mint a kulturális értékek megmentése és a klímaváltozás okozta társadalmi traumák enyhítése.
Nem kis számok röpködnek majd a tárgyalások során. A veszteségek és károk fedezéséhez szükséges anyagi háttér összege 2030-ra várhatóan eléri az évi 671 milliárd dollárt – miközben jelenleg évente nagyjából 500 millió dollárt fordít a világ a klímakárok enyhítésére. Azok az országok, amelyek a leginkább érintettek, egyedül maradtak, holott a probléma nem csak az övék: ezekben az államokban mára a GDP több, mint 20 százaléka megy el a környezeti károk enyhítésére, ami globális szinten is erősen terheli a gazdasági folyamatokat.
Groteszk módon azok az országok, amelyek a legnagyobb széndioxid-kibocsájtónak számítanak, kimaradnak a tárgyalásokból, sőt, továbbra is abban érzik magukat érdekeltnek, hogy a klímaszempontból leginkább terhelt államokban létesítsenek környezetvédelmi szempontból aggályos üzemeket. Kína és Oroszország továbbra is ezt az irányt képviseli, és finoman szólva sem lelkesedik azért, hogy évente dollármilliókat fektessen egy olyan alapba, amely éppen a részben általuk okozott károk enyhítésére törekszik.
A mostani tárgyalások során elhangzó kulcsmondat az, hogy a fejlett országoknak felelősséget kell vállalniuk a fejlődő országokért, másképpen nem tarthatóak fenn a jelenlegi gazdasági viszonyok hosszabb távon – és ez a hosszabb táv nem évszázadokat jelent, hanem 10-20 évet.
És vajon Magyarország hol helyezkedik el ebben a kérdésben? Elég megnézni, milyen befektetések kapnak jelentős állami támogatást. A természetvédelmi területeken zajló nagy beruházások, a környezetbarát eszközök környezetszennyező alkatrészeinek gyártása hazánkban, a hulladékszállításban és hulladékfeldolgozásban rejlő üzleti lehetőségek kihasználása, a fegyvergyártás fejlesztése mind egy irányba mutat. Most dönthetnénk, melyik oldalon vállalunk szerepet: a hosszabb távon, felelősen gondolkodók között, vagy a pillanatnyi haszonszerzés reményében a jövő évtizedeit feláldozók között. Az előbbi anyagi felelősségvállalással és a saját haszon egy részéről való lemondással jár. Felnőtt szempontok ezek, amelyre, úgy tűnik, nem vagyunk elég érettek. Inkább úgy élünk, mintha nem lenne holnap; és ennek a hozzáállásnak köszönhetően nem is lesz.